Sebastian Vettel (Ferrari)
A német versenyző 2015-ben szerződött a Ferrarihoz a Red Bulltól, amelynél négy egyéni világbajnoki címet szerzett. Az olasz csapat célja természetesen az volt, hogy Vettel nála is megismételje remek teljesítményét, és 2007 után ismét feljuttassa a Ferrarit a csúcsra, ám a Mercedest egy alkalommal sem sikerült lelökni a trónról.
Bár Vettel kétszer is világbajnoki második lett, és volt olyan időszak, amikor úgy tűnt, esélye lehet az év végi sikerre, ez végül elmaradt. Tavaly, a 2019-es idényben már mélyen tudása alatt versenyzett, rengeteg hibát elkövetett, így a koronavírus-járvány alatti kényszerszünetben a két fél közösen úgy döntött, hogy a német 2020 végéig tartó szerződése lejártával befejezi a munkát Maranellóban.
A júliusi szezonkezdet előtt éppen ezért a legtöbben úgy gondolták, hogy Vettel végre felszabadultan, teher nélkül versenyez majd, ami jót tehet neki, és szerezhet néhány futamgyőzelmet. A dolgok azonban épp ellenkezőleg alakultak, a Ferrari csak a 4-5. csapatnak tűnik a mezőnyben, a vezetőség pedig kizárólag a fiatal Charles Leclerc-re koncentrál, teljesen hozzá alakítja az autót. Vettel továbbra is sok hibával vezet, de a csapatot is rendszeresen éles kritikával illeti az eredményei miatt, amit vissza is kap Mattia Binotto csapatfőnöktől a médiában. A viszony tehát alaposan elmérgesedett, de néhány verseny erejéig még meg kell tűrniük egymást a feleknek.
Valentino Rossi (Yamaha)
A hétszeres MotoGP-világbajnok Valentino Rossi 2000-ben mutatkozott be a motorversenyzés királykategóriájában, s újoncéve után zsinórban ötször tudott vébécímet nyerni.
Az első hármat a Hondával, aztán 2004-ben a Yamahához szerződött, amelynél később zsinórban hét idényt töltött el, összesen négy idény végi elsőséggel.
Rossi viszonya csapatával a 2010-es évad elején romlott meg, pedig a motor rendben volt – világbajnoki címvédőként kezdte a szezont –, de nem tudtak megegyezni új szerződése feltételeiről.
Éppen ezért már az évad felénél biztossá vált, hogy Rossi a Ducatinál folytatja karrierjét, de ez nem fogta vissza a lendületét, az idény utolsó öt versenyén minden alkalommal dobogóra állt és végül harmadik lett az egyéni összetettben.
Az olasz versenyző ezt követően két évet töltött el a Ducatinál, majd visszaszerződött a Yamahához, ahol azóta is versenyez.
Kawhi Leonard (San Antonio Spurs)
Talán a lehető legmagasabban van mostanában Kawhi Leonard ázsiója, hiszen tavaly bajnok lett a Toronto Raptors játékosaként – ráadásul ő lett a döntő legértékesebb játékosa –, míg idén az egyik legfőbb bajnokesélyesnek számít a Los Angeles Clippers tagjaként.
De nem volt ez mindig így. Leonardot még 2011-ben drafttola az Indiana Pacers, amely szinte rögtön továbbcserélte őt a San Antonio Spurshöz, ahol alábecsült ígéretből szupersztárrá avanzsált.
Tim Duncan, Tony Parker és Manu Ginobili oldalán két bajnoki döntőt játszott, egyet megnyert, ráadásul a döntő MVP-jeként.
A 2017–2018-as idény elejét sérülten kezdte, majd hiába épült fel, csak kilenc meccs erejéig tért vissza a csapathoz.
Gregg Popovich vezetőedző sorra kerülte ki az újságírók Leonard távollétét firtató kérdéseit, miközben több olyan hír is megjelent, miszerint a felek viszonya megromlott, a játékos pedig távozni szeretne.
Leonardot végül 2018 nyarán Torontóba cserélték el, hiába akart Los Angelesbe menni.
Aztán a Raptorsnál bajnok lett, majd szerződése lejártával eredeti úti célja felé vette az irányt.
Antonio Brown (Pittsburgh Steelers)
2010-ben, az NFL játékosbörzéjének hatodik körében csapott le a Pittsburgh Steelers Antonio Brownra, akivel kapcsolatban az is kérdéses volt, megéri-e a keretszűkítést. Brown az előzetes vélemények ellenére elképesztő teljesítményt nyújtott az edzéseken és bekerült a csapatba, két éven belül pedig a Steelers legjobb elkapójává vált.
