Elkésett amerikai tankok – 75 évvel ezelőtt hunyt el a pengeművész Garay János

Az alább olvasható cikk apropóját a főszereplő halálának 75. évfordulója szolgáltatta, és mert a magyar források kivétel nélkül 1945. május 3-át tüntetik fel, ennek megfelelően időzítettük a megjelenést. Csakhogy már kutakodásunk kezdetén további két lehetséges dátumra bukkantunk!

Az olimpiai bajnok kardvívó, Garay János említésekor rendre találkozunk azzal a mondattal, hogy néhány nappal a mauthauseni koncentrációs tábor felszabadítása előtt hunyt el. Ez a körülmény csak tovább mélyíti halála tragikumát, óhatatlanul az jár a fejünkben, ha utolsó utáni erejét is összeszedi, ha az a három amerikai tank előbb halad át az utolsóként felszámolt náci haláltábor kapuján, még belekapaszkodhatott volna az élet vékony fonalába. Ehelyett most azzal a szinte lényegtelen kérdéssel bíbelődünk, hogy mikor adta fel a harcot elgyengült szervezete. A már említett május 3. mellett – külföldi anyagokban – március 5-ével, valamint április 21-ével is találkozunk, s a három időpontot összevetve ez utóbbi tűnik a legvalószínűbbnek, szemben a Magyarországon ismerttel.

Elsősorban két tekintélyes forrás az oka, hogy ezt feltételezzük: a Jad Vasem Holokauszt-emlékközpont, illetve az Amerikai Holokauszt Emlékmúzeum is így tartja nyilván, sőt egy magyar túlélő 1946 májusában az Új Dunántúlban megjelent visszaemlékezése is ezt erősíti:

„Oh! az április átkozottan rossz volt. Ha sütött a nap, akkor is nagyon hideg volt, az új, ugyancsak komisz blockältester (blokkfelelős – a szerk.) nem engedett be a szobába, s nekünk, öregeknek kint kellett execiroznunk a köves udvaron. Fáztunk, szinte örültünk az ide-oda futkosásnak és a kniebeugennek (guggolás – a szerk.). Felmelegedtünk. Fogyasztottuk saját kalóriánkat, pedig már nem volt sok fogyasztanivalónk. (…) A politikai blockban influenzajárvány tört ki, és amúgy is erősen megfogyatkozott sorainkból újabb áldozatot szedett. Garai János olympiai bajnok, egykoron Magyarország büszkesége, Lord Pál, a pécsi Délmagyar bank egykori igazgatója és még jó néhány derék bajtárs akkor fejezte be sorsát.”

Vagyis ő, aki közvetlen közelében élt és szenvedett, néven nevezi Garayt, s mert az idézett szövegrészletben az áprilisi történések szerepelnek, április 21. a valószínűsíthető halálozási dátum.

Magyarország büszkesége a művészi, esztétikus vívást képviselte, úgy forgatta kardját, ahogy arról a szakértők és a nézők is álmodtak. Az egykori vívó(mester) és sportvezető, 1957-től Kaliforniában élő Zöld Ferenc a Nemzeti Sport munkatársának, Vad Dezsőnek 1994 júliusában elküldött visszaemlékezésében arról is beszámolt, hogy az 1920-as olimpián öt aranyat szerző Nado Nadi szerint Garaynak volt a legszebb a stílusa. A magyar klasszist jellemző „villámgyors terc-parád fej-visszavágásról” kisebb tanulmányt is írt az olasz legenda. Bay Béla 1967-ben megjelent könyvében olvashatjuk, „Garaynak olyan csodálatos művészi pengevezetése volt, hogy állítólag ebbe szeretett bele a felesége”.

Ez a – lám! – szerelemgerjesztő stílus két olimpián, 1924-ben és 1928-ban volt látható a páston, és hajszálon múlt, hogy nem hozott egyéni aranyat a konyhára.

A párizsi játékokon három magyar – Garay, Pósta Sándor, Schenker Zoltán – jutott a tizenkettes döntőbe, amelyben előbb az azonos nemzetbeliek vívtak meg egymással. Miután olasz társai láthatóan nem a legjobb tudásukat nyújtva megverették magukat az esélyesnek vélt Oreste Pulitivel, a magyarok tiltakoztak, Puliti pedig begőzölt: szitkozódott, sértegetett, sőt a versenybíróság magyar tagját, Kovács Györgyöt meg is fenyegette. Válaszul kizárták, mire három honfitársa szolidaritást vállalva vele visszalépett. Így lett nyolcas a döntő, amelyben holtverseny alakult ki az élen: Garay, Pósta és Roger Ducret egyaránt 5/2-es mérleggel zárt, az újravívásból pedig nagy fölénnyel Pósta került ki győztesen, a franciától is kikapó Garay harmadik lett. A három nappal korábban megrendezett csapatversenyben az ezüst jutott a mieinknek. Az olaszok elleni mindent eldöntő ütközetben két asszót megnyert, kettőt elvesztett Garay, a nagy rivális jobb találatarányának (50:46) köszönhetően győzött.

