Rögbi: 5. helyen zárta az Eb első fordulóját női válogatottunk

Vágólapra másolva!
2021.06.20. 17:56
A magyar női rögbiválogatott az ötödik, míg a férfi a kilencedik helyen zárta az olimpiai hetes szakág kétfordulós másodosztályú (Trophy) Európa-bajnokságának első, zágrábi körét.

A női együttes szombaton két vereséggel és egy győzelemmel csoportjában harmadikként végzett, és vasárnap először a svédek elleni negyeddöntőben lépett pályára, amit a torna eredményközlő oldala alapján 33-7-re elveszített. A nyolccsapatos tornán így az 5-8. helyért küzdhetett tovább, és előbb Moldovát győzte le 19-5-re, majd a törököket 17-14-re. Utóbbiakat a csoportkörben 26-21-re múlta felül.

A férfi együttes három vereséggel az utolsó helyen végzett csoportjában szombaton, így vasárnap a 9-12. helyért zajló rájátszásban szerepelt, ahol viszont ellenállhatatlannak bizonyult. Bulgáriát 50-5-re győzte le, majd a lettek ellen 17-7-re nyert, és vágott ezzel vissza utóbbiaknak az egy nappal korábban elszenvedett 24-0-s vereségért.

Magyar szempontból szombaton egy győzelem és öt vereség volt a mérleg, vasárnap viszont négy győzelem és egy vereség.

Az Eb második fordulóját - amely után összesítésben majd kialakul a végeredmény - július 9-11. között a Budapest Rögbi Centerben rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: magabiztosan kezdett a női címvédő rögbiben

Párizs 2024
2024.07.28. 23:03

Párizs 2024: elődöntős a címvédő a férfi hetesrögbi-tornán

Párizs 2024
2024.07.25. 16:47

Rögbi Eb: a magyar férfi válogatott is negyedik lett

Egyéb csapat
2024.07.14. 21:07

Megvédte címét az Esztergomi Vitézek rögbicsapata

Egyéb csapat
2024.05.18. 21:12

Rögbi: szoros vereség az Eb-n Luxemburg ellen

Egyéb csapat
2024.04.06. 20:54

Utolérni a világot: olimpiára vágyik a magyar rögbiválogatott

Egyéb csapat
2024.04.03. 07:08

Sima vendéggyőzelem, de a hazai rögbi nyert igazán nagyot

Egyéb csapat
2024.03.16. 17:32

Rögbi: Budapesten a Cambridge-i Egyetem csapatának tagjai

Egyéb csapat
2024.03.13. 17:17
Ezek is érdekelhetik