Úszás: Kovács Emese bal vállát valószínűleg meg kell műteni

Vágólapra másolva!
2008.11.28. 17:46
Alig két hete, a rövid pályás országos bajnokság harmadik napján kiugrott a bal válla Kovács Emesének, s a fájdalom azóta sem akar múlni. Könnyen elképzelhető, hogy műteni kell – erről dönt pénteken egy háromtagú orvosi konzílium (dr. Kausz István, a válogatott, dr. Tállay András, az olimpiai csapat vezető orvosa, dr. Pavlik Attila vállspecialista), s természetesen ott lesz a megbeszélésen Kovács Emese, valamint edzője, Turi György is.
„Tavaly kétszer is kiugrott a vállam, ám akkor dolgoztam tovább – mondta a Nemzeti Sportnak a Kőbánya SC versenyzője. – Nagyon el vagyok kenődve, annyira úsznék már... Lehet, hogy Százhalombattán a sérülés után nem kellett volna vállalnom a kétszáz pillangót, de mindenképpen indulni akartam. Egyelőre az edzéseken csak „lábazok”, mert bizonyos mozdulatoknál szúró fájdalmat érzek a vállamban. Bár az orvosok négy hónapot saccolnak, bízom benne, hogy ha operációra kerül sor, gyorsabban felépülök.”A leletek, a sportoló fájdalmai és vállának állapota azt mondatják a szakemberekkel, hogy a műtét elkerülhetetlen. Természetesen szóba jöhet még az is, hogy Emese felépülését gyógytornász segíti, ám az hónapokig eltarthat, s nem is garantálja a gyógyulást. Kovács Emese nem tagja a decemberi rijekai rövid pályás Európa-bajnokságra utazó csapatnak, ám tervei között szerepel a részvétel a júliusi római világbajnokságon. Sikeres műtét és zökkenőmentes felépülés esetén talán nem kell lemondania a vb-ről.
Legfrissebb hírek

Kovács Emese fél év kőbányai kitérő után újra a Jövő SC-ben edz

Egyéb egyéni
2009.03.22. 15:36

Kiss László szövetségi kapitány hét fiatalnak szavazott bizalmat

Egyéb egyéni
2008.11.18. 11:04

Kovács Emese edzőt vált, Turi Györggyel folytatja tovább a munkát

Egyéb egyéni
2008.09.12. 07:43

Cseh Laci már csak a fordulókat gyakorolja, és várja a szombati rajtot

Archiv cikkek
2008.08.07. 17:23

A Jövő SC fiatal versenyzője élete első ötkarikás játékára készül

Archiv cikkek
2008.07.14. 23:39

Cseh László Európa királya 400 vegyesen, most sem volt ellenfele

Egyéb egyéni
2008.03.24. 19:41

Úszó Eb: Kovács Emese 14. helyen "úszott" a középdöntőbe

Egyéb egyéni
2008.03.21. 11:51

Cseh László új világcsúccsal aranyérmes férfi 200 méter vegyesen

Archiv cikkek
2007.12.13. 17:55
Ezek is érdekelhetik