Négy esztendő múltán Amszterdamban aztán beérett az arany, igaz, Garay nem kapott lehetőséget az elsőségről határozó, olaszok elleni csatában. A két olimpia között viszont történelmet írt: ő lett a magyar vívás első Európa-bajnoka, az 1925-ben Ostendében csak kard egyéniben megrendezett kontinensviadalon veretlen maradt. Több mint árulkodó, hogy az olaszok és a franciák távollétében hét magyar jutott be a nyolcas fináléba…

Az 1924-es esztendő nemcsak két olimpiai érme révén emlékezetes: fontos, mégsem emlegetett állomás életében a gróf Tisza István Vívó Club megszületése, tudniillik ő is részt vett az alapításában. Októberben Werkner Lajossal együtt távozott a Nemzeti Vívó Clubtól, és november 2-án tartotta alakuló közgyűlését a Tisza VC, amelyhez rögtön olyan nagy nevek csatlakoztak, mint Glykais Gyula vagy Gombos Sándor, majd 1930-ban Kabos Endre. Garay mindkét csapatbajnoki győzelmét a tiszavirágéletű, 1937 májusában megszűnt klub színeiben érte el.

Noha az 1930-ast jelölik meg utolsó versenyidényének, 1931-ben többször próbára tette magát (nem sok sikerrel), sőt 1932 tavaszán az olimpiai próbaversenyeken is felbukkant.

Az első bajnoki címét 34 évesen, 1923-ban megszerző Garay már 1914-ben betársult édesapja, az orvosiműszer- és kötszergyártó Garay Samu mintegy huszonöt éve működő vállalkozásába, amelyben társtulajdonos volt még az orvosi műszerekkel, villanygépekkel, kötszerekkel, betegápolási cikkekkel kereskedő Fischer Lajos és fia, Fischer Ferencz József. A cég székhelye és üzlete a Kossuth Lajos utcában volt, a bolthelyiséget, valamint a Ferenciek bazára (Ferenciek tere 7.) öt helyiségét a ferences rendtől bérelték. Nagy üzleteket is kötöttek, például a Minisztertanács 1925. február 2-i ülésének jegyzőkönyve szerint a kereskedelemügyi miniszter kérte a minisztertanács hozzájárulását, hogy a magyar királyi Légügyi Hivatal a pilóták központi idegrendszerének vizsgálatára „506.178 korona értékű Differential Pupilloskopot” szerezhessen be. Hogy Garay János végzett-e érdemi tevékenységet a vállalkozásban, nem tudjuk, ami biztos, a 30-as években már az 1933-ban miniszteri rendelettel létrehozott Külkereskedelmi Hivatalban dolgozott, amelynek feladata a „mezőgazdasági és ipari kivitel előmozdítása” volt. Bethlen István, Teleki Pál, később Kállay Miklós miniszterelnök fontosnak tartotta a nyugati kapcsolatok ápolását diplomáciai, tudományos és kereskedelmi vonalon is – ezt segítette elő az új hivatal, amely nagy hasznát vette az aligazgatónak kinevezett, angolul, németül, franciául kiválóan beszélő, olaszul is értő Garay munkájának.

Zöld Ferenc így emlékezett 1994-ben:

„A zsidótörvények után is számítottak munkájára. Állandóan utaztatták. Teleki miniszterelnök utasítására még a háború kitörése után is Angliában járt. És mivel a német Gestapo kitűnően működött, tagjai minderről pontosan tudtak, és Garay Jánost a március 19-i német bevonulás után az elsők között tartóztatták le.”

Vagyis lehetséges, hogy politikai fogolyként tartóztatták le, amit alátámaszt a cikk elején említett szövegrészlet, vagyis a mauthauseni túlélő a politikai blokkban pusztító influenzajárvánnyal hozta kapcsolatba Garay halálát.

A vélhetően egy 1944. május eleji transzporttal Mauthausenbe kerülő olimpiai bajnok cérnaszálon függő élete is három fő kérdés körül foroghatott a háború utolsó fázisában, amit a haláltábort végigszenvedő Rátkai Károly újságíró fogalmazott meg Két torony című könyvében: „Éhség, kivégzés, harctéri helyzet”. Pattanásig feszültek az idegek, senki sem tudhatta pontosan, mikor ér véget a háború, és mit csinálhatnak még a vesztüket érző nácik.

Éhezve, gyenge szívvel Garay János is reménykedhetett még – de elkésett az a három amerikai tank.