Tokió 2020: bemutatták a futurisztikus kabalát – kép

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.28. 11:06
Szerdán bemutatták a 2020-as tokiói olimpia és paralimpia kabaláját: a két futurisztikus, égnek álló fülű figurát japán iskolások választották ki a jelöltek közül.

A prezentációra ennek megfelelően egy tokiói gimnáziumban került sor, lelkes diákok előtt.

A két figurának egyelőre nincs neve, de azt már lehet tudni, hogy a kék színű lesz az olimpia, a rózsaszín pedig – amelyet a cseresznyevirág inspirált – a paralimpia kabalája.

Fotó: tokyo2020.org
Fotó: tokyo2020.org

A szervezőbizottsághoz tavaly több mint 2000 pályamunka érkezett be az ország minden részéről, ezek közül decemberben három páros került a végső listára, amelyről aztán a gyerekek – 16 000 japán általános iskola több mint 200 ezer osztálya, egy-egy szavazattal – kiválasztották a nekik leginkább tetszőt.

A győztes figurapáros – amely a tervező és illusztrátor Tanigucsi Rio munkája – a voksok több mint felét begyűjtve, fölényesen lett befutó.

A szervezőbizottság illetékese azt mondta: a kabalákat még idén elnevezik.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: „Van egy üvegpoharam Tokióból, abból senki más nem ihat”

Párizs 2024
2024.07.16. 14:16

A kínaiak szerint hamisak az úszóik elleni doppingvádak

Úszás
2024.04.22. 14:27

Tokió 2020: kizárhatják a kínai váltót, a WA tagadja; pontszerző helyen a magyarok – sajtóhír

Úszás
2024.04.20. 11:39

Ausztrál vádak szerint 23 kínai úszó doppingolt a tokiói olimpia előtt

Úszás
2024.04.20. 10:41

Szumó: tíz magyar versenyző indul a tokiói világbajnokságon

Egyéb egyéni
2023.10.04. 09:45

Atlétikai vb: totál abszurd, a világbajnoki csúcs erősebb volt a világcsúcsnál?! – videó

Atlétika
2023.08.14. 15:17

Atlétikai vb: elképesztő mezőnyben centikre a magyar csodától – videó

Atlétika
2023.08.08. 15:14

Videó: egy kabala hozta össze az év szerelését

Minden más foci
2023.03.07. 15:26
Ezek is érdekelhetik