Öttusa: Kovács Sarolta hetedik a Bajnokok bajnoka versenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.12. 21:52
Kovács Sarolta a hetedik helyen végzett a Bajnokok bajnoka elnevezésű nemzetközi öttusaversenyen Katarban.

Az idei év magyar világbajnoka úszásban és vívásban kiemelkedően szerepelt, és a lovaspályán is jól teljesített, így – a nemzetközi szövetség beszámolója szerint – a kombinált számnak a brit Samantha Murray mögött másodikként vágott neki. A lövészetekkel megszakított futásban azonban nem sikerült megőriznie pozícióját, többen elé kerültek.

A dohai viadal 15 fős mezőnyében volt még egy magyar induló, Alekszejev Tamara tizedik lett. Győzött a német Annika Schleu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik