Ronnie O'Sullivan: Nekem már nincs mit bizonyítanom

– Hogy szolgál az egészsége?
– Köszönöm, már talpon vagyok, de két napig bitangul voltam – válaszolta Ronnie O'Sullivan, akivel szerdán lett volna interjúnk, ám betegsége miatt péntekre halasztotta a beszélgetést. – Valami vírust szedtem össze, az első nap még az emeletről sem tudtam lesétálni, olyan gyenge voltam. Nem bírtam enni, ramatyul éreztem magam.

– Nemrégen járt Bukarestben egy gálán, amelyen a tizenkétszeres női világbajnok Reanne Evansszal játszott bemutatómérkőzést.
– Fantasztikus nap volt, már negyedszer voltunk Romániában, elképesztően szeretik ott a sznúkert. Vagy ezerötszáz néző előtt játszottunk, mind a ketten szuperül éreztük magunkat.

– Nem mellékesen lökött egy 147-es maximum breaket.
– Igen, összejött, tombolt a közönség, tényleg emlékezetes volt.

– Budapestre nem jön? Rengeteg rajongója van Magyarországon is.
– Dehogynem, majd ha hívnak, megyek! A menedzserem dolga a bemutatógálák megszervezése, majd beszélek vele. De tudja mit, szóljon a megfelelő embereknek az érdekemben, és hozzuk össze, ha tényleg annyira szeretnek arrafelé.

– Ebben az idényben nem vitte túlzásba a játékot, csak egy tornán indult Sanghajban – igaz, azt meg is nyerte, sorozatban harmadszor, összességében negyedszer. Melyik viadalon áll asztalhoz legközelebb?
– Ennyi volt: nyertem Kínában, vége, most pihenek júliusig. Na jó, csak tréfáltam, ezt sajnos még nem tehetem meg. A jövő heti angol nyílt bajnokságon elindulok Crawleyban, és szakértőként is dolgozom a Eurosportnak. Sok munka vár rám.

– Mit vár a versenytől?
– Jó lenne meccseket nyerni. A formám megfelelő, de ez nem mindig elég a győzelemhez. A másik százhuszonhét játékosra nem tudok hatni, aki csúcsformában van és velem játszik, megverhet. Ez már csak ilyen, kicsit hasonlít a lottóhoz, mert igen erős a mezőny. Az előző idényben ötvenszázalékos voltam, tíz tornán indultam, ötöt megnyertem. Idén az a cél, hogy a győzelmi mutatómat hetven-nyolcvan százalékra feltornásszam.

– Mennyit edz a tornák között? Kevesebbet, mint amikor még tizenöt-húsz viadalon is részt vett?
– Nem tréningezek sokat, sajnálom rá az időmet, sokkal szívesebben töltöm a menyasszonyommal kettesben, illetve játszom a kisebb gyerekeimmel, Lily Jóval és Ronnie-val. Abban a korban vannak – tizenkettő és tizenhárom évesek –, amikor minőségi időt tudunk együtt tölteni. Persze lazsálni nem lehet, mert a sznúker nekem olyan, mint másnak egy munkahely: vannak feladatok, amiket végre kell hajtani. Nekem is vannak számláim, amelyeket ki kell fizetnem a hónap végén, márpedig én a sportágból élek. Egyre több nem sznúkerhez kötődő munkám akad Kínában is, emiatt utaznom is kell, s ugye a szakértői feladatomat is meg kell oldanom. Ám ezeket nem tehetném, ha nem lennék profi játékos – még muszáj szinten tartanom magam.

– Májusban a The Daily Telegraphnak azt nyilatkozta, hogy nem indul a világbajnokságon. Ezt komolyan gondolta?
– Igen, mert ez a legnehezebb és leghosszabb verseny egész évben. Őszinte leszek, nem szeretem, mert ha a döntőig eljutok, akkor tizenhét napot játszom, ami teljesen kiszipolyoz, és nincs garancia, hogy meg is nyerem. Egyszerűen nem éri meg az energiabefektetés. Nekem már nincs mit bizonyítanom, ötször megcsináltam, tudom, átéltem, mentálisan mennyire megviseli az embert. Nem biztos, hogy még egyszer képes lennék ennyi időt áldozni azért, amit már ötször elértem.

– Viszont továbbra is megszállottan fut?
– Á, mostanság arra sem volt időm. Alapvetően naponta futnék négy-nyolc kilométert reggelente, akkor a legjobb a levegő. Az elmúlt négy hónapban viszont kétszer ha el tudtam menni futni – lehet, ezért is lettem beteg. Néha már a sétával is beérem, csak a szabadban lehessek.