Cselgáncs: Megfordult a fejemben a befejezés gondolata – Ungvári Miklós

– Tata és Cegléd után a hírek szerint most Salgótarjánba utazik.
– Igen, részt veszek én is Hajtós Bertalan utánpótlástáborában, nemcsak a fiataloknak, nekem is sok élményt ad egy-egy ilyen edzés, közös munka – árulta el az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós.

– Tatán a sportág krémje volt jelen. Mit hozott ki önből, negyvenesztendősen egy ilyen mozgalmas hét?
– Nagy elánnal vetettem bele magam a munkába, és képes voltam abszolválni a napi három edzést, ott voltam a reggeli futásokon is, mint anno juniorként. És visszaköszöntek régi emlékek, amelyeket Tatán éltünk át. Azért is volt jó ez a tábor, mert a kondimunka után végre lehetett küzdeni, jöhetett a test-test elleni kontaktus, gyakorolhattuk a fogásokat, dobásokat. Jó volt újra brusztolni a fiatalokkal.

– Jó hallgatni, ahogy beszél. Hány százalékon pörög most?
– Éppen annyit teszek bele, hogy meglegyen az a forma, amelyre lehet építkezni. Tudom, mire vagyok képes, mit bírok el, ha kell, jobban beleteszek, ha arra van szükség, akkor visszaveszek kicsit. Várjuk a startjelet, amelyet egyelőre nem tud megadni a nemzetközi szövetség. Fogalmunk sincs, mikor kezdődik újra a körforgás, de a 2021-es olimpia lehetősége éltet bennünket, nem tagadom, engem is. Volt egy pillanat, amikor megfordult a fejemben a befejezés gondolata, de ha nem mennék le az edzésekre, tudom, hogy hiányozna a dzsúdó, hiányoznának a versenyek, az utazások.

– Közelinek vagy távolinak látja a rajtot?
– Nem vagyok jós. Nem tudom azt mondani, hogy mondjuk október tizenötödikén, a születésnapomon beindul a verkli. Sokak nevében mondhatom: szeretnénk már visszakapni a játszóterünket, és bizakodunk, amikor azt látjuk, hogy elkezdődött a vízilabda Magyar Kupa küzdelme, vannak labdarúgó-mérkőzések, hogy az úszók már versenyeztek a Négy nemzet viadalán, és a televízióban láthatunk Formula–1-es közvetítéseket. A vírus szempontjából speciális sportág a miénk, de azért jó lenne már ismét a tatamin küzdeni.

– Hány  hétre van szüksége ahhoz, hogy az alapokra rátegye az igazi formát?
– Talán négy hét alatt el tudom érni a százszázalékos formámat, amikor azt mondom, „húha, most már minden rendben”, jöhet a küzdelem.

– Átélt mostanában az edzések alatt „húha-élményeket”?
– Persze, anélkül nem is lenne érdemes csinálni. Megy a szekerem, halad az úton, és néha sikerül olyat alakítanom a szőnyegen, amire a környezetem is felkapja a fejét. A dzsúdó nem az a sportág, amelyben mindig kész az ember. Folyamatosan meg lehet újítani, és igen, negyvenévesen is tudok még új dobásokkal kirukkolni, ha kell. És éppen ez az, ami még reményt ad, a pályán tart.