Spiritualitás a taekwondóban és a futballban

– Sokan csak annyit tudnak a taekwondóról, hogy az egy keleti harcművészeti forma. Nyilvánvalóan ennél sokkal többről van szó. Mi az a taekwondo?
– A gyors és objektív válasz, nagyjából amit a Wikipédia ír. Choi Hong Hi dél-koreai tábornok hozta létre, majd tette a hadsereg hivatalos közelharci módszerévé, még az 1950-es években. Idővel a módszer folyamatosan változva és fejlődve versenysporttá és harcművészetté nőtte ki magát. A szó konkrét jelentése pedig: „tae” (rúgás), a „kwon” (ütés) és „do” (út, művészet) szavakból áll, tehát tulajdonképpen az ütés és rúgás művészete.
A kérdésedre visszatérve, amikor a valaminek a mélyére megyünk, már nem a múlt vagy a kialakulás módja a lényeg, mert a misztériumokhoz vagy akár az Alapítóhoz vajmi kevés közünk van. A valóság a személyességben jelenik meg, és ez mindenkinek más.

– Számodra mi a valóság?
– Az egész valósága számomra a rendszerességben, az állandóságban, a gyakorlásban, a technikák energetikájában és az életmódban van. Az a lényeg, hogy a gyakorláson keresztül hova lehet eljutni. Azt gondolom,
MINDENT LEHET MESTERI SZINTRE VINNI.
Tegyük fel például, hogy mindig ugyanazt a távot futod – hol ebben a cipőben, hol abban. De azt pontosan tudod, hogy ha Nike cipőben futsz, 6444-6446 lépéssel tudod mesterien lefutni a Margit-szigetet. Minden futással ezt gyakorlod. Előfordulhat, hogy egy nap csak 6442 lépéssel sikerül teljesítened, akkor elkezded megfigyelni azokat a dolgokat, amik erre hatással lehetnek. És a részletek vizsgálata futás közben közeledést eredményez a saját belső világodhoz, ami pedig a megértéshez vezet.
Egy keleti filozófustól származik a mondás, miszerint „aki önmagát keresi, megtalálja Istent, aki Istent keresi, megtalálja önmagát”. Számomra a taekwondo az a fajta elvonulás, amin keresztül közelebb jutok saját magamhoz.
Ahhoz, hogy tudd, mit szeretnél, jóban kell lenned saját magaddal, őszintének kell lenned saját magadhoz. Ismerjük fel saját korlátjainkat, lehetőségeinket, saját belső vágyainkat, érzelmeinket. Csendesedjünk el, tegyünk félre kicsit az elménket, hogy azzá váljunk, akik vagyunk.

– Te hogyan gyakorlod a taekwondót?
– Számomra a taekwondo önkifejezés. Járunk persze szemináriumokra, és a Magyar Szövetség igazgatójaként az én dolgom napra készen tudni, hogy egy technikát hogyan kell pontosan kivitelezni – ezek a finomítások folyamatosan zajlanak a világon, így fejlődhet a sportág. Ám nem ez a lényeg, ezen túl kell látni. A lényeg, hogy gyakorlod, tökéletesíted a technikákat, ahogy saját magadat.

A taekwondóban van például 24 formagyakorlat, aminek mindegyike kicsit más energetikával bír. Mint a tánc: más egy tangó, egy szamba és más egy rock and roll. Amikor a légzésre is odafigyelve gyakorolsz, átadod magad ennek az energetikának. És csak gyakorolsz.Nem kell, hogy mindennek legyen célja. Nagyon veszélyes és hibás szemléletnek tartom, hogy ma mindent onnan közelítünk meg, van-e célja, egyéni haszna számunkra. Az én felfogásomban az életnek nem értelme vagy célja, hanem léte van, amiben minden tapasztalás – a gyakorlás által pedig éled a létet, miközben közelebb kerülsz önmagadhoz.
Mindemellett azt gondolom, hogy a taekwondo terápia is. Inkább úgy fogalmaznék, az én taekwondómra terápiaként is tekintek. Egy eszközrendszer, amin keresztül kommunikálok, változom, talán fejlődöm. Ezt pedig kiterjeszthetem az élet egyéb területeire is.

– Például milyen tapasztalatodat tudtad hatásosan átültetni az életed más területére?
– Gyakoroltam a kitartásomat, az állhatatosságomat, a rendszerezettségemet. Az edzés a világ leképeződése, ami ott előjött, az valamilyen formában a saját életemben is megjelent. Vagy itt oldottam meg a dolgokat, és az életembe vittem át, de az is lehet, hogy az életemben jöttem rá valamire, amit a taekwondóba tudtam illeszteni. De az biztos, hogy edzésen nagyon tudatosan, zárt közegben tudtam gyakorolni, például hogy pontosabb legyek ,vagy jobban beletegyem magam a dolgokba.
Amikor azember a fizikai határait feszegeti, akkor egyúttal lelki határait is tágítja, hiszen a test a lélekre hat, a lélek pedig a testre. És van, amikor arra van szükséged, hogy fizikailag gyötörd magad annak érdekében, hogy lelkileg megértsd a dolgokat, emelkedni tudj. Ám van, hogy képtelen vagy fizikailag túllépni önmagadon.Az egyik tanítványom, aki jól, kiváló technikával küzd, rendszeresen hátra lép azokban a helyzetekben, ahol előre is lehetne. Egyszerűen van a személyiségének egy olyan része, amely gátolja ebben. Az életében valamin változtatnia kell ahhoz, hogy képes legyen az előre irányuló mozgásra is.

