Átpolitizált Jézus – így írt a kereszténység központi alakjáról a Nemzeti Sport

Jézust keresni sportújságban elsőre talán meredek vállalkozásnak tetszik, a tapasztalat szerint mégsem hiábavaló: az 1903-ban alapított Nemzeti Sport hasábjain ilyen vagy olyan kontextusban időről időre felbukkan a kereszténység központi alakjának neve. Gyűjtésünkből kihagytuk az interjúk, publicisztikák kötetlen hangvételű mondataiban előforduló „jesszusmáriázásokat” (ilyenekre még a Rákosi-korszak éveiben is akad példa) és a harmincas-negyvenes évek zsidóellenes árnyalatú élceit, megjegyzéseit is.

Hosszabban kifejtett jézusi gondolattal először 1908 karácsonyán találkozhattak a lap olvasói, az úszószövetség megalakulásának első évfordulóján dohogott egy kifinomult irodalmi érzékkel megáldott szerző a belső viszályokat tapasztalva. „Látom küzdeni az úszószövetség gyönge sajkáját a szenvedélyek és lappangó gyűlölködés felkorbácsolta tengerén, a személyeskedések piszkos hullámai által nyaldosva, az ármánykodás, cselvetés örvényei között. Nem is vádolni, korholni akarok ma, [...] csak kérni valamit azoktól, kiknek működése akadályozta eddig a szövetség igazi fejlődését. Amint majd kétezred éve szent karácsony estéjén megszületett a Megváltó Jézus, hogy békét, szeretetet, önzetlenséget, önfeláldozást árasszon szét és támasszon itt a földön, akként támadjon fel az ő szívükben, egész valójukban az a tudat, hogy csak a békeszeretet, önzetlenség és önfeláldozó munkásság egyedül azok az eszközök, melyek bármely eszmét előbbre vihetnek.”

Hogy az úszószövetség vezetőit sikerült-e a magvas tanácsokkal az önzetlenség útjára terelni, nem tudhatjuk, jó két évtizeddel később mindenesetre ismét Krisztus példája szolgált iránymutatóul – immár a korszak meghatározó futballcsapata, a Hungária tagjainak. Az 1928-as év végén olaszországi túrára utazó együttes nagy formátumú vezetője Torinóban tartott karácsonyi szónoklatot. „A karácsonyfa melletti székben Brüll Alfréd ül és amint a várakozás csendje nesztelenné válik, szólani kezd. Az igazi szeretetről szól az elnök úr. Aki nem hallotta idáig őt ilyen alkalommal beszélni, aki nem ismeri egészen felfogását, az el sem tudja képzelni azt az apostoli lelkületet, amelyből szavai fakadnak. Jézus életének példáját, tetteinek nagy tanítását idézi olyan bámulatos jártassággal, meggyőződéssel és hatásos beállítással, amire csak talán Jézus legnagyobb tanítványai, vagy a legkiválóbb hittérítők képesek. Szavai betöltik mindnyájunk lelkét és nincs senki, aki érezné, észrevenné, hogy nem faluja templomában, szerettei körében, hanem a torinói Majestic szalonjában ül a karácsonyfa vidáman lobogó gyertyái fényében.”

A vidáman lobogó gyertyák fényében is szemet szúrt egyeseknek a húszas-harmincas évek fordulóján a portyázó futballisták különös ösztönzője, amelyet 1933 karácsonyán a Nemzeti Sport gúnyos versikében meg is énekelt. „Fiúk! Karácsony! Szent Karácsony este! / Gondoltok-e most hazafelé – Pestre? / Kik kóboroltok szerte a világban, / Hajón, vonaton, kis hotelszobában... / E napon más a Jézusnak örül, / Ti keringtek a bőrgolyó körül. / Mások pihennek. Pihenik a hajszát, / Ti csak rohantok, űzitek a krajcárt.”

Egy évvel később rendhagyó témáról született riport – betlehemező zuglói futballistákról.