Sőt, az egész liga egyik, ha nem a legjobbjává – két alkalommal is ő zárt az élen az elkapott yardok tekintetében, a 2017-es alapszakaszt kővetően pedig még az MVP-cím kapcsán is sokan emlegették a nevét. A következő idényben azonban megromlott a viszonya edzőjével, Mike Tomlinnal és a csapattársaival is, többször is élesen bírálta a taktikát, valamint azt, hogy kevés passz érkezik hozzá.
A Steelers a 2018-as alapszakasz után lemaradt a rájátszásról, Brown pedig távozási kérelmet nyújtott be – végül az Oakland Raiders cserélt érte. Ez eleinte zseniális üzletnek tűnt a Raiders számára, de Brown magatartásával egyre több probléma adódott, aki ugyan azóta a New England Patriotsban is kipróbálta magát, de 2018 decembere óta mindössze egy meccsen lépett pályára.
Philippe Coutinho (Liverpool)
A brazil támadó középpályás 2013-ban került a Liverpoolhoz az Interből, és eleinte úgy tűnt, az Anfield következő nagy kedvencét látjuk a pályán. Coutinhónak elévülhetetlen érdemei voltak a Liverpool 2013–2014-es bajnoki meneteléséből, amikor a csapat ezüstéremmel zárt, mindössze két ponttal lemaradva a Manchester City mögött.
Ezt követően a „vörösök” szétestek, de a brazil játékos gyakorta színt vitt az egyébként szürkén futballozó liverpooliak játékába, és a 2015-ben kinevezett Jürgen Klopp is számolt vele egészen addig, ameddig az FC Barcelona be nem jelentkezett érte. 2017 nyarán Coutinho jelezte csapatának távozási szándékát, ám a Liverpool ekkor még nem engedett.
A brazil ekkor kijelentette, hogy nem akar többé a felnőttcsapatnál játszani, így meg volt kötve a „vörösök” keze, akik végül több mint 140 millió euróért eladták őt a Barcelonának. Utólag nézve a Liverpool járt a legjobban ezzel az üzlettel.
Gareth Bale (Real Madrid)
2013 nyarán akkori átigazolási rekordot jelentő 101 millió euróért igazolta le a Tottenhamtől Gareth Bale-t a Real Madrid, amely így talált egy harmadik szupersztárt Cristiano Ronaldo és Karim Benzema mellé. Bale madridi karrierje meseszerűen kezdődött, hiszen első idénye végén Bajnokok Ligáját nyert a csapat, a döntő hosszabbításában ő is betalált. Bár a sérülések megnehezítették a dolgát, egészen 2018 tavaszáig meghatározó játékosa volt a királyiaknak – ekkor mutatta be utolsó nagy dobását, a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-döntős dupláját. Bár két bajnoki címet és négy BL-trófeát nyert a spanyol fővárosban, formahanyatlása és hozzáállása miatt a szurkolók ellene fordultak, és Zinedine Zidane vezetőedzővel is egyre nehezebben jön ki. Sőt, a múlt idény legtöbb meccsét már csak a lelátóról figyelte, ahol vagy saját magát szórakoztatta vagy unott ábrázatot vágott. A Real Madrid mindenképpen szeretné eladni a rendkívül magas fizetést húzó Bale-t a nyáron, de a játékos láthatóan nem sürgeti a váltást.
Michael Jordan (Chicago Bulls)
A The Last Dance című sportdokumentum-sorozatnak hála betekintést nyerhettünk a legendás Chicago Bulls 1997–1998-as szezonjába, amely bajnoki címmel és egy korszak végével zárult.
Michael Jordan minden idők egyik, ha nem a legjobb kosárlabdázója, aki hat döntőből hatot megnyert a Bulls játékosaként, és a földkerekség egyik legismertebb sportcsapatává tette a nyolcvanas évek közepéig csak szenvedő franchise-t.
Miután 1984-ben draftolták Jordant, hét év múlva 1991-ben vezette először bajnoki címig csapatát, majd újabb kettőt nyert, aztán visszavonult, visszatért és megint triplázott, és újra visszavonult.
Az imént említett dokumentumsorozat azonban sosem jött volna létre, ha a Bulls akkori általános igazgatója, Jerry Krause nem jelenti ki már a szezon elején, hogy az 1998-as bajnokság után meneszti Phil Jackson vezetőedzőt.
Ennek hallatán Jordan közölte a csapat vezetőivel, hogy ha Jackson távozik, akkor ő is.
Hiába Jordan elvesztésének ódiuma, és hiába a bajnoki cím megszerzése, Krause betartotta szavát, MJ pedig visszavonult az újabb triplázást követően.
A megjelent cikk a Képes Sportban is olvasható! További Képes Sport-os cikkekért kattintson adigitalstand.hu/kepessportoldalra!