Kellenek a célok – interjú Szabó Tündével

– Mikor van több dolga a sportállamtitkárnak: ha dübörög a sportélet, vagy amikor járvány van?
– A kérdésre úgy válaszolnék, hogy mindkét helyzet nagy figyelmet igényel – felelte Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. – Az újratervezés időszakában vagyunk. Nézzük a sportolói oldalt: ők célokat fogalmaznak meg, ennek megfelelően teszik a dolgukat, és ezek a célok rendszerint nem évekre előre szólnak, hanem majdhogynem naponta újabbat és újabbat tűz ki maga elé egy versenyző. Valahogy így vagyunk mi, a sportot irányítók is, hiszen mi is hónapokkal előre kitűzzük a céljainkat, a tervben napokra lebontva szerepelnek a feladatok. A koronavírus megjelenésével, a járványhelyzet kialakulásával viszont nekünk is újra kellett terveznünk – és folyamatosan ezt kell tennünk. Figyelnünk kell a nemzetközi sport világát is, bár ennek kapcsán nyugodtan kijelenthetjük, hogy Magyarország nemcsak a pandémiát kezelte jól, de élen járt a sportban is: más országok figyelték a lépéseinket, és az általunk meghozott döntéseket, bevezetett intézkedéseket ők is alkalmazták.

– Vagyis például mi nyitottunk először ezen a téren?
– Igen. Amint megvolt a lehetőség rá, hogy élsportolóink visszatérjenek a pályákra, a termekbe, mi engedélyeztük – szigorú feltételek mellett. És ezt a sport világa érdeklődve figyelte, mi több, tulajdonképpen azt kérdezte: hogy engedhetjük meg? Megtettük, mert minden adva volt a lépéshez: a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az Országos Sportegészségügyi Intézettel szorosan együttműködve a sportágakra külön-külön meghoztuk a szabályokat, figyelembe véve a sajátosságaikat. Fontos volt, hogy a mentális oldalra is figyeljünk, ezért is tettünk meg mindent azért, hogy legjobbjaink mielőbb elkezdhessék újra a munkát. Mert újra kellenek a célok! Annak pedig, hogy elhalasztották az olimpiát, nézzük a jó oldalát – gondoljunk csak bele, azt milyen nehéz lenne feldolgozni, ha eltörölték volna...

– Milyen nehézségekkel szembesült? Mi élvezett prioritást? Hogy túléljen a magyar sport, hogy mit és hogyan kell átcsoportosítani, netán egykori sportolóként az is a feladata volt, hogy megnyugtassa a sportélet résztvevőit?
– A sportban nem létezik B-terv, mi is mindig a biztosra tervezünk, ezúttal viszont mindannyian a bizonytalansággal találkoztunk. Az olimpia kapcsán és minden más téren is. Ilyenkor azt kell sugallnunk a sportolóknak és a szakembereknek, hogy tartsanak ki, nekünk pedig a háttérben meg kell alkotnunk azt a feltételrendszert, amely lehetővé teszi, hogy tényleg csak azzal kelljen foglalkozniuk, ami a feladatuk. Amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy egy évvel elhalasztja a játékokat, a bizonytalansági tényező megszűnt, de minden újratervezést igényelt. Mindig mindent a sportoló szempontjából próbálok nézni, és ennek megfelelően hozom meg a döntéseket. A világ sportéletében mi voltunk az egyik olyan ország, ahol az utolsó pillanatban állt le a sportélet – a nyitást tekintve viszont az elsők voltunk, hiszen fontosnak tartottuk, hogy ez az átmeneti időszak a lehető legrövidebb legyen.

– A sportági szakszövetségek költségvetése csökkent, mégpedig átlagosan húsz százalékkal. Mit jelenthet ez a gyakorlatban?
– Hogy a sport világa mekkorát lép hátra, nagyban függ a gazdasági élettől, az újraindításától. Ebből a szempontból mindenképpen előny, hogy Magyarországon a sport nemzetstratégiai ágazat, vagyis kiemelten támogatott – ez a tény a jövőben még inkább felértékelődik. A napokban olvastam egy tanulmányt, amely arról szólt, hogy a sportszponzoráció tavalyhoz képest harminchét százalékkal visszaesett az idén. Ez nagy arány, és a hatása biztosan eléri Magyarországot is, ha már el nem érte. De mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy nálunk a sport állami támogatása, vagyis a különböző programok, a taorendszer, a tizenhat kiemelt sportág támogatása stabil hátteret ad. Nagyon erős szakmai alapokkal rendelkezünk, ennek köszönhetően hamar fel fogunk állni, és nemsokára onnan indulunk tovább, ahol a járvány előtt tartottunk.

– A sportélet még csak ébredezik, mit jósol, mit lát, vajon mikor kapjuk vissza a régit?
– Ez sok mindentől függ. Mindannyian abban reménykedünk, hogy nem lesz második hulláma a járványnak, hiszen akkor a következő hónapokat nem befolyásolná újra egy hasonló helyzet. Azt feltételezem, hogy minimum egy esztendő, mire a sport gazdasági helyzete újra azon a szinten lesz, mint korábban. Ami a szakmaiságot illeti, sportágspecifikus: van, ahol kevésbé befolyásolja a formát, ha huzamosabb időre leáll a versenyző, máshol viszont több hétbe is kerül, mire valaki visszanyeri a kihagyás előtti állapotát. Persze ennél minden sokkal bonyolultabb és összetettebb. Általánosságban azt mondhatjuk el, hogy legalább fél év kell ahhoz, hogy ugyanazt az erőt és állóképességet visszanyerje valaki. Mostanra minden válogatott sportolónk ott van a pályákon, vagyis elindultak az úton.

– Egyértelműen az volt a stratégia, hogy először a legjobbak térhessenek vissza?
– A fokozatosság elve érvényesült, de másként nem is lehetett, hiszen először egy létesítményt nyithattunk meg, majd még egyet, és így tovább. Szigorú protokoll mellett indulhatott újra az élet, és immár kimondhatjuk: legjobbjaink elkezdték a felkészülést. Mostanra már nyitottunk az utánpótlás felé, és így haladunk szépen tovább.

– Több hazai rendezésű világverseny is elmaradt, meg persze a külföldiek is, emellett elhalasztották a tokiói olimpiát. Egykori sportolóként mit tanácsol a maiaknak?
– Élsportolóinknak fő versenye az olimpia, négyéves ciklusokban gondolkoznak. E tekintetben a játékokat megelőző esztendő mindig kiemelt jelentőségű, hiszen az akkor született eredmények már megmutatják, ki hol tart, kivel is kell számolni. Erre épül rá az olimpia éve, illetve az azt megelőző hónapok. Ilyenkor járatja magát csúcsra a sportoló, ilyenkor figyel oda a legapróbb részletekre, ilyenkor hozza ki magából a legtöbbet. Ez utóbbi időszak szakadt félbe hirtelen – ám nemcsak nekünk, magyaroknak. Vannak idősebb sportolóink, de vannak fiataljaink is, akikre pozitív hatással lehet a halasztás, és vannak sérült versenyzőink, akik felépülhetnek. A helyzet senkinek sem jó, ugyanakkor előnye sem származott senkinek belőle. Ha azt nézzük, szerencsésnek is mondhatjuk magunkat, hiszen minden egy évet csúszik, vagyis ugyanazt az időszakot kell végigcsinálniuk a versenyzőknek, amelytől most megfosztotta őket a járvány.

– Vagyis optimista?
– A magyar nép tehetséges. Kitűnő szakembereink vannak, akik jól tudják, hogyan kell átvezetni egy sportolót a krízishelyzeten – mert ez krízishelyzet volt. Olyan helyzet, amilyennel még sohasem találkoztunk. Erre mindannyian emlékezni fogunk. Korábbi pályatársaimmal beszélgetve egyetértettünk abban, hogy elképzelni sem tudjuk, milyen érzés, amikor valaki készül az olimpiára, és egyszer csak azt mondják, nincs verseny. Biztos vagyok benne, hogy a tokiói olimpia még inkább felértékelődik, a szereplői pedig még inkább hősökké válnak.