Birkózó ob: Lévai Zoltán és Lőrincz Viktor nagy csata után bajnok

Vágólapra másolva!
2019.05.11. 21:05
null
Lőrincz Viktor (kék-fehérben) nagy csatában lett országos bajnok (Fotó: Micheller Szilvia)
A papírformának megfelelően a 77 és a 87 kilogrammosok döntője hozta a legkiélezettebb csatákat a kötöttfogású birkózók budapesti országos bajnokságán, amelyen előbbi kategóriában Lévai Zoltán Szabó Lászlót, utóbbiban pedig Lőrincz Viktor Szilvássy Eriket verte meg egyaránt később szerzett ponttal.

Az ob-n szinte teljes volt a mezőny, ám éppen a 77 kilóban akadt egy nagy hiányzó, az olimpiai és kétszeres világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás ugyanis betegség miatt nem indult. Hiányában a fináléig az esélyeknek megfelelően alakult a verseny, a kétszeres U23-as Eb-győztes Lévai és a felnőtt vb- és Eb-harmadik Szabó László jutott döntőbe. Ott óriási harcot folytatott a két birkózó, akik 2:2-es döntetlennel zártak, ami Lévainak kedvezett később szerzett pontja révén.

Két súlycsoporttal feljebb mindenki az újabb Lőrincz–Szilvássy csatát várta, s a döntőben létre is jött az álompárosítás, amely nagy küzdelmet, de kevés akciót hozott: 1:1-gyel zárták a hatperces csatát a felek, ami az Eb-győztes, kétszeres vb-harmadik Lőrincz győzelmét jelentette az idei Eb-bronzérmes, U23-as világbajnok Szilvássyval szemben.

A többi súlycsoportban – szinte minden esetben – az esélyesek nyertek, a válogatott legjobbjai közül a vb- és Eb-győztes Korpási Bálint (72 kg) és a világbajnok Kiss Balázs (97 kg) is bizonyította, hogy még mindig kategóriája legjobbjai.

A bajnokság legeredményesebb klubja a házigazda Budapest Honvéd volt négy arannyal.

KÖTÖTTFOGÁSÚ BIRKÓZÓ OB, A BAJNOKOK
55 kg: Gazdag Krisztián (Pécsi EAC)
60 kg: Török Tamás (Ceglédi VSE)
63 kg: Torba Erik (Budapesti Honvéd SE)
67 kg: Krasznai Máté (Pénzügyőr SE)
72 kg: Korpási Bálint (BVSC-Zugló)
77 kg: Lévai Zoltán (Budapesti Honvéd SE)
82 kg: Fulai Bence (Niké SE)
87 kg: Lőrincz Viktor (Budapesti Honvéd SE)
97 kg: Kiss Balázs (BVSC-Zugló)
130 kg: Lám Bálint (Budapesti Honvéd SE)

Legfrissebb hírek

Birkózás: Repka Attila bizakodva várja az U23-as Eb-t

Utánpótlássport
2025.02.28. 20:46

Losonczi Dávid és Lévai Zoltán ezüstérmes Zágrábban

Birkózás
2025.02.08. 20:13

Lőrincz Viktor szerint jó formában kezdték az évet a kötöttfogású birkózók

Birkózás
2025.01.27. 10:19

Birkózás: világbajnok csaphat össze Eb-aranyérmessel az év első hazai versenyén

Birkózás
2025.01.24. 15:41

Lévai Zoltán: A szülőnek egyfajta menedzserként is kell viselkednie

Utánpótlássport
2024.12.09. 14:31

Lévai Zoltán: Olyan eredmény maradt bennem, ami keveseknek adatik meg

Birkózás
2024.11.22. 10:06

Martin Gábor: Négy évünk van rá, hogy az olimpiáig kiteljesedjünk

Birkózás
2024.11.11. 09:50

Két új szövetségi kapitány a birkózóknál

Birkózás
2024.11.08. 13:44
Ezek is érdekelhetik