„Az egyik angyal kezében színes papírral bevont skatulya: ez a betlehem. Vékony kis gyertyácska pislákol belül. Zöld forgács a kis istálló alomja. Ez párnázza körül az apró mézeskalács jászolt. Benne a kis Jézus. Most látom, hogy egyikük oldalán spárgára fűzve futball-labda fityeg. Pár hónappal előbb még bizonyára büszkén szántotta valamelyik kültelki pálya homokját. Hogy kerül ide ez a labda?”

Érdemes megfigyelni, miként módosultak a következő nyolc év során a régi népszokás díszletei: a világháború harmadik évében, 1942-ben már betlehemező leventék kopogtattak, és a jászolban fekvő kisded mellett – a „szeretetcsata” jegyében... – politikai jelszavakat is vittek magukkal.

„A Magyar Labdarúgók Szövetségében tartott karácsonyfa-ünnepély estéjén történt. A Vadász-utcai székház előtt leventesapkás fiúk settenkedtek. Az egyik leventegyerek hóna alatt egy kis betlehem húzódott meg. Olyan, amilyent a szeretetcsata alkalmával a leventék azok hozzátartozóiknak adtak, akik kemény harcban küzdenek meg ellenségeinkkel, életüket áldozták fel, eltűntek, vagy megsebesültek.

– Játsszátok csak el, gyerekek, azt a levente betlehemjárást! – szóltunk oda nekik. Egy perc múlva már csöngetett is az első pásztor:

– Szebb jövőt! (Adjon Isten!) Szabad-e belépni ebbe a tisztességes házba a levente-betlehemeseknek?

Angyal (belépett a betlehemmel, megállt középen):

– Dicsérjük a Jézust bejövetelünkben! Legyünk szerencsések ezen esztendőben! Bor, búza és áldás szálljon a fejünkre, Isten malasztja a magyar nemzetünkre!”

Véget ért a világháború, a Nemzeti Sportból 1945 áprilisában Népsport lett, az áthangszerelt lap címlapján a Munkásválogatott és a Vasas május 1-i mérkőzését harangozta be hevült lelkesedéssel. Éles a kontraszt, ha egymás mellé tesszük a Nemzeti Sport 1940-es és 1946-os karácsonyi vezércikkét. Előbbiben a karácsony a „Megváltó születésének, a szeretetnek az ünnepe, a megajándékozottak örömének s az ajándékozók örömének-gondjának a napja. [...] A betlehemi kisded jászolánál, meg a rorátén megmozdul a szív, beledöbben: vajjon csináltam-e valamit, amely méltóvá tesz, hogy közeledjek Jézushoz, a tökéletesség eszményéhez.” Hat évre rá a karácsony más tartalmat kapott, és bár Jézus személye (még) kikerülhetetlen volt, küldetése már a szocialista eszmékhez, aktuális politikai slágertémákhoz igazodott. „A jóakaratú embereknek a karácsony valóban a szeretet ünnepe és ezen a napon felidézik lelkükben Jézus Krisztus magasztos szellemét, a rabszolgakor nagy forradalmárának fennkölt alakját, aki a szegényeké volt, a nincsteleneké, az üldözötteké, s nem a rabszolgatartóké, nem a kizsákmányolóké, nem a későbbi hűbéruraké, vagy a még későbbi nagykapitalistáké. Hiába akarták minden korban meghamisítani Jézus tanításait, hiába igyekeztek annyian a maguk szennyes érdekei elé védőpajzsnak felhasználni a felebaráti szeretet jelképét, hiába uszították neki a tömegeket a kereszténység jelszavával a szocializmus gondolatának, Jézus eszméje egyedül a szegények, s a dolgozók lelkében él tisztán.”

Jézus cselekedetei, példabeszédei a negyvenes évek második felében többnyire a régi rend kritikájaként kerültek elő, a kommunista hatalomátvétel érezhető következményeként idővel egyre szélsőségesebb hangnemben. „Miként Jeruzsálemben Jézus kihajtotta a baromfi-kereskedőket és pénzváltókat a templom pitvarából, akként kell a rendőrségnek a sporttelepeket megtisztítani a könnyűpénzű fogadóktól” – figyelmeztetett a Népsport a világháború után néhány hónappal, míg 1949-ben Feleki László metsző éllel állapította meg: „A Vatikán is régen túltette magát Jézusnak azon a tőkeellenes mondásán, hogy könnyebb a tevének átjutnia a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia a mennyek országába.” A magyar sportújságírás emblematikus alakja jegyezte azt az 1948-as cikket is, amely rendhagyó módon mutatta meg a nyugati kapitalista világ fonákját: „Megértem, hogy az amerikai Szabadság-szobor háttal áll Amerikának. Kínos lenne neki, ha látnia kellene mindazt, ami a háta mögött történik a »szabadság« klasszikus hazájában, ahol olyan sokat szavalnak mostanában az emberi szabadságról. És felebaráti szeretetről. Felebaráti szeretet... Valóban »Jézus« volt a neve annak a hajónak, amelyet Erzsébet, Anglia királynője John Hawkins rendelkezésére bocsátott rabszolga-kereskedelmi ügyletek lebonyolítására. [...] Hosszú volt az út odáig, amíg egy néger végre bekerül a »Jézus« belsejébe. Általában úgy történt a dolog, hogy megrohantak egy néger falut, a lakosságot részben leöldösték, részben elfogták, nőket, férfiakat vegyesen, s bezsúfolták őket a hajó fenekére, remélve, hogy marad belőlük annyi életben, amennyi a költséges vállalkozás anyagi sikerét biztosítja.”

A magyar történelem viharos széljárása a sportújságot sem kímélte, számos abszurd írást szültek a Nemzeti Sport (Népsport) hasábjain az adott kor közéleti eseményei. Mégis talán a legkirívóbb az Ítélet után című, 1949. február 10-én közölt szerkesztőségi vezércikk, amely a Mindszenty József hercegprímásra frissen kiszabott, életfogytig tartó fegyházbüntetést segített értelmezni az olvasóknak. „Jézus nem a gazdagoké, nem a pénzváltóké, nem a rabszolgatartóké, nem a faji gőgtől megittasultaké volt. Vallásellenesek Mindszenty és bűnös társai voltak, mert vallásukat is elárulták és elárulták azok a főpapok is, akik a vallás meghamisításával a kizsákmányolók, a népelnyomók, a rabszolgahajcsárok pártjára álltak.”

Majdnem húsz évfolyamot kell átlapozni ahhoz, hogy újabb Jézus-említést találjunk, az 1967-es berekböszörményi riport a modernizáció szimbolikus lépését ünnepelte. „Berekben haladnak a korral. Ezért fogott össze a falu apraja-nagyja, hogy a régi »Jézus-kert« helyén modern játszópark álljon a gyerekek rendelkezésére.” A „Jézus-kertek” jelképes rehabilitációjára a Népsport-szerkesztőség falai között is várni kellett a rendszerváltásig; az 1989. december 24-i újság már a Ceausescu-rendszer elnyomásában megélt erdélyi Jézus-várásról írt, néhány oldallal arrébb pedig korábbi karácsonyi cikkeket szemlézett, az 1952-es évfolyamnál keserű iróniával emelve ki: „Ünnepi szám nem volt, a karácsonyt meg sem említette a lap. [...] Szenteste a Jézuska helyett az ÁVH csöngetett be a lakásokba. Sokak szerint ez nem is volt igazán meglepetés.”

Száztizenhat év alatt világossá vált, a nyomdafesték az ünnepi számban sem felesel: tűri a leventebetlehemesek szeretetcsatáját, a nagytőke ellen fellépő forradalmár Krisztust és a sínylődő feketékkel megpakolt, Jézus nevű rabszolgahajó történetét is. Ha választani kell, karácsonyról szólva mi mégis maradjunk inkább Brüll Alfréd értelmezésénél.