Peterdi András: Csak megnyomtuk a szünet gombot

– Kétszeresen is kulcspillanatban érte a kényszerű leállás: újra jól vívott, miközben versenyzője, Szász-Kovács Emese visszatért.
– Noha valóban rosszkor jött, hiszem, hogy egyikünknél sem törik meg a lendület, csak megnyomtuk a „szünet” gombot – mondta Peterdi András, a Bp. Honvéd 32 éves párbajtőrvívója, aki a március eleji budapesti Grand Prix-n hosszú idő után jutott újra nyolcas döntőbe nemzetközi versenyen, s amelyen ikergyermekei születése után először vívott versenyzője, az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese. – Úgy tekintek a kényszerszünetre, mintha lefagyasztottam volna magam. Nagy volt a pörgés a megelőző időszakban, a pihenő első hete kifejezetten jólesett.

– A vívómunka folytatásához meddig kell még várniuk?

– Emesével épp elkezdtem, a klubvezetői felajánlották, hogy dolgozhatunk a Vasas Fáy utcai kézilabdacsarnokában, mert azt a csapat most nem használja. Túlesve a koronavírusteszten bátrabban éltem a lehetőséggel; néhányszor már lementünk, minden kívánságunkat teljesítik, legyen szó a világítás erősségéről, az optimális hőmérséklet beállításáról – kedves gesztus.

– Versenyzője úgy nyilatkozott nekünk, hogy az olimpia elhalasztásával időt nyert, ám egy újabb év nagyon sok is lehet.
– Alapjaiban kell újragondolni a felkészülést. Eddig rövidebb időszakra terveztünk, Emese először szerette volna megnézni, hogy megy neki a vívás, milyenek az érzései. Az idő valóban neki dolgozik, nem kell rohamtempóban hajtania azért, hogy visszanyerje a formáját, ugyanakkor két kisgyermekkel nem könnyű több mint egy évre megszervezni a felkészülést. De a család támogatja, őt feltöltik a kicsik – minden adva van, hogy nyugodtabban és céltudatosan haladjunk Tokió felé.

– És mi a helyzet a saját céljaival a páston? A játékok halasztása hozhat-e változásokat a férfi párbajtőrcsapat összeállításában?
– Nagyon bízom benne, hogy igen. Korábban nyolc-tíz évig szinte ugyanabban az összeállításban vívott az együttes, az utóbbi időben azonban többen is szóba jöttek. A hazai Grand Prix nyolcas döntője és a jó forma megerősítette bennem, hogy van helyem a csapatban. Remélem, mások is úgy látták, képes lehetek segíteni. Voltam már csapatban nagy versenyeken, tudom, milyen a válogatottban vívni, és szeretnék olimpián versenyezni, az lenne a pályafutásom csúcsa. Két lábbal taposom a gázt, hogy odajussak.

– A szakágban egyetlen sorsdöntő verseny maradt a kvalifikációból…
– És lett volna még kettő – egy hazai válogató és a párizsi világkupa-viadal –, amely a hazai ranglistára pontokat adva beleszámított volna a válogatásba. Éles a helyzet, kíváncsian várom, milyen összetételben utazik az utolsó kvalifikációs versenyre a csapat. Sok a nyitott kérdés, nincs még sem nemzetközi, sem hazai versenynaptárunk. Nem tudjuk, lesznek-e felhozó versenyek a kvótáról döntő világkupa előtt, és ha igen, mikor, így vakon fogunk elkezdeni edzeni. A hazai ranglistát is sok minden befolyásolhatja, ami viszont nem változik: ha arra kerül a sor, jól kell vívni, eredményt kell elérni, hogy ne legyen kérdéses a csapatba kerülés.

– Harmadik szerepben is megéli a karanténos napokat: a Honvéd utánpótlásedzőjeként kiveszi
a részét a digitális oktatásból.
– A kreatív kollégák segítségével gyorsan sikerült alkalmazkodni az új helyzethez. A Zoom-alkalmazást használva tartjuk az online edzéseket, közösen elemezzük a nagy versenyek asszóit, és most több időnk van az elméleti oktatásra, a szakkifejezések megértetésére is. A gyerekeknek nem okozott gondot az átállás, de már egyre többet mondják – amit mi is érzünk –, mennyire hiányzik a vívás.