Egy sírkert kulturális tér is – a Nöri méltó módon ápolja sportolóink emlékét

– Igazgató úr, a kóruszenei életben jól ismert, épületgépészi és kulturális menedzseri diplomával rendelkező, egykori piarista diákként miképp került a Nemzeti Örökség Intézetének (Nöri) élére 2021 márciusában megbízottként, majd júniustól immár véglegesen?
– A zene mindig az életem része volt, a tízéves mérnöki munkám idején is elkísért. Alapvetően azonban a kulturális menedzsment érdekelt, így kerültem Pécsre is, ahol a Zsolnay Kulturális Negyedben és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-ben örökségvédelemmel, illetve nemzetközi együttműködési projektek fejlesztésével foglalkoztam. Az ottani munkám vége után néhány hónappal már éppen a Covid-időszak kellős közepén jártunk, amikor erről az új feladatról elkezdődtek az egyeztetések. Olyan embert kerestek a Nöri élére, akinek van kulturális szervezési tapasztalata, tudja, mi az örökségvédelem, a beruházás, a projekttervezés. A korábban megszerzett tapasztalataim, végzettségeim teljes egészében ötvöződnek a jelenlegi munkakörömben, noha nem vagyok temetkezési szakember. Igaz, e munka lényege nem is a temetőüzemeltetés.

– Hanem?
– Nagyon röviden: azzal az épített és szellemi kultúrkinccsel való megfelelő sáfárkodás, amelyet a törvények ránk bíznak.

– S bővebben?
– A nemzeti emlékezet ápolása, a nemzeti, történelmi emlékhelyek népszerűsítése, a sokszor műemlékileg védett, történelmi temetők működtetése, ismertté tétele és a Nemzeti Sírkert gondozása. Három történelmi sírkert tartozik hozzánk: a Fiumei úti, amely 1849-től napjainkig a nemzet nagyjainak nyugvóhelye, a Salgótarjáni utcai zsidó temető, amely az 1870-es évektől a második világháború végéig a zsidó emancipáció és a vészkorszak, a zsidó tragédia egyik fontos bemutatóhelye, valamint a kommunista diktatúra számos áldozatának nyughelye, a Nemzeti Gyászpark, azaz a 301-es parcella és környezete. Ezek fenntartása, üzemeltetése, bemutatása, méltó állapotba hozása és tartása a feladatunk. A huszonegy nemzeti és ötvenöt történelmi emlékhely szakmai ernyőszervezeteként is működünk, emellett mi vagyunk a Nemzeti Sírkert rendelkezési jogú felügyeleti szervezete is. Ez nem a Fiumei út, ahogyan azt sokan gondolják, hanem egy virtuális temető, amely több mint hétszáz temetkezési helyen hatezer védett sírt fog össze az egész országban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság döntése által, rajtunk keresztül válik egy sír védetté, ezeket mi tartjuk nyilván, gondoskodunk az ütemezett felújításukról, s ha a sírokon valaki módosítana vagy oda temetkezne, azt a mi engedélyünkkel teheti meg.

– Ezek lényegében a hatósági feladataik.
– Valóban, de van még két nagyon fontos, a tavasszal elindított projektünk is. Az egyik a ránk bízott épített és szellemi nemzeti örökségnek az ifjúságnevelés szolgálatába állítása. Ennek keretében kezdtük el a Nemzeti Emlékezet­pedagógia Program kidolgozását, amely terveink szerint a jövőben majd hozzánk és a nagy létszámú látogatócsoportok fogadására alkalmas infrastruktúrájú emlékhelyekhez kötődik. Elsősorban a középiskolás korosztályt, a 12 és 18 év közöttieket célozza meg, akik e helyszíneken – megérintve a köveket, belebújva a szereplők bőrébe, tapasztalva az adott történelmi környezetet – erős és maradandó érzelmi élményhatással szembesülhetnek, egyúttal erősödhet a magyarságtudatuk is. Emellett dolgozunk egy virtuális online bemutatórendszer kialakításán, amely első lépