Nemzeti Vágta: elmaradt az első előfutam Gyenesdiáson

Vágólapra másolva!
2020.08.16. 20:51
Életveszélyessé vált a pálya a vasárnap délelőtt lezúdult jelentős mennyiségű eső miatt, ezért elmaradt a Nemzeti Vágta idei első, gyenesdiási előfutama, a Festetics Vágtát egy héttel később rendezik meg – tájékoztatta a gyenesdiási futam főszervezője az MTI-t.

Varga Zoltán elmondta: vasárnap délelőtt éppen a megnyitóra kezdett el esni az eső, majd több órán keresztül jelentős mennyiségű csapadék hullott. A gyenesdiási Faludi-síkon lévő pálya annyira felázott, hogy életveszélyessé vált, a szervezők ezért inkább nem kockáztattak, a futamot egy héttel későbbre, augusztus 23-ra tették át.

Hozzátette, hogy nagy számú nevező sorakozott fel a pályánál, 12 felnőtt és 16 gyerek, azaz kishuszár. A szabályok szerint az indulók közül négy felnőtt és két gyerek jut tovább a budapesti Hősök terén októberben tartandó döntőbe.

A Nemzeti Vágta idei előfutamait országszerte nyolc településen tartják, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg. Minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a felnőttek budapesti döntőjén, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be.

Augusztus 20-án Orosházán, 21-én Zircen, 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek még előfutamot az augusztus 23-ra áthelyezett gyenesdiási mellett.

A négy határon túli – vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi – elővágta rendezői három-három települést küldhetnek októberben a Hősök terére. A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be – közölték korábbi sajtótájékoztatójukon az országos programsorozat szervezői.

Legfrissebb hírek

Nemzeti Vágta: Galaxy ismét verhetetlen volt, Decs lovasa győzött

Egyéb egyéni
2024.10.06. 20:03

Izgalmakból nem volt hiány a Nemzeti Vágta előfutamai során

Egyéb egyéni
2024.10.05. 22:05

Nyeregbe, vidék! Szilvásváradot is meghódította a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
2024.10.05. 11:06

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Egyéb egyéni
2024.09.24. 13:31

Szorosabb és izgalmasabb versenyeket ígér az idei Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
2024.04.09. 14:32

Nemzeti Vágta: Tóth Tamara és Kecskemét városa nyerte a döntőt

Egyéb egyéni
2023.10.01. 18:41

Lovassport: ünnepélyes köntösben került sor a Nemzeti Vágta előfutamainak sorsolására

Egyéb egyéni
2023.09.12. 13:42

Nemzeti Vágta: Szilvásváradon rendezik az idei döntőt

Egyéb egyéni
2023.06.12. 14:25
Ezek is érdekelhetik