Barcelona ezer szállal kötődik a magyarokhoz – Taróczy Balázs főkonzul és a sport

– Éppen csak megemlítettem a portásnak a nevét, máris nyílt az ajtó. Továbbra is ennyire ismert személyiség a klubnál?
– Már hat éve élünk a városban, és gyakran megfordulok itt. Amikor azon gondolkodtunk, hogy valahol máshol is élnénk, hadd tanuljanak nyelveket a gyerekek, több ok miatt döntöttünk Barcelona mellett. Egyrészt őrült nagy szerelmem, a futballklub, másrészt a teniszklub miatt, amelyben pályafutásom legnagyobb egyéni sikerét arattam 1978-ban. Évről évre játszottam itt, a korábbi spanyol teniszezővel, José Higuerasszal többször edzettem is, szóval szép emlékek fűznek a Godóhoz. Nem mindennapi klub, több mint száz éve, 1899-ben alapították, és megmaradt benne a klubélet, a profik sokáig az amatőrök mellett öltöztek egy-egy versenyen. Összességében rengetegszer jártam itt, közvetlen volt a kapcsolat a közönséggel, megismertek.

– Most csak a beszélgetés kedvéért ülünk itt, vagy netán teniszezett?
– Nem, most éppen úsztam. Mindennap igyekszem sportolni, akár kondizni egy órát, úszni vagy teniszezni. Korábban a három lányom játszott, és ugyan kettő már abbahagyta, sokszor hoztam-vittem őket, így naponta megfordultam és megfordulok itt.

– A mozgás hiúsági kérdés, egészségmegőrzés vagy az élete megkérdőjelezhetetlen része?
– Mindegyik. Fizikailag is, de mentálisan mindenképpen megérezném, ha egynél több nap kimaradna. Manapság a munka miatt már nem mindig én alakítom a programomat, ám fontos a sportolás, a pályafutásom befejezése után is mindig igyekeztem csinálni valamit. Hiszek a sport konzerváló erejében, meg fantasztikus érzés a teniszezés vagy úszás után, hogy elfáradtam, végeztem.

– Viszont 2019 szeptembere óta barcelonai főkonzul, misszióvezető a vele járó kötöttségekkel. Mennyire változott meg az addigi aranyélete?
– Teljesen. A hat évvel ezelőtti kiköltözés után még húsz-huszonöt hetet közvetítettem, gyakran utaztam haza, aztán viszont megkaptam a felkérést, hogy vállaljam el a diplomáciai feladatot. Fél évig iskolába kellett járnom otthon, és megváltozott az életem – kíváncsian is néztem magamat, miként fogok alkalmazkodni. Korábban ugyanis mindig a magam ura voltam, a saját ritmusom szerint alakítottam az életemet, ám most kilenctől ötig az irodában kell lennem, sok egyéb kötöttségem is van, ugyanakkor nagyon szeretem.

– Mi vonzotta ebben a feladatban?
– Először is – tudom, nagy szavak – megtiszteltetés bármilyen formában képviselni az országot. Hasonló, mint annak idején, amikor Davis-kupa-mérkőzésen a címeres mezt viseltük, és végigfutott a hideg a hátamon, ahogyan eljátszották a Himnuszt. Most is az országot képviselem, akár ebben a klubban is, és érzem, vannak, akik másként néznek rám, hiszen becsülik azokat, akik jó teniszezőként eredményeket értek el, majd például a diplomáciában is megállják a helyüket. A teniszt abbahagyó játékosok kilencvenöt százalékban a sportágban maradnak, például edzőként, menedzserként, pályaüzemeltetőként vagy sportszerforgalmazóként. Nagyon felnéztem azokra, akik képesek voltak mást is csinálni, ezért is tetszett, hogy megismerhetek egy teljesen másféle életvitelt. Úgy éreztem, általa többé válhatok.

– Ezért iratkozott be deres halántékkal az iskolába is?
– Sőt, rengeteg vizsgát is teljesítettem! Meg kellett tanulnom tanulni, felkészülni, és még a gyerekeimen is láttam, hogy értékelik, amikor jól teljesítettem. Én is büszke voltam magamra, amiért sikerült elvégeznem a képzést.

