Biliárd: a karambol mágusai július végén Baján varázsolnak

Vágólapra másolva!
2010.06.17. 22:27
Nehéz olyan embert találni Magyarországon, aki még ne látott volna biliárdasztalt, de olyat talán még nehezebb, akinek a biliárdról egy lyukak nélküli asztal jutna eszébe. Mégis, Franciaországban a biliárd egy lyuk nélküli asztallal, és csupán három golyóval kezdődött. Ezt a „karambol"-ként ismert fajtáját hazánkban kevesen, a nyugat-európai országok többségében viszont rengetegen űzik napjainkban akár szórakozás, akár véresen komoly sport formájában. 

A profik, és a tapasztaltabb amatőrök körében olykor-olykor már felvetődnek a technikával kapcsolatos kérdések, hogy miket is lehet csinálni a „fehér golyóval". A hazánkban műlökésként, külföldön „Artistic Billiard" néven ismert speciális karambol-játéknem mindent megmutat, amit az emberi képzelőerő elbír, és gyakran olyat is, ami nem. A nevében szerepel is, hogy „művészi", amire legnagyobb kritikusai szerint is egyértelműen rászolgál.

Ugyan ki hinné  el, hogy az ellökött golyó tud enyhén kanyarodni, vagy olykor szinte derékszögben befordulni? Lehetséges, hogy az ellökés után elinduljon előre, majd meggondolván magát hátrafelé? Ha a fizikát meg nem is hazudtolja, de az biztos, hogy fogalmát teljességgel kimeríti az idei nyáron, a történelem során Magyarországon először megrendezendő showműsor kínálata.

Nyolc tehetséges játékos mutatja be, milyen mutatványokat gyakorolnak a biliárdvilág  ínyencei. A két holland, egy-egy osztrák, olasz, török, francia, és két magyar alkotta mezőny jelentős része a világ legjobbjai közé rangsorolt. Számukra hétköznapi tevékenység az, amitől a laikus néző percekig lélegzetét visszafojtva hitetlenkedik. A játék színvonaláról a sztárok, tisztaságáról az európai szövetség belga és a világszövetség holland játékvezetője gondoskodik. 

A rendezvény nem titkolt célja, hogy szórakoztassa a közönséget, megismertesse a biliárd sokszínűségét és egyben sport oldalát, illetve megkísérelje Magyarország bekapcsolását ebbe a rendkívül exkluzív európai vérkeringésbe. 

Mindez Bács-Kiskun megyében, Baján, a Malom Clubban, 2010. július 29-30-án (csütörtök-péntek) lesz, a belépés díjtalan, a lehetőség viszont kihagyhatatlan, hiszen hasonló látványért máskor Hollandiába, Belgiumba, vagy Törökországba kéne utazni.

Legfrissebb hírek

Sznúker: Révész Bulcsú képes lehet meccset nyerni Budapesten

Egyéb egyéni
2025.01.03. 06:50

Sznúker: Révész Bulcsú a főtáblára jutott az English Openen!

Egyéb egyéni
2024.09.16. 15:31

Videó: ezt így akarta? David Luiz biliárdban is megcsillogtatta tudását

Angol labdarúgás
2021.06.18. 16:47

Darts: Phil Taylor biliárddákóra cseréli a nyilakat

Egyéb egyéni
2021.04.19. 19:50

Millió dolláros bébi, A bunyós, Családi bunyó – íme, a 100 legjobb sportfilm (7.)

Amerikai sportok
2020.06.22. 14:04

Videó: elképesztő tehetségű a világ leglazább biliárdosa

Egyéb egyéni
2017.03.01. 18:09

Videó: nem beszél angolul, mégis tökéletes interjút adott

Egyéb egyéni
2017.02.21. 13:33

Schalke: a „csodagyerek” is kocsit tört, 126 milliós kár

Német labdarúgás
2016.01.19. 13:45
Ezek is érdekelhetik