Alig másfél hónap múlva, május közepén a LEN vezérkara ismét szavaz, akkor a 2014. évi felnőtt férfi és női vízilabda Európa-bajnokság helyszínéről. Az esemény gazdájának Magyarország mellett ugyancsak Törökország, valamint Szerbia jelentkezett.
A sportág első számú hazai sportdiplomatáját, Gyárfás Tamást, a LEN alelnökét a masters és a póló Eb-re itthonról kandidálók részéről egyaránt megkeresték, hogy segítse elő a számukra kedvező döntést.
„Sajátos, hogy két város, Budapest és Isztambul mindkét eseményre pályázik – mondta az MTI kérdésére Gyárfás Tamás, akinek közreműködésével az elmúlt öt évben Magyarország négy úszó kontinensbajnokságot rendezhetett (két felnőtt, egy rövid pályás és egy junior Eb-t). – Természetesen már több LEN-es vezetőtársammal beszéltem, akik arra kértek, hogy döntsem el, melyik számunkra a fontosabb."
„Czene Attila államtitkár korábban arra kért, hogy a masters Európa-bajnokság pályázatát támogassam, majd a vízilabda-szövetség elnöke, Martin György is megkeresett, hogy tegyek meg mindent. A masters Eb egy dzsembori, minden korosztályban maguk nevezhetnek be résztvevők, míg a vízilabda a magyar sport ékköve. A Kemény Dénes vezette válogatott hazai megmérettetése mindenkor hatalmas érdeklődést vált ki. Elvben az sem zárható ki, hogy mindkettőt elnyerjük, de ennek kisebb a valószínűsége. Persze az is előfordulhat, hogy egyiket sem kapjuk meg, hiszen az utóbbi időben valóban sok volt a magyarokból. Ennek ellenére legalább egynek az elnyerésére számítok. A probléma a sportállamtitkárság előtt is ismert. Elég volt a konfliktusokból. Tényleg azt szeretném, ha az erre leghivatottabb, Czene Attila mérlegelné, hogy a magyar sport számára melyik a fontosabb" – tette hozzá Gyárfás.
A sportért felelős államtitkár szerint a két verseny nem üti egymást.
„Nekünk mindkét esemény fontos – reagált Czene Attila az MTI megkeresésére. – Ráadásul a kettő nem is üti egymást, hiszen nem egy évben rendezik meg a két Európa-bajnokságot, s két teljesen különböző jellegű versenyről van szó."