Vívás: Szász-Kovács Emese lett a Vasas vívószakosztályának társelnöke

Vágólapra másolva!
2021.06.04. 11:37
null
Szász-Kovács Emese (balra) és Szilágyi Áron a Vasas vívószakosztályának elnökei (Fotó: Földi Imre)
Az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese a jövőben a Vasas vívószakosztályának társelnökeként dolgozik – adta hírül az MTI.

A piros-kék klub pénteki tájékoztatása szerint a riói játékok női párbajtőrbajnoka Markovits László elnök felkérésére vállalt sportvezetői szerepet, s új posztján a tavaly ősszel kinevezett Szilágyi Áronnal irányítja közösen a szakosztály munkáját.

„Ugyan a vívópályafutásom kapcsán még nem hoztam végső döntést, de az mindenképpen időszerű volt, hogy gondolkodjak a távolabbi jövőmön is. E tekintetben tökéletes lehetőség számomra, hogy elkezdjem a szakosztályunk munkáját segíteni” – idézte a Vasas közleménye Szász-Kovácsot, aki a tokiói játékokra nem jutott ki. – „Én ezt bármilyen pozícióban szívesen tettem volna, de az külön megtisztelő, hogy a klubelnökünk felkérése után Áron azt javasolta, legyek mellette társelnök.”

Markovits László hangsúlyozta, fontos feladat, hogy sportvezetői utánpótlást neveljenek a Vasason belül.

„Az pedig a hab a tortán, hogy egy újabb olimpiai bajnokunk kapcsolódik be ebbe a programba. Áronhoz hasonlóan Emese is régóta tagja a Vasas családnak, igazi példakép, akiben megvan a kellő alázat ahhoz, hogy a másik oldalon is kipróbálja magát, és megízlelje a sportvezetői feladatokat, segítve ezzel a szakosztály és a sportolók fejlődését” – emelte ki Markovits.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56

Muhari Eszter: Bronzérmes vagyok? Még nem hiszem el, kell egy kicsi idő feldolgozni

Párizs 2024
2024.07.27. 22:05

Muhari Eszter: Végre bátor voltam, és el mertem engedni

Párizs 2024
2024.07.27. 21:16

Legutóbb bejött, az olimpián is szerencsét hozhat férfi párbajtőrözőinknek?

Párizs 2024
2024.07.26. 16:02

Szilágyi Áron: Ugyanolyan lelkesedéssel utazok ki erre az olimpiára, mint bármelyikre

Párizs 2024
2024.07.25. 22:29

Koch Máté: Miért én féljek? Féljenek az ellenfelek!

Párizs 2024
2024.07.25. 08:20
Ezek is érdekelhetik