Utánpótlás: végre rivaldafényben a klasszis nevelőedzők

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.27. 09:12
A hétköznapokon kevesebb szó esik róluk, most azonban megérdemelten kerültek fókuszba a fiatalokkal foglalkozó edzők.
P
Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője köszönti a résztvevőket – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! (Fotók: Koncz György)
Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője köszönti a résztvevőket – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! (Fotók: Koncz György)

 

Aki rendszeres olvasója a Nemzeti Sportban vasárnaponként megjelenő, az Utanpotlassport.hu portál szerkesztette Junior-mellékletnek, régóta találkozhat a Mestermunka című rovattal, amelyben a példaértékű utánpótlás-nevelő munkájukról elhíresült edzők szerepelnek. Ezekből a portrékból állított össze egy kötetre valót a Mediabook Kiadó Mesterművek címmel.

A könyv sajtóbemutatója ritka esemény volt: ennyi kiváló, a fiatalokkal foglalkozó tréner ritkán gyűlik össze, sőt talán még sohasem volt a Magyar Sport Házában. Végre rivaldafénybe kerültek azok a szakemberek, akikről a hétköznapokon kevesebb szó esik, persze több olyan vendég is eljött, aki már a felnőttek között is klasszis mester.

Csak ízelítőül a nevelőedzők gazdag választékából: Agócs Mihály (kajak), Bánhidi Ákos (rövid pályás gyorskorcsolya), Berecz Ilona (jégtánc), Bild Katalin (kosárlabda), Both József (labdarúgás), Csenki Györgyné Varga Zsuzsanna (kézilabda), Kiss Lenke (kosárlabda), Kercsó Árpád (jégkorong), Orendi Mihály (atlétika), Selmeci Attila (úszás), Tursics Sándor (kosárlabda), Turi György (úszás), Volper László (asztalitenisz).

Méltatta a Mesterműveket Sárfalvi Péter, az Emmi helyettes államtitkára, Kemény Dénes, ezúttal mint a Magyar Edzők Társasága Mesteredzői Kollégiumának elnöke és Ballai Attila, a Mediaworks sportüzletág-igazgatója is.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: kalandos úton jutott el az NB I-be Gulyás Gergő

Utánpótlássport
12 órája

Agócs Mihály: A kollégák nélkül én sem tudtam volna kibontakozni

Utánpótlássport
16 órája

Kosár: első helyen jutottak az országos döntőbe a Vasas junior leányai

Utánpótlássport
18 órája

Úszás: Nyíregyházán alulról építkeznek

Utánpótlássport
23 órája

Birkózás: Terék Gerdát a sérülés sem állította meg az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.03.27. 20:36

Atlétika: triplázott a téli szezonban az Ikarus két dobólánya

Utánpótlássport
2025.03.27. 15:47

Kézilabda: program a határon túli fiatalokért

Utánpótlássport
2025.03.27. 09:04

Hoki: két magyar bronz az osztrák rájátszásban, erdélyi sikerek itthon

Utánpótlássport
2025.03.26. 20:57
Ezek is érdekelhetik