Repülőhollandi Eb: Majthényiék végeztek az élen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.18. 22:16
A Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős nyerte az umagi vitorlázó Repülőhollandi Európa-bajnokságot.

A tizenegyszeres világbajnok páros már a csütörtöki két futam után komoly előnnyel vezetett, és bár pénteken egy 12. és egy 6. helyezéssel nem brillírozott, de így is simán nyert. Már csak azért is, mert a 12., illetve az első futamban elért 18. helyét kiejthette. Az összesítésbe így négy első, valamint egy-egy második, negyedik és hatodik hely került.

A legjobb magyar páros 16 helyezési ponttal nyert a verseny Facebook-oldalán közölt végeredmény alapján. Mögötte az Enno Kramer, Ard Geelkerken holland duó 28-cal lett második, a Nicola Vespasiani, Francesco Vespasiani olasz kettős pedig 29-cel harmadik.

Süli András és Papp Dávid hatodikként végzett 59 ponttal, a Kardos Antal, Polgár Csaba páros a 13. (92), a Gáborjáni-Szabó Gábor, Argay Béla egység a 15. (97), a Ziegler János, Czeizel Balázs kettős pedig a 18. (103) helyen fejezte be szereplését a nem olimpiai osztály hetven hajót számláló mezőnyében.

Legfrissebb hírek

Repülőhollandi Eb: hetedszer aranyérmes a Majthényi, Domokos páros

Egyéb egyéni
2024.10.27. 13:26

Mindig nyerni akar a tizenötszörös világbajnok vitorlázó Majthényi Szabolcs

Egyéb egyéni
2024.01.09. 15:48

Repülőhollandi-vb: Majthényi Szabolcs és Domokos András ezüstérmes

Egyéb egyéni
2023.07.29. 21:46

Repülőhollandi-vb: Majthényi és Domokos bronzérmes

Egyéb egyéni
2022.09.11. 20:52

Vitorlázás: Majthényiék hibátlan versenyzéssel a világ tetején

Egyéb egyéni
2021.09.13. 21:20

Repülőhollandi-vb: Majthényi és Domokos ismét aranyérmes

Egyéb egyéni
2021.09.12. 13:39

Repülő hollandi Eb: negyedik hellyel zárt az aranyérmes magyar duó

Egyéb egyéni
2019.09.20. 15:12

Repülőhollandi Eb: továbbra is vezet a Majthényi, Domokos páros

Egyéb egyéni
2019.09.19. 18:51
Ezek is érdekelhetik