Cseh László ma kezdi meg felkészülését a rijekai Európa-bajnokságra

Vágólapra másolva!
2008.12.02. 11:33
Pénteken ugyan már úszott egy keveset, ám „hivatalosan” kedden kezdi meg az edzéseket Cseh László. Egyelőre még nem tart túl sokáig ez az időszak, hiszen a decemberi, rijekai rövid pályás Európa-bajnokság után ismét úszás nélküli napokat tervez Peking háromszoros ezüstérmese, hogy aztán januártól újult erővel kezdhesse meg a felkészülést a római világbajnokságra.
Cseh László a rövidpályás Eb-n is jó eredményben bízik
Fotó: Meggyesi Bálint (NS-archív)
Cseh László a rövidpályás Eb-n is jó eredményben bízik
Cseh László a rövidpályás Eb-n is jó eredményben bízik
Fotó: Meggyesi Bálint (NS-archív)
Cseh László a rövidpályás Eb-n is jó eredményben bízik

– Hogy ízlett az első megmártózás?
– Kifejezetten jól, bár nem úsztam túl sokat. Éreztem, és még jó ideig érezni is fogom, hogy az elmúlt hónapokban nem edzettem. A kemény felkészülési időszak január elejétől vár rám, kis túlzással olyan lesz, mintha mindent elölről kellene kezdenem.

– Az elmúlt hónapjait mi határozta meg?
– Élveztem, hogy több mindenre jutott időm. Sok felkérésnek tettem eleget, mégis gyakorlatilag azt tehettem, amit akartam. Kicsit gondtalanabbul élhettem, ám ez a fajta életforma sem könnyű. Az edzések adtak bizonyos ritmust az életemnek, ehhez szoktam hozzá, persze ez azért nem jelenti azt, hogy nem éreztem jól magam az elmúlt hetekben, hónapokban.

< b>– Többször elmondta: az olimpia után az egyetemi tanulmányait helyezi előtérbe. Hogy halad?
– Egész jól. A jövő év eleje ebből a szempontból sem lesz túl egyszerű, hiszen januárban lesznek a vizsgáim, így azokban a hetekben két fronton is helyt kell állnom. De megoldom, ebben biztos vagyok.

– Keddtől már rendszeresen lejár edzésre?
– Nem hiszem. Azt tervezem, hogy kétnaponta edzek majd, aztán a rijekai Európa-bajnokság után még kihasználom a decemberi napokat és folytatom a pihenőmet.

– Ha már szóba hozta a kontinensviadalt: nem szokott előre jósolgatni, ez most kiváltképp nehéz is lenne, mégis, mit szeretne elérni a 4x50 méteres vegyes váltó tagjaként?
– Nagyon odateszem magam háton, ez biztos! Jó kis csapatunk lesz Rijekában, talán összehozunk egy remek eredményt.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A KEDDI NEMZETI SPORTBAN!
Legfrissebb hírek

Cseh László: Főállású apuka vagyok, és ezt az úszásnak köszönhetem

Úszás
2025.02.04. 18:39

„Jó dolog a sportolás, de abba semmiféle kényszerítés nem fér bele” – mondja Cseh László egy karrierösszegző beszélgetésben

Úszás
2025.01.19. 12:35

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42

Már csak 100 nap és jön a budapesti rövidpályás úszó-vb

Úszás
2024.09.02. 14:21

Ötkarikás történetek: tripla ezüst, nincs bronz – még 47 nap a rajtig

Úszás
2024.06.09. 08:20

Úszás: visszavonult a Phelpset is legyőző olimpiai bajnok

Úszás
2024.04.02. 12:24

Úszás: korábbi edzője szerint Cseh László felkarolhatná Milák Kristófot

Úszás
2023.10.25. 15:15

Úszás: Cseh Lászlót is kitüntette a magyar szövetség

Úszás
2023.05.24. 17:16
Ezek is érdekelhetik