Sárga Tadei, repülő Mondo és buborék Disneylandben – az év nemzetközi sportszenzációi

Nekünk Valter Attila berobbanása jelentette a szenzációt, de az országúti kerékpársportban minden a szlovén csillagok körül forgott idén – függetlenül attól, hogy a járvány a bringások naptárát is alaposan átírta.

A koronavírus-járvány kitörése miatt az őszi hónapokra tolt három nagy háromhetes körverseny közül kettőt szlovén kerékpáros nyert meg, a sportág főversenyének számító Tour de France-on ráadásul kettős szlovén siker született, elképesztő végjáték után. Az elmúlt években a feladathoz végképp felnövő, a nemzetközi mezőny legkomplexebb kerékpárosává váló Primoz Roglic – aki köré bivalyerős csapatot épített a Jumbo-Visma istálló – tavalyi Vuelta a Espana-sikere után a Francia körversenyt is uralta, az utolsó előtti, mindent eldöntő időfutamra már megnyugtatónak mondható egyperces előnnyel érkezett meg. Ám jött honfitársa, a szemtelenül fiatal, mindössze második Grand Tourján induló Tadej Pogacar (aki az elsőn, a tavalyi Vueltán egyből harmadik lett – Roglic meg nyert, ugye...), és döbbenetes időfutammal, egyperces hátrányából egyperces előnyt varázsolt. Így Pogacar 21 évesen és 365 naposan az utóbbi 116 év legfiatalabb Tour-győztese lett.

Roglic néhány héttel később Vuelta-címvédéssel vigasztalódott, de ne legyen kétségünk, mindkét piros trikóját gondolkodás nélkül elcserélné a sárgára...

A szlovén kerékpársport az elmúlt években elképesztő fejlődési ívet írt le (s nemcsak a kerékpársport: gondoljunk például az NBA-sztár Luka Doncic és Goran Dragic vezette Eb-győztes kosárválogatottra, a tavalyi Eb-2. férfi röplabdacsapatra, a világ egyik legjobb futballkapusára, az Atlético Madrid hálóját védő Jan Oblakra, a Los Angeles Kings csapatkapitányaként kétszeres NHL-bajnok jégkorongozó Anze Kopitarra vagy a kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző Tina Mazéra), pedig kicsiny, mindössze kétmillió lakosú, nagyon fiatal országról beszélünk, amely alig három évtizede kiáltotta ki a függetlenségét.

Az alig húszezer négyzetkilométeres állam földrajzi fekvése irigyelni való, az Alpok és a Dinári-hegység találkozásánál terül el, és még egy kis tengerpart is jutott neki, domborzata többek között a kerékpározáshoz is ideális (mivel nincsenek nagy távolságok, a lakosság is előszeretettel biciklizik), de legjobbjai nem véletlenül jeleskednek a téli sportokban is – Roglic is juniorvilágbajnok síugró volt, mielőtt emlékezetes, planicai esése után bringásnak állt volna.


Emellett a szlovénok egyik titka a délszlávokra jellemző akaratos, állhatatos mentalitásuk. Az ország vezető sportpszichológusa, a Rogliccsal is dolgozó Matej Tusak az AFP-nek úgy fogalmazott: „A szlovénoknak van egyfajta ambíciójuk, hogy minél jobbak legyenek. Kis ország vagyunk, nincs annyi sportolónk és kapacitásunk, mint a nagyhatalmaknak, például az Egyesült Államoknak – ez arra kényszerít minket, hogy a többiektől eltérő utakat válasszunk magunknak a siker érdekében.”

Talán van, amit mi is megtanulhatnánk tőlük...

