Cselgáncs: Gorjánácz Zsolt ezüstérmes lett Szófiában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.04. 19:16
Gorjánácz Zsolt ezüstérmes lett a cselgáncsozók European Open elnevezésű versenysorozatának hétvégi, szófiai állomásán, Szigetvári Mercédesz pedig bronzérmet szerzett a portugáliai Odivelasban.

A judoinfo.hu szakportál vasárnapi beszámolója szerint a Budapesti Honvéd SE 27 éves sportolója egy-egy montenegrói és spanyol, illetve két ukrán ellenfelét legyőzve jutott a 66 kilogrammos súlycsoport fináléjába, ahol az orosz Izmail Csaszigov előtt már fejet kellett hajtania.

Gorjánácz először állhatott fel a dobogóra a European Open-sorozat valamelyik viadalán.

A bulgáriai verseny további magyar indulói közül Szabó Frigyes (81 kg) és Vér Gábor (90 kg) egy-egy mérkőzést tudott nyerni, Szabó Csaba (60 kg) és Monori Dániel (60 kg) pedig egy vereséggel búcsúzott. Szófiában 29 ország 244 judósa lépett tatamira.

A portugáliai Odivelasban rendezett női erőpróbán Szigetvári Mercédesz (+78 kg) az ukrán Anasztaszija Szapszaj legyőzésével jutott az elődöntőbe, ahol az ugyancsak ukrán Galina Taraszovával szemben alulmaradt. A bronzmeccsen honfitársát, Kárpáti Emesét múlta felül.

Éremközelbe került Salánki Evelin (78 kg) is, aki egy-egy izraeli és portugál riválisán túllépve az elődöntőbe jutott, ám ott egy másik izraeli, a bronzmeccsen pedig egy újabb portugál ellenfele bizonyult jobbnak nála, így végül az ötödik helyen végzett.

Odivelasban 19 ország 141 judósa szerepelt.

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24

Párizs 2024: elvesztette a bronzmeccset, az 5. helyen végzett Pupp Réka

Párizs 2024
2024.07.28. 18:42

Tóth Krisztián: Éremmel a nyakamban lennék teljesen elégedett

Egyéb egyéni
2024.07.05. 07:17

Budapesten lesz a 2025-ös cselgáncs-világbajnokság

Egyéb egyéni
2024.05.25. 09:39

Cselgáncs: Gyertyás Róza bronzérmes a bakui Grand Slamen

Egyéb egyéni
2024.02.16. 16:19

Özbas Szofi az év cselgáncsozója a Judoinfónál

Egyéb egyéni
2024.01.14. 15:36
Ezek is érdekelhetik