– A klubodat is ezzel a felfogással vezeted?
– Igen. Igyekszem úgy oktatni a taekwondót, hogy a tanítványoknál is figyelem a test és lélek egyensúlyát, miközben önmagam legjavát igyekszem adni. Ez engem is emel, energizál és flowba kerülök. A legfontosabb, hogy mindenkit úgy terelgessünk, hogy önazonos legyen.Belső értelemben nincsenek elvárások és objektív irányok. Csak csináld, akkor megtapasztalod!
Nagyon szeretek oktatni, de a klubhoz való viszonyom elég hullámzó. Néha úgy érzem, abbahagynám a klubvezetést, és elgondolkodom, miért kell ez nekem? Sok munka van vele, edzőtáborok, versenyek, öv- és mestervizsgák, na meg az operatív feladatok. Mégis örömöt ad számomra a klub, vagy inkább a közösségi lét.
Ha ez a klub nem lenne, nem tudom, hova járnánk. Hiszen azért jött létre, mert megszűnt egy előző, és nem találtunk olyan, amihez szívesen csatlakoztunk volna.
HA NINCS VALAMI, DEVÁGYSZ RÁ, TEREMTSD MEG!

– Ezért dolgoztátok ki a TALICO-t is?
– Szerettük volna a taekwondóban tanultakat kicsit hétköznapibbá, érthetőbbé tenni, ezért alkottuk meg két barátommal és edzéstársammal a TALICO – Taekwondo Life Coaching brandet. A terv azt volt, hogy a taekwondo mozgásanyagával zenés edzést tartunk úgy, hogy minden hétnek van egy témája – például lassúság, öröm, lustaság, vágyak –, ami köré épül az adott edzés. A lényeg az, hogy edzésen deklaráltan legyen szó a test és lélek egyensúlyáról. De nem volt rá igény. Az embereknek arra van igényük, hogy egy Facebookra posztolt
COELHO IDÉZETTEL KIPIPÁLJÁK A NAPI SPIRITUALITÁST.
Az volt a cél, hogy egy pozitív, koncepcionálisan helytálló dolgot hozzunk létre. Nyitottunk egy csatornát a világra, amire ő azt mondta, köszönjük szépen, nem kérünk belőle – úgyhogy el kellett engednünk.

– Ha már szóba hoztad a spiritualitást, mennyire része ez a taekwondónak?
– Azt gondolom, ez egy eszköz. A taekwondónak két nagy ága van, a WTF World Taekwondo Federation, az olimpiai ág, és az ITF International Taekwondo Federation, ami pedig inkább egy harcművészet – ezt csinálom én is. De az biztos, hogy bármelyik ágat is tekintjük, minden klubnál más edzők dolgoznak, más felfogással. Ahány mester, annyi út. Magas szinten minden mester kicsit a saját képére formálja a taekwondóját, és olyan emberek gyűlnek köréjük, akik arra nyitottak.
A mesterek között akad villanyszerelő, asztalos, de üzletember is, tehát elég heterogén társaság. Azt azonban ki merem jelenteni, hogy a magas danos mesterek mindegyike mély érzésű ember. Ez azért van, mert 30-40 éve gyakorolnak valamit. Ha valamit hosszú időt át csinálsz, közben folyamatosan formálódsz, de hogy hogyan jelenik meg a saját életeben, az mindenkinél más. De nemcsak a taekwondoban jelenik ez meg – meggyőződésem, hogy például a magas szinten vívóknak is vannak spirituális gondolatai, különben nem tudnának úgy vívni.

– Tehát bármelyik sportágban megjelenhet?
– Vannak sportok, amik le vannak korlátozva az anyag(iak) szintjére. Például a fociban azt a mintát követik, hogy a pályán földobják magukat, vagy a bírót melegebb éghajlatra küldik. Nagyon nehéz olyan helyre bizonyos értékeket behozni, ahol a rendszer része, hogy értéktelen dolgokat használj fel az eredményességért, amiért végül pénzt kapsz, tehát van egyfajta kényszer is.

– Akkor az lehet a kulcs, hogy sportjellegéből veszítsen a tevékenység?
– Inkább a célorientáltságából. Ne a célt tegyük mindenek felett a középpontba – mert akkor hamar ki is égünk –, hanem az odavezető út és saját magunk tökéletesítését a pillanatban. Ez pedig majd elvezet minket a célunkig.