Szilágyi Áron: A budapesti vébé pályafutásom fontos mérföldköve lesz

– Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez nem meglepetés, mégis beszéljünk róla: nem indult el a szombati válogatóversenyen.
– Így van, ám aki figyeli ezeket a válogatóversenyeket, pontosan tudja, hogy meglehetősen ritkán indulok rajtuk – válaszolta Szilágyi Áron. – Tavaly pástra léptem az egyiken, mert kevés versenyünk volt abban az időszakban, de leginkább csak az országos bajnokságon indulok itthon. Szeretek ugyanis nyugodtabban felkészülni a fontosabb versenyekre, most például a novemberi algíri világkupa-viadalra, vagyis nem sérülés volt az oka a távolmaradásomnak – nem gátolta az indulásomat valójában semmi, egyszerűen csak a nemzetközi versenyekre készülök.

– Akkor kicsit kekeckedem: egyrészt a következő három hónapban sincs túl sok verseny, konkrétan csak az algíri vk-viadal és az ob, másrészt… Tart attól, hogy kikap itthon valakitől?
– Szó sincs róla! Ez egyszerűen motiváltság kérdése nálam. Szeretek azokon a versenyeken elindulni, amelyeken tudom, hogy kihajtom magamból a száz százalékot, egy hazai válogató nem ilyen. Én pedig nem szeretnék rossz élménnyel hazatérni egy ilyen versenyről, nem szeretném azt érezni, hogy nem adtam ki magamból mindent, hogy rossz formát mutattam, hogy nem úgy vívtam, ahogyan olimpiai bajnokként kellene.

– Vagyis a válogatóverseny nélküli nap többet ér a jövőt illetően?
– Igen, mentálisan mindenképpen, ráadásul az algíri vk-viadal előtt elindulok egy meghívásos londoni versenyen, ez bőven elég.

– Fontos idény előtt állunk, hiszen áprilisban kezdődik a kvalifikációs időszak. Ha az elején jönnek a jó eredmények, a folytatásban már mindenki nyugodtabban vívhat – egyszerű a képlet!
– A Rio utáni olimpiai ciklusnak úgy futottunk neki, hogy a négy esztendő egésze egy kvalifikációs időszak. Már az első vk-versenyeken igyekeztünk a csapattal ott lenni a legjobbak között, hoztunk is szép eredményeket, amelyek megalapozták a következő évet, az akkor szerzett érmek a rá következő esztendőt, és így tovább. Nem lehet ugyanis egyik pillanatról a világranglista nyolcadik-kilencedik helyéről felugrani az első négy közé! Úgy futhatunk neki ennek a szezonnak, hogy van mögöttünk rengeteg munka; szerencsére jó sok kiváló eredmény is, ám ez egyáltalán nem predesztinál minket arra, hogy elbízzuk magunkat, nem gondoljuk, hogy könnyedén kvótát szerzünk. Ebben az idényben áprilistól még hatványozottabban úgy kell vívnunk a versenyeken, mintha az az egy esélyünk lenne, mintha azon múlna minden.

– A múlt figyelmeztet erre, ugye?
– Megégettük már magunkat, a londoni olimpia előtt beleszaladtunk egy sikertelen kvalifikációs sorozatba, ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni.

– Vagyis olyat ne jelentsünk ki, hogy nincs mese, a férfi kardcsapatnak kvótát kell szereznie? A víváshoz értők is tettek, tesznek ilyen kijelentést.
– Meg kell szerezni…? Érezzük, hogy rakják ránk a terhet…

– Kik?
– A szövetség, az egyesületeink, és már megbocsásson, a sajtó részéről is érkezik a nyomás. Mi visszautasítjuk ezt, hiszen ez sport! Azért dolgozunk naponta, mert szeretnénk megmutatni, mit tudunk, szeretnénk továbbra is jó eredményeket elérni – ez az, ami hajt minket, ez jelenti a motivációt mindannyiunknak, de az, hogy mások mit gondolnak, hogy a csapaton kívüliek mit jósolnak velünk kapcsolatban a következő két évre vagy éppen a tokiói olimpiára, minket különösebben nem izgat. Sokkal fontosabb nekünk, hogy érezzük az erőt, tele vagyunk lelkesedéssel, és csapatként is kiválóan működünk.

– Rio után sokszor elmondta, a londoni Szilágyi Áron négy évvel később nem tudott volna újabb olimpiai aranyérmet szerezni. Ez Tokió kapcsán is igaz? Ismét változott a kardvívás?
– Még változhat tovább, hiszen az olimpiai ciklus felénél tartunk. Amit most kijelenthetünk: a bíráskodás megint alakult valamelyest, kicsit offenzívabb lett a vívás, valamelyest még inkább támadóbb szelleműnek kell lenni a páston. Ám a magyar kardcsapatban tapasztalt versenyzők vannak, hiszen már a legfiatalabb, vagyis Szatmári András is egyéni világbajnok, képesek vagyunk alkalmazkodni ehhez is. Igen, valószínűleg kicsit más vívás kell majd Tokióban, mint amilyet Rióban mutattam, ám valaminek nem szabad változnia: azt a fajta mentális felkészültséget, azt a fajta jó érzést, amellyel Rióba elutaztunk, és amely leginkább abból fakadt, hogy szuper felkészülést tudhattunk magunk mögött, Tokióban is szeretném érezni.

– Kellően motivált?
– Keresem a fogódzókat. Az olimpia hatalmas motiváció.

– Egy kétszeres olimpiai bajnoknak is?
– Abszolút! Kétszer átéltem már, hogy ott állok a dobogó felső fokán, hogy énekelhetem a magyar himnuszt, ez iszonyatosan nagy hajtóerő a mindennapokban!

– Kell visszafelé néznie, újra és újra elő kell hívnia az olimpiákon történteket, másfelől mekkora segítség, motiváció a Tokió felé vezető úton, hogy jövőre Budapest rendezi a világbajnokságot?
– Egyre többször előjön a két olimpia, sokat gondolok mindkettőre, de a budapesti világbajnokságra és Tokióra is. A budapesti vébé pályafutásom fontos mérföldköve lesz, egy itthoni világbajnokság minden sportoló életében kiemelt jelentőségű. A következő két év két legfontosabb versenye a budapesti vébé és a tokiói olimpia lesz, eléjük teszem majd felkészülési versenyként az összes világkupa-viadalt és az Európa-bajnokságokat; ezeken folyamatosan lemérjük és figyeljük, hol tartunk, mégpedig különösebb kockázat nélkül, ám arra nagyon is odafigyelve, hogy megszerezzük a kvótát.