Sportkönyvtár: tündérmesék varázslata

Ma már persze más világ van, de ha a hatvanas években egy futballszerető kissrác valamit meg szeretett volna tudni a magyar futball múltjáról, csak a könyvekhez nyúlhatott. Manapság, amikor a közösségi médiában maguk a sportolók „teszik fel” magukról a tartalmakat, könnyű helyzetben van, aki a sportot, azon belül a labdarúgást kedveli. Minapi hír, ha valaki meg akarja csodálni Lionel Messi spanyol bajnokságban szerzett góljait, megteheti – ha van rá jó három órája, mindet megnézheti.

Ma már persze más világ van, de ha a hatvanas években egy futballszerető kissrác valamit meg szeretett volna tudni a magyar futball múltjáról, csak a könyvekhez nyúlhatott. Manapság, amikor a közösségi médiában maguk a sportolók „teszik fel” magukról a tartalmakat, könnyű helyzetben van, aki a sportot, azon belül a labdarúgást kedveli. Minapi hír, ha valaki meg akarja csodálni Lionel Messi spanyol bajnokságban szerzett góljait, megteheti – ha van rá jó három órája, mindet megnézheti.

Régen nem így volt, vadászni kellett a híreket, mi több, az érdekesebb, ha úgy jobban tetszik, bulváros információk nem is kaptak teret. Nem csupán azért, mert nem volt divat a bulvár, azért sem, mert ami nem tartozott a szakmához, ahhoz nem volt köze az olvasónak sem. A határt persze nehéz meghúzni, de némi intimitás nem elriasztja, hanem inkább érdeklődővé teszi a közönséget – a futballt kedvelőket is éppenséggel.

Antal Zoltán és Hoffer József Alberttől Zsákig című gyűjteménye ilyen. Gyűjtemény, mert a könyv négy részre tagolódik. Az elsőben valamennyi válogatott játékosunkról kapunk néhány soros összeállítást születési dátummal, jellemzéssel, továbbá az illető legjobb meccsének említésével. Az Ők százhuszonketten fejezetben mutatják be a magyar labdarúgás legjelesebb egyéniségeit, sportpályafutásuk egy-egy emlékezetes állomását, itt elsősorban a válogatottságok száma volt az elsődleges szempont, de olyanok is szerepelnek, akik felejthetetlen mérkőzésen nyújtott játékukkal alkottak maradandót, mint az 1966-os angliai világbajnokságon válogatottunk balhátvédje, a tatabányai Szepesi Gusztáv. Pedig mindössze ötször lépett pályára a legjobbak között... Egy-egy futballistának másfél-két oldal jut, a forgatókönyv szerint egy családban az unokának mesélnek az idősebbek. A harmadik részben válogatott történeteket olvashatunk válogatott labdarúgókról, a negyedikben, a „Ki mit keres” fejezetben statisztikai adatok várják az olvasót, játékosaink becenevével is. Akár találós kérdésben is fel lehetne tenni: tudják ki volt Csibi, Csuszti, Maki, Mari néni vagy éppen Sziszi? Az 1968-ban kiadott könyv előszava leszögezi, az anyag 1968. szeptember 30-án lezárult az addig lejátszott 434 válogatott találkozó adatai alapján. Tehát bizonyos szempontból torzó, mert például a címben szereplő Albert Flórián csupán 66. válogatottságánál tart. De nem ez a lényeg, hanem hogy megelevenedik a futballtündérmesék világa.

 

A gyűjteményt mindössze 12 évvel az 1956-os forradalom után adták ki, a napokban újra felütöttem, megnéztem, mit írtak az Aranycsapat három emigránsáról, Puskás Ferencről, Kocsis Sándorról és Czibor Zoltánról. Nem mondom, hogy az egekbe emelték a három zsenit, de legalább nem hallgatták el, mint a Kádár-korszakban annyiszor.

Az Alberttől Zsákig – vagy ha úgy tetszik, Flóritól Skajáig – erénye, hogy apró tündérmeséivel megszeretteti a magyar futballtörténelem szereplőit. Elvarázsolja az olvasót.

(Antal Zoltán–Hoffer József: Alberttől Zsákig, Sport, 1968)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. október 30-i lapszámában jelent meg.)