Szabadidősport: Maráz Zsuzsa csodálatos Spartathlonja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.30. 13:33
null
Maráz Zsuzsa második lett a nők között a Spartathlonon
Újabb nagy magyar siker a legendás Spartathlonon: a nők mezőnyében másodikként ért célba az esztergomi ultramaratonista, a háromszoros Ultrabalaton-győztes Maráz Zsuzsa.

 

Az immár Príma-díjas futónő a 246 kilométer hosszú, Athén–Spárta közötti útvonalat 25:42:33 óra alatt tette meg, és a nők között másodikként érintette meg a spártai főtéren álló Leónidasz király szobrának talpazatát. Ezzel a nagy futással jelentősen túlszárnyalta a 2016-os 27:44 órás idejét, amellyel tavaly a harmadik legjobb futó volt a hölgyek között. A nőknél új pályacsúccsal (24:47 óra) a lengyel Patricia Bereznowska ért elsőként célba, és a verseny történetében ő az első nő, aki huszonöt órán belül teljesítette a távot. A Spartathlonon nem hirdetnek győztest, minden, szintidőn belül célba érkező versenyző ugyanazt az olajágkoszorút kapja díj gyanánt.

A férfiaknál a litván Aleksander Sorokin volt a legjobb (22:03 óra). Ebben a mezőnyben is nagyszerű magyar eredmények születtek: a Spartathlon doyenje, az ötvenesztendős Lőw András huszadszorra teljesítette a távot, és ezzel a teljesítménnyel végleg beírta a nevét a legendás verseny történelemkönyvébe. A férfiaknál a magyarok közül Rudolf Tamás az élmezőny mögött futott sokáig, végül a 31. befutó lett 28:48 órás idővel. Honfitársaink közül már megérintette Leónidasz király szobrát Rácz Róbert is.

A mezőnyben összesen huszonnégy magyar versenyző szerepel, köztük a háromszoros Spartathlon-győztes Lubics Szilvia is hamarosan befuthat a spártai célba.

Legfrissebb hírek

Csupasport: csonthártyagyulladás és gyomorvérzés után is mosolygósan futná a 246 km-t

Egyéb egyéni
2023.09.27. 10:08

Csupasport: a legendás versenyen csak az eltévedéstől és a kóbor kutyáktól tart

Egyéb egyéni
2023.09.24. 08:38

Csupasport: Athén–Spárta – Gáspár Péter a top tízbe vágyik

Egyéb egyéni
2023.09.23. 23:02

Csupasport: halálfélelem a lejtőn, mégis élmény minden perc

Atlétika
2022.10.06. 20:12

Ultrafutás: Erős Tibor magyar rekordot futott a Spartathlonon

Egyéb egyéni
2022.10.01. 06:36

Csupasport: Kovács Ádám elszámolnivalója a dupla Spartathlonnal

Atlétika
2021.12.08. 18:35

Csupasport: törölték az idei Spartathlont – hivatalos

Egyéb egyéni
2020.09.03. 09:02

Csupasport: Csécsei Zoltán az idén kihagyja a Spartathlont

Egyéb egyéni
2020.02.14. 17:19
Ezek is érdekelhetik