Amerika-kupa: új-zélandi győzelem a döntő nyitányán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.17. 21:23
A kihívó Emirates Team New Zealand nyerte a szombati első két futamot, így 1:0-ra vezet a címvédő Oracle Team USA ellen a 35. vitorlázó Amerika-kupa döntőjében, Bermuda partjainál.

Az új-zélandi csapat a nyitó nap mindkét versenyében magabiztosan győzött, de azért csak egy pontot szerzett, mert az első sikerével csak „lenullázta” a címvédő selejtezőben gyűjtött egy pontját. A csata vasárnap a harmadik és negyedik futammal folytatódik, a végső sikerhez hét győzelem kell.

Idén megismétlődik a 2013-as finálé. A négy évvel ezelőtti döntőben az új-zélandiak már 8:1-re vezettek, ám az amerikaiak a sporttörténelem egyik legnagyobb fordítását produkálva végül 9:8-ra nyertek.

A kupa 166 éves történetében az amerikaiak egyeduralmát 1983-ban az ausztrálok szakították meg. Aztán újra három amerikai diadal következett, majd 1995-ben az új-zélandiak nyertek, és címüket 2000-ben megvédték. Ugyancsak két sikert aratott egymás után a svájci Alinghi, 2010-től viszont ismét az amerikaiak birtokolhatják a kupát.

Az Amerika-kupán 50 lábas (15 méter) katamaránokkal versenyeznek az ezüst teás kancsóért, a világ legrégebbi sporttrófeájáért.

 

Legfrissebb hírek

Vendée Globe: Weöres Szabolcs közelít a Jóreménység-fokhoz

Egyéb egyéni
2024.12.15. 09:57

Barcelona nem rendezi meg többet az Amerika-kupát

Egyéb egyéni
2024.10.24. 13:44

Amerika-kupa: megvédte címét a Team New Zealand

Egyéb egyéni
2024.10.19. 16:11

Vitorlázás: egy győzelemre a címvédéstől a Team New Zealand az Amerika Kupán

Egyéb egyéni
2024.10.18. 16:19

Vitorlázás: kétfutamos előnyben a nyitó nap után a címvédő az Amerika-kupában

Egyéb egyéni
2024.10.12. 21:32

Amerika-kupa: Luna Rossa lesz a brit csapat ellenfele a Louis Vuitton-kupa fináléjában

Egyéb egyéni
2024.09.19. 16:46

Amerika-kupa: elsőként a britek jutottak a Louis Vuitton-kupa fináléjába

Egyéb egyéni
2024.09.18. 17:29

Párizs 2024: az éremfutamban 3., összesítésben 4. a vitorlázó Vadnai Jonatán

Párizs 2024
2024.08.07. 16:42
Ezek is érdekelhetik