Más ez a láz – Deák Zsigmond jegyzete

Fogalmam sincs, mások hogy vannak vele, én eddig nem égtem, pontosabban nem tudtam olimpiai lázban égni. Pedig ez az egyébként kellemes tünetekkel jelentkező „betegség” legalább négyévente elkapja az elhivatott sportrajongókat (az igazán érzékenyeket kétévente, télen is), s nincs ellene orvosság. Ám most ötkarikás gondolataink, reményeink, érzelmeink zárójelbe, agyunk-szívünk mélyrétegeibe kerültek, mert jött az igazi kór, ami ellen szintén keresni kellett a megfelelő ellenszert, miközben megbénította, leárnyékolta az életünket. Még most is fogva tart minket, de erősen remélem, már nem sokáig, s szorítása lazulásához az is hozzájárulhat, amit egyébként szintén gúzsba kötött: a sport, az olimpia.

Több mint egy hete a női kardozók kitörő boldogságánál kezdett kissé felengedni borús hangulatom, aztán jött a pingpongosoktól Majoros Bence, majd a hétvégén női kézilabdázóink, s velük szinte egy időben kiváló kötöttfogású birkózónk, Korpási Bálint is kivívta az ötkarikás szereplés jogát. Pontosan tudjuk, egy-egy csapat részvétele miképp aranyozza be a nagy esemény szinte teljes időtartamát, de egy pillanatra leragadnék Korpási „Macinál”.

Negyedszázada gyűri magát és a riválisokat a szőnyegen, vb- és Eb-győztes, összesen kilenc világverseny érme pihen a vitrinjében, de mivel az eredeti súlycsoportja nem olimpiai, nagyon úgy nézett ki, örökre lemarad a legnagyobb megméretésről. Ám őt nem ilyen fából faragták annak idején otthon, Tokodon; vett egy nagy levegőt, lefogyott egy kategóriával lejjebb, s közel a 34. születésnapjához megvalósította, amit akart, amiről álmodott. S míg a maga csendes módján örült a BOK-csarnok egyik zugában, világbajnok „kollégája” és BVSC-s klubtársa, Kiss Balázs ott zokogott mellette: „Az nem lehetett, hogy egy ekkora sportolónak olimpiai szereplés nélkül telik el a pályafutása! És megcsinálta...” Nem akarom elkiabálni, de ha hasonlóan jól sikerül a fogyasztása, nem „csak” turistaként utazik Tokióba (ha már külföldi turisták úgysem lehetnek ott), hanem éremesélyesként.

S még egy adalék: ő és a női kardcsapat a BOK-csarnokban, a kézis lányok Győrben vívták ki az ötkarikás szereplés jogát, természetesen nézők nélkül, mégis a szemünk előtt, közel hozzánk, a szívünkhöz, a lelkünkhöz. S akik most politikai vagy más indíttatású szűklátókörűség miatt azt szajkózzák, csak egyesek „hobbija” miatt rendezzük meg a járvány közepette ezeket a kvalifikációs tornákat, azoknak három dolgot mondanék. Egyrészt sportnagyhatalomként szinte kötelességünk ez, ha már annak idején, még a pandémia előtt elvállaltuk, természetesen közönségsikerrel, közösségi élménnyel számolva, másrészt e versenyek szigorú buborékrendszere igyekezett szavatolni a résztvevők egészségét, harmadrészt, ha majd a nyáron Tokióban az itthonról kijutók sikert érnek el, a most hőbörgők még véletlenül se sütkérezzenek benne. Nekik ugyanis semmi közük hozzá.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!