– Láttam a Mare Nostrum-úszóversenyen, egyéb eseményeken is – mi zajlik a színfalak mögött, mivel telnek a főkonzul napjai?
– Összetett feladatokkal. Egyrészt a konzulátus magyar állampolgárok érdekképviselete, az anyakönyvvezetésről az elveszett jogosítványon át adminisztratív ügyeket intézünk. Ebben nem veszek részt – igaz, le kellett vizsgáznom belőle –, profi és kedves kollégák teszik a dolgukat. Ezt követik a diplomáciai feladatok, legyen az sport, kultúra vagy tudomány, a lényeg, hogy erősítsük Magyarország és a fogadó ország kapcsolatát, divatos kifejezéssel élve építsük az országimázst. Ebben rengeteget segít, hogy itt ismert ember vagyok. Nem úgy néznek rám, hogy valaki jött Budapestről, hanem mint aki megnyerte a Godót, ami itt nagy szó.

– Mennyire akadályozta a diplomáciai feladatok ellátásában a világjárvány?
– Kissé peches voltam, hiszen 2019 őszén a katalán függetlenségpárti tüntetések okoztak nehézséget, emlékszem, az október 23-i ünnepséget egy héttel el kellett halasztanunk, mert akkortájt kukákat gyújtogattak az utcákon. Utána tört ki a járvány, két és fél hónapig szinte ki sem lehetett mozdulni a lakásból. Nyáron azonban ismét beindult az élet, nemrég a II. Számú Gyermekgyógyászati Klinikáról érkezett orvosokból álló küldöttség a Sant Joan de Deu kórházba, és segítettünk a nagy egymásra találásban. Ami a sportot illeti, például már csak az ittenieken múlik, hogy a legjobb párbajtőrözők Magyarországon készüljenek a következő olimpiáig. Igyekszünk minél több hasonló kapcsolatot kialakítani, hogy a hazánkat megismerjék és elismerjék.

– Egyáltalán mennyit tudnak itt Magyarországról?
– A futballkultúra egészen különleges, és a Barcának jelentős magyar gyökerei vannak, így másként néznek ránk. Mindenki ismeri Kubala Lászlót, Kocsis Sándort és Czibor Zoltánt – mondják is, ha valaki itt külföldi, akkor magyar vagy holland. És ne feledkezzünk meg az Espanyol magyar szálairól sem, amelyeknek szintén nagy szerepük van a magyarok és az országunk megítélésében.

– Ha „leteszi” a konzuli munkát, marad ideje követni a teniszvilág eseményeit?
– Nehéz időszakon megy keresztül a sportág, különösen a férfiszakág, és talán nem szép, hogy ezt mondom, de nekem teljesen mindegy, hogy Danyiil Medvegyev, Karen Hacsanov vagy Andrej Rubljov nyer meg egy-egy tornát. Sem a játék, sem a személyiség nem mozgatja meg a fantáziámat, a US Openen talán nem is néztem végig egyetlen férfimeccset sem. Ellenben a két csodálatos lányka, Emma Raducanu és Leylah Fernandez lenyűgözött, mesebeli történet, hogy döntőt játszottak.

– A férfivonal nehéz időszaka alatt a nagy egyéniségek visszavonulását érti?
– Persze Andre Agassi vagy Pete Sampras búcsúja után is mondták, hogy többé nem lesznek hasonló sztárok, aztán jöttek, de most nem látok hasonló utánpótlást. És Rafael Nadalért sem rajongok...

– Mindjárt önre dőlnek a klub fái! Itt ilyet mondani...?!
– A játékáért nem voltam oda, ám Roger Federert vagy Novak Djokovicsot tátott szájjal figyeltem. Nagyon szurkoltam idén Djokovicsnak, hogy teljesítse a naptári évben a Grand Slamet. A feltörekvő fiatalok között viszont nem látok hasonló egyéniségeket. A férfiak sokszor csak belevágnak a labdába, egy játékon belül akár hármat is a kerítésig ütnek, s ez nem tetszik. A nők ellenben most gyorsultak fel annyira, amilyen szinten tizenöt-húsz éve a férfiak tartottak, és ebben még benne van a játék.

– Hol van a magyarok helye a palettán?
– Alapvetően nem változott a helyzet a mi időnkhöz képest, sőt, kissé romlott, hiszen sokkal szélesebb bázisból emelkedtek ki az olyan jó játékosok, mint én. Fucsovics Marci idején volt még egy jó teniszező, Zsiga Máté, és őrült jó arány, hogy a kettőből egy a felnőttek között is a legjobbak közé tartozik. Nemrég Sergi Bruguerával arról beszélgettünk – ezért is csodálatos ez a klub, mert ha betérünk, jó eséllyel láthatjuk őt vagy például Garbine Muguruzát ütögetni a pályán –, hogy míg régebben a wimbledoni juniorbajnokból valószínűleg teniszező lett, ma már nincs így. Ezért is mondom mindig, ha megkérdezik, hogy miért csak egy-egy teniszezőnk van a legjobbak között: csoda, hogy az az egy van!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. október 16-i lapszámában jelent meg.)