Vívás: Rédli nyerte meg két magyar döntőjét Legnanóban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.18. 20:27
Rédli András arany-, Berta Dániel ezüstérmet nyert a férfi párbajtőrözők legnanói világkupaversenyén.

A magyar szövetség (MVSZ) honlapjának beszámolója szerint a közel háromszáz versenyzőt felvonultató olaszországi viadalon a csapatban olimpiai bronzérmes Rédli többek között az ötkarikás bajnok dél-koreai Pak Szang Jungot is búcsúztatva jutott a nyolc közé, ahol a csapatban olimpiai aranyérmes Daniel Jérent-t verte meg. Berta a negyeddöntőben a kétszeres egyéni világbajnok olasz Paolo Pizzónál bizonyult jobbnak. A négy között Rédli nagy csatában győzte le a kazah Ruszlan Kurbanovot, míg Berta simán lépett túl a svájci Max Heinzeren.

A döntőben Rédli 15:6-ra diadalmaskodott honfitársa felett, ezzel a második vk-versenyét nyerte, nyolc évvel az első, heidenheimi sikerét követően – emlékeztet az MVSZ weboldala.

A belgiumi Sint-Niklaasban rendezett női kard-vk-n a világranglistát vezető Márton Anna egyedüli magyarként jutott a nyolc közé, ám ott kikapott, így ötödikként zárt.

Vasárnap mindkét helyszínen a csapatverseny következik.

Legfrissebb hírek

Vívás: visszatér a sérüléséből felépült Nagy Dávid

Egyéb egyéni
2025.02.20. 11:48

Vívás: nyolcadöntőig jutottak a magyar tőrözők torinói GP-viadalán

Egyéb egyéni
2025.02.09. 17:13

Vívás: nyolcadik a női párbajtőrcsapat a barcelonai vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.02.09. 16:29

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat a heidenheim vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.02.08. 18:50

Négy magyar a 64 között a női párbajtőrözők barcelonai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
2025.02.07. 20:01

Vívás: Andrásfi Tibor ezüstérmes a heidenheimi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.02.07. 18:47

Vívás: öt magyar a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
2025.02.06. 20:07

Vívás: Siklósi Gergelyt csak a döntőben állították meg a dohai vk-n

Egyéb egyéni
2025.01.26. 18:43
Ezek is érdekelhetik