Év Sportolója Gála 2019: Mark Spitz lesz a sztárvendég

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.06. 15:09
null
Mark Spitz a 2018-as Laureus-gálán – hamarosan Budapestre látogat a korábbi úszóklasszis (Fotó: AFP, archív)
A kilencszeres olimpiai bajnok korábbi úszó, Mark Spitz lesz a 2019-es Év Sportolója Gála sztárvendége – jelentette be Csisztu Zsuzsa, a gála szervezőbizottságának tagja a hétfői sajtótájékoztatón.

 

Mark Spitz az 1968-as és 1972-es olimpián összesen kilenc aranyérmet nyert, közte hetet a müncheni játékokon, Mexikóvárosban két elsősége mellett egy-egy ezüst- és bronzérmet is nyert. Az 1965-ös és 1969-es Maccabi Játékokon tíz aranyérmet szerzett, az 1967-es winnipegi Pánamerikai Játékokon ötször állhatott a dobogó tetejére.

Huszonkét évesen, a müncheni olimpia után bejelentette visszavonulását, és elkezdte televíziós/filmes karrierjét. Az ESPN 1999-ben beválasztotta az évszázad 50 legjobb sportolója közé (33. helyen), egyedüli úszóként. Tagja többek között a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) Hírességek Csarnokának, valamint a Zsidó Sportolók Hírességek Csarnokának.

Mint beszámoltunk róla, a hétfői sajtótájékoztatón kihirdették a kategóriák legjobbjait, valamint két díjat már át is adtak: az Év Szabadidős sporteseménye a Budapesti Sportszövetségek Uniója családi sportnapja lett, az Év E-sportolójának Kiss Tamást aka Vizicsacsit (League of Legends) választották.

A többi kategória győztesét január 16-án, a Nemzeti Színházban sorra kerülő M4 Sport – Az Év sportolója gálán hirdetik ki.

Legfrissebb hírek

Sulyok Tamás a Sándor-palotában fogadta az MSÚSZ életműdíjasát és elnökét

Minden más foci
2025.02.17. 16:50

Nyírkarászi Elefántból amerikai Cápa

Népsport
2025.02.10. 07:45

Hosszú kávé: Arató András, a sportos mémkirály

Képes Sport
2025.01.20. 11:30

Képösszeállítás: 2024 legjobbjait ünnepelték az Operaházban

Képes Sport
2025.01.19. 10:31

Itt a végeredmény: Gulyás Michelle és a férfi párbajtőr-válogatott kapta a legtöbb pontot, Milák csak a harmadik az Év Sportolója-választáson

Egyéb egyéni
2025.01.14. 12:18

Gulyás Michelle és Kós Hubert az Év sportolója, Golovin az Év edzője

Egyéb egyéni
2025.01.13. 22:35

M4 Sport – Az Év Sportolója 2024 Gála: többségben a vívók és a kézilabdázók

Egyéb egyéni
2025.01.09. 08:31

Az Év Sportolója Gála 2024: az MSÚSZ elnöke szerint „legitim döntés” születik

Egyéb egyéni
2025.01.07. 11:24
Ezek is érdekelhetik