Sportélet Trianon árnyékában – rendhagyó kiállítás a csepeli Összetartozás Házában

Az augusztus 19-én rajtoló budapesti atlétikai világbajnokság fő helyszínétől, a Nemzeti Atlétikai Központtól nem messzire, a csepeli Összetartozás Házában rendhagyó kiállítás várja azokat, akik a tizedmásodpercek, századmásodpercek mellett évtizedekben, évszázadokban is igyekeznek értelmezni a sportélet eseményeit. Trianon és a sport – szól az ősz végéig látható időszaki tárlat címe, amely az 1920. június 4-i történelmi döntés előzményeit, körülményeit és hatásait bemutató állandó kiállítás kiegészítőjeként különleges metszetet ad az ország sorsát meghatározó esemény sportvonatkozásairól.

Bondor-Varga Ildikó intézményvezető lapunknak elmondta, kollégáival, Tarcsa Tímea gyűjteményi munkatárssal és Kis György grafikussal mintegy két és fél, három hónapon át dolgoztak a kiállítási anyag előkészítésén. A tablószerűen megjelenített szöveges és képes tartalmak pedig valóban gondos, alapos munkát tükröznek, könnyen befogadható formában, áttekinthető szerkesztési rend szerint adnak betekintést a téma legfontosabb részleteibe. Volt honnan meríteni, hiszen ha az érintett témáról van szó, a trianoni békediktátum sportvetületével elmélyülten foglalkozó múzeumigazgató, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumot vezető Szabó Lajos sporttörténész vagy Szakály Sándor történész kutatásainak hozadéka, illetve a Magyar sporttudományi füzetek sorozatban megjelent, Trianon 100 című kiadvány egyaránt lényeges forrásnak számít.

Az előzményeket taglaló szöveg felütéseként Ferenc Józsefhez kapcsolódó közkeletű anekdotával találkozunk, amely szerint a monarchia feje az első, 1902-ben megrendezett Ausztria–Magyarország futballmérkőzésről értesülve meglepve fordult szárnysegédjéhez: „De ki lesz az ellenfél?” A történet szemlélteti, hogy a modern sport már az első világháború előtt nemzeti önállóságunk fontos kifejezője volt, márpedig ez a szerep a trianoni döntéssel felértékelődött és addig ismeretlen dimenzióba került. Nem véletlenül emeli ki a kiállítás az 1920-as Atlétikai emlékkönyv megállapítását: „A sport lesz az összekötőkapocs, amely fenntartja az állandó összeköttetést az elrabolt területek és az anyaország között, és amely a hazaszeretet lángját nem engedi egy pillanatra sem csökkenni a sportemberek keblében.”

Szó esik természetesen az 1914-es véleményszavazásról, amellyel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetői Budapestet nevezték meg az 1920-as olimpia várományos helyszínének, és arról a szomorú tényről is, hogy a világháború viharai végül elsöpörték a tervet, az 1916-os berlini játékokéval együtt. Olyannyira, hogy Magyarország – Ausztria, Németország, Bulgária és Törökország mellett – a világháború veszteseként évekre kiszorult a nemzetközi sportéletből, 1920-ban pedig nem hogy házigazdaként, de résztvevőként sem lehetett jelen a végül Antwerpenben megrendezett olimpián. Nehéz pontosan számba venni a magyar sportélet trianoni veszteségeit, a kiállítás hivatkozik a sportmúzeum kimutatására, amely a vidéki törvényhatósági jogú városok Nemzeti Sportban talált említései alapján arra jutott, hogy az ország vidéki sportbázisának több mint felét veszítette el, többek között 57 labdarúgó- és 27 atlétikai klubot. A Pozsonyi Torna Egylet, a Kassai Atlétikai Club, a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club, az Aradi Torna Egylet és a Szabadkai Sport Egylet nevesítve is szerepel a csepeli tárlaton, ám a hiánylistát még hosszan lehetne sorolni.

„Trianonban azt is megparancsolták nekünk, hogy helyezzük hatályon kívül több mint félszázados általános védkötelezettségünket, amivel nemcsak katonai téren gyengítettek bennünket, hanem a nevelés terén is. Gondoskodnunk kell arról, hogy azt a testedző munkát, amelyet korábban az egész férfi népességgel a hadsereg végzett, most a magyar sport végezze el. Abban a különleges helyzetbe tehát, amelybe Trianon következtében kerültünk, a sportnak még fokozottabb a jelentősége”   – fogalmazta meg Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatási miniszter 1928-as nyilatkozatában a megváltozott történelmi helyzet sportot érintő fő kihívását. A honvédség és a katonai nevelés közvetlen korlátozásai vezettek az 1921-es testnevelési törvény megszületéséhez, amely az 1924-es testnevelési alap anyagi keretével megtámogatva kiszélesítette a sport tömegbázisát, a vállalati sportfejlesztések serkentésével hozzájárult az infrastrukturális beruházásokhoz, a 12 és 21 év közötti fiúknak kötelezővé tett leventeképzéssel pedig szelídebb formában a honvédelmi kiképzést helyettesítette. A Trianont követő évek magyarországi közhangulatáról, a sportközegben is domináns revizionista szellemről sokat elárul az első magyar ökölvívóbajnok, Kocsis Antal üzenete. Miután az 1928-as amszterdami olimpia döntőjében legyőzte francia ellenfelét, Vadas Gyulának, a Nemzeti Sport főszerkesztőjének ennyit írt az emlékkönyvébe: „Megfizettem Trianonért.”

A csepeli Erdősor utca 33. szám alatt működő intézmény részletes témafeldolgozása – a hazai sportélet fejlődésén túl – kiterjed az elszakított országrészek Trianont követő időszakának vizsgálatára is. Ír a Csehszlovákiában kialakult, nemzetiségi alapú bajnoki versengésekről (kiemelve a pozsonyi Polgári Torna Egylet szerepét), Délvidéket illetően egyebek között a himnuszéneklés miatt betiltott Zentai Atlétikai Klub sorsát említi, Erdélyt érintően számos egyéb érdekesség mellett rávilágít arra, hogy a befagyott magyar–román futballérintkezéseket a zsidó szellemiségű Vívó és Atlétikai Club (VAC) 1921-es erdélyi turnéja kezdte oldani. Utóbbi epizód kapcsán a határon túli, a magyar nyelvi és szellemiségi örökséget román környezetben átörökítő erdélyi zsidó klubok sajátos identitására is érdemes felhívni a figyelmet (ez a fajta etnikai kuszaság tette lehetővé a budapesti zsidó egyesületként prezentált VAC romániai befogadását), de az említett részlet érzékelteti azt is, hogy a kiállítás a „kötelező” információblokkokon túl a témában járatosaknak is szolgál jó néhány kevéssé ismert adattal.

„A béke, a trianoni béke gyászt, komor éveket, a szívek háborgó békétlenségét hozza a letiport magyar földre. De hoz szerencsére mást is. Élni vágyást, nemzeti megújhodást s valami különös, majdnem rejtélyes, bánatos és mégis mámorító búslakodást”   – írta három nappal a trianoni döntés után jegyzetében a Sporthírlap, és a gondolat valamelyest egybecseng az állandó tárlat egyik falán olvasható Karinthy Frigyes-idézettel: „De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy valakinek levágják a kezét és lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár és ezt: Erdély és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, hogy azt gondoltam.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. július 22-i lapszámában jelent meg.)