Disneyland idei attrakciója
Hogy csodának számít-e, hogy a Los Angeles Lakers nyerte meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2019–2020-as idényét? Aligha, hiszen az évad indulásakor is az esélyesek között emlegették a szakemberek, a fogadóirodák pedig csak a városi rivális Clippers diadalára fizettek volna kevesebbet. Mégsem hittek sokan az aranysárga-lilákban, akik tavaly nyáron feláldozták a jövőt a jelenért: LeBron James mellé megszerezték a liga egyik, ha nem a legsokoldalúbb magasemberét, Anthony Davist, tehetséges fiataljaikat meg New Orleansba postázták, saját keretüket többek által levitézlettnek gondolt veterán All Star-játékosokkal egészítették ki. Aztán láttuk, mi történt. Az alapszakaszban csak a Milwaukee Bucks (56 győzelem, 17 vereség) ment jobbat a Lakersnél (52, 19), de aztán Jannisz Antetokounmpo és társai a playoffban már a Keleti főcsoport-elődöntőben elhasaltak, ahogy Nyugaton a Clippers is. S miután James győzni akarása egységbe kovácsolta a Lakerst, lényegében simán szerezte meg a franchise 17. bajnoki címét.

A csoda nem ez, hanem mondjuk a Miami Heat menetelése, amely a márciusi leállás előtt is csak erős középcsapatnak tűnt tele tehetséges, de még kiforratlan fiatallal (Bam Adebayo, Tyler Herro, Duncan Robinson), meg egy-két rutinos vezérrel (Goran Dragic, Jimmy Butler). Erik Spoelstra vezetőedző viszont megtalálta a győztes taktikát a csapatnak, a lendület pedig a nagydöntőig repítette, pedig csak az ötödik helyről kezdte el a rájátszást, de sokkal meggyőzőbb volt, mint az alapszakasz-győztes Milwaukee, a címvédő Toronto vagy éppen a nagy múltú Boston. A fináléban azonban James és bandája már megrághatatlan falat volt a sérülések tizedelte Miaminak.

Az NBA-idény legnagyobb szenzációja mégis az, hogy a liga vezetőinek sikerült Disneylandben olyan buborékot létrehozniuk júliusra, amely három és fél hónapig ellenállt a koronavírusnak, az évad újraindítása után egyetlen pozitív eset sem zavarta meg a küzdelmeket, amelyek így extrém körülmények között zajlottak.

A rúdugrás visszatért
A nyolcvanas-kilencvenes évek, a világrekordot centiről centire emelő legendás Szergej Bubka időszaka óta nem volt olyan kiemelkedő éve a férfi rúdugrásnak, mint a 2020-as. Ez egyetlen sportolónak volt köszönhető, a versenyszám új csillagának, a novemberben még csak 21. életévét betöltő svéd Armand Duplantisnak, aki két éve Berlinben tinédzserként is felnőtt Európa-bajnokságot nyert, tavaly Dohában pedig világbajnoki ezüstöt szerzett. Ebben az évben robbant be igazán, és teljesítménye sokszor még azt a tényt is elhomályosította, hogy éppen koronavírus-járvány tombol a világon.

Először február 8-án, a lengyelországi Torunban egy centivel, majd egy hét múlva, 15-én Glasgow-ban még eggyel szárnyalta túl a férfi rúdugrás világcsúcsát, 616-ról 618 centire módosítva. Az év során tíz alkalommal ért el hatméteres vagy afeletti eredményt, Rómában, szeptember 17-én pedig megdöntötte Bubka szabadtéri rekordját is, 615-öt ugrott (a rúdugrásban 2000 óta rekordok szempontjából nem különböztetik meg a szabadtéri és a fedett pályás versenyeket).

„Ha azt akarom, hogy a valaha volt legjobbként emlékezzenek rám, azokban a pillanatokban kell jól teljesítenem, amikor igazán fontos” – mondta Duplantis. A 2020-as év a járvány ellenére erős volt, 14 hivatalos atlétikai világrekord dőlt meg, nem számítva azokat a versenyszámokat, amelyekkel nem lehet találkozni a Nemzetközi Atlétikai-szövetség (WA) rendezvényein, de Armand „Mondo” Duplantis idei teljesítménye mindenki másét elhomályosította. És még előtte áll legalább egy évtized.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. december 19-i lapszámában jelent meg.)