NS határok nélkül: Hiszek egy hazában – interjú Szabó Lajos történésszel

ؘ

– A Trianon előtti két évtizedben Nagy-Magyarországon olyan városokban alakultak klubok, amelyek a békediktátum után már nem tartoztak Magyarországhoz. Az új határok kialakulása következtében a hetvenkét százalékos területi és hatvannégy százalékos lakossági csökkenéshez hasonló nagyságrendűek a sportot ért hatások?
– A Nemzeti Sportban végeztünk egy kutatást, amely arra terjedt ki, hogy a vidéki sportéletet tekintve az első világháború előtti időszakban, 1905 és 1914 között a vidéki törvényhatósági jogú városokat, amelyekben egyesületek működtek, 8025 alkalommal említették, ebből a határon túlra kerültek 4789 említést kaptak. A vidék sportjának több mint a fele odalett. Labdarúgásban ötvenhét, atlétikában huszonhét klub veszett el a határon túlról. De más sportágakban is fontos vidéki bázisokat vesztettünk. S ebben nem csupán a trianoni béke játszott szerepet, eleve a háború óriási érvágást jelentett. Ráadásul a nemzetiségi területeken úgymond a polgárság adta a bázist, a háborút követően ez a réteg jelentős veszteségeket szenvedett el, mintegy 420 ezren menekültek magyar területre. Az 1920-as atlétikai évkönyvben ez állt: „A sport lesz az összekötőkapocs, amely fenntartja az állandó összeköttetést az elrabolt területek és az anyaország között, és amely a hazaszeretet lángját nem engedi egy pillanatra sem csökkenni a sportemberek keblében.”

– A korábban magyar klubok működtetését átvette az új ország? Vagy az enyészeté lettek, mert a finanszírozás elképzelhetetlen volt az állami szerepvállalás nélkül, az pedig elapadt?
– Országonként más jogi elbírálás alá esett klubok sorsa. Volt, ahol az új többségi állam átvette, a szerbeknél (Szerb-Horvát-Szlovén Királyság – a szerk.) számos egyesület megszűnt, Romániában az ingatlanok a helyi egyesületekre szálltak, a Kolozsvári Egyetemi AC pályáját például a helyi román klubnak adták. Felvidéken a szokolisták – a Sokol nevű cseh hazafias tornaegyesület tagjai, akik a felvidéki megszálláskor az első vonalban űzték el a magyarokat – még a sporteszközöket is rekvirálták. Ugyanakkor mindhárom utódállam esetében megfigyelhető, hogy a helyben maradó magyar zsidóság tömegével alapított zsidó sportegyesületeket, amelyekben továbbra is a magyar volt az elfogadott nyelv. Ennek két oka volt: nem akartak az új államhoz igazodni, másrészt őrizték magyar identitásukat.

– A Sporthírlap 1920. június 7-i számában a békekötésről megjelenő cikk nem csupán elkeseredést, hanem elszántságot is tükröz: „Eddig a testi kultúra fejlesztése volt a kissé langyos hangzású célja (a magyar sportnak – a szerk.) – a történelmi Magyarország lesz ezentúl az egyetlen jelszava.” Ez politikai direktívaként értelmezhető vagy szívből fakadó nemzeti érzésként?
– Egyértelműen az utóbbi megnyilvánulása. Természetes igényként jelentkezett az irredentizmus. A béke igazságtalan, ergo meg kell majd változtatni. Ilyen a hangulat az országban, s ez teljesen érthető. Ahogyan az is, hogy később a politika ráerősített erre a közérzetre, ekkor íródott a Magyar Hiszekegy is: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában.”

– Budapest korábban még az olimpia rendezésére jelentkezett, 1920-ban viszont nemhogy nem rendezhetett, a magyar sportolók el sem utazhattak Antwerpenbe.
– Rendre jelentkeztünk, bár még hiányzott a pályázat előfeltételét jelentő nemzeti stadion. Berlinnek már volt ilyen létesítménye, Budapest 1912-ben visszalépett 1916-ra a német főváros javára, de 1920-as rendezési igényét fenntartotta. Egy héttel a világháború kitörése előtt Párizsban NOB-kongresszust rendeztek, s noha a napirenden nem szerepelt, a belgák kérésére a résztvevőket szavaztatták a helyszínről. Ezt Budapest 21:7 arányban nyerte meg Antwerpennel szemben. De ahogyan Muzsa Gyula, a MOB társelnöke is hangoztatta itthon, ez véleményszavazás volt, nem hivatalos voksolás. Egy hét múlva megölték Ferenc Ferdinándot... A háború befejeztével a FIFA brit tagállamai – a belga szövetség elnökén keresztül – Németország, Ausztria, Magyarország, Bulgária és Törökország kizárását kezdeményezték, sőt, a bojkott a többi sportágra is átterjedt. Ennek következményeként az 1919 áprilisában tartott NOB-ülésre a vesztes tagállamok már meghívót sem kaptak, Antwerpen ellenfél nélkül nyerte el a rendezési jogot. A belgák pedig nem küldtek meghívót a vesztes országok sportolóinak, emiatt aztán a NOB változtatott: ezt követően saját hatáskörben döntött a meghívásokról. Muzsa egyébként a Párizsban tárgyaló magyar békedelegáció főtárgyalójának, gróf Apponyi Albertnek felvetette az olimpiai részvétel ügyét, ő azonban úgy reagált, hogy „politikailag nem időszerű”. Az is tény, hogy az 1919. decemberi FIFA-közgyűlésen a semleges országok bojkott elleni tiltakozására reagálva a britek elhagyták a termet, ez pedig az enyhülésre utalt. S nem hiába ostromolta a NOB elnökét, Pierre de Coubertint Muzsa Gyula, hogy oldja fel a nemzetek közötti ellentéteket: a magyarok egyedüli kizárt országként ott lehettek a NOB 1922-es kongresszusán, s a vesztesek sportolói a németek kivételével indulhattak 1924-ben Párizsban.

– Magyarországon harmincötezerben maximálták a katonaság létszámát. A későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter, Klebelsberg Kuno úgy vélte, ezzel „nemcsak katonai téren gyengítettek bennünket, hanem a nevelés terén is”. Ez utóbbit az 1921-es testnevelési törvény volt hivatva pótolni?
– Vissza szeretnénk szerezni az elcsatolt területeket, de nincsen hadseregünk. A politika úgy döntött, hogy a katonai előképzést valamilyen formában el kell „rejteni”. A testnevelési törvény a tizenkét és huszonegy év közötti teljes férfi lakosságra kiterjedően bevezette a kötelező testnevelést, ugyanezt megtették a főiskolák és az egyetemek is. Ekkortól van mód a teljes lakosságra kiterjedő rendszeres testedzésre. Az iskolán kívüli sportolásra a leventemozgalom biztosított keretet. A törvény bevezetésének hármas funkciója volt: megadta a katonai előképzést, munkaalkalmat biztosított az egykori tiszteknek, altiszteknek, továbbá a leventeegyesületeknek sportpályákat kellett építeniük, s ezeket meg is építették. A törvény társadalmasította a sportot a várostól a legkisebb településig, mert muszáj volt sportolni. A leventemozgalom kiegészült az 1924-ben megalakuló Középiskolák Sportköreinek Országos Szövetsége (KISOSZ, később KISOK) kereteiben megrendezett bajnokságokkal, megteremtve ezzel az élsport bázisát. De felhívnám a figyelmet, hogy a törvény az alkalmazottak számától függően előírta sporttelepek építését. Az Egyesült Izzó felvirágoztatója, az UTE elnöke, Aschner Lipót is ebben az időszakban, 1922-ben húzta fel a Megyeri úti stadiont Hajós Alfréd tervei alapján. S ha már Hajós: az ő elképzelései alapján alakították át a Millenárist 1928-ra a kerékpárvébére, s ő tervezte az 1930-ban átadott Nemzeti Spotuszodát. Ugyancsak a törvény hozadéka, hogy az 1925-ben alapított Testnevelési Főiskola a sportszakemberképzés bázisa lett. Vívó Eb-t rendeztünk 1926-ban, és az átalakított Császár uszodában az első úszó és vízilabda Eb-t. Az 1924-es olimpiára azzal küldték ki a csapatot, hogy előzze meg a kisantant országait, Romániát, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot, Csehszlovákiát, és a pontversenyben Magyarország tizenharmadik lett. A bokszoló Kocsis Antal vagy a birkózó Keresztes Lajos aranyérme 1928-ban és Zombori Ödön 1936-os sikere már a leventemozgalom életképességét jelezte, az 1936-os berlini tíz aranyérem pedig a magyar sport feltámadását.

– A törvény tömegesítette a sportot, események megrendezésére, létesítmények megépítésére ösztönzött. Mondhatjuk, hogy a jogszabály a múlt század egyik legnagyobb hatású törvénye?
– A nagymértékű veszteség utáni összefogás máig ható lendületet adott, a magyar sport mai napig tartó, világra szóló sikereit alapozta meg.

– Miért nem karolta fel a rendszer a futballt a többi sportághoz hasonló mértékben?
– A sportág részben önálló életet élt. A háború után a megélhetést keresve a játékosok ide-oda vándoroltak, sokan a Trianont követő állampolgársági bizonytalanságot kihasználva futballoztak a csehszlovák, a jugoszláv és a román bajnokságban, ha lehetőség volt rá, a nemzeti csapatban is pályára léptek. Az elvándorlást a külföldön beinduló profizmus is elősegítette. Más kérdés, hogy itthon a futball volt a legnépszerűbb sportág, amely a leventemozgalom részét képezte. Aztán az állam az idehaza is bevezetett profizmussal jogilag tisztázta a labdarúgás helyzetét. De ennek nincsen köze Trianonhoz. Annak viszont annál inkább, hogy a román futballválogatott öltözőjében magyarul beszéltek a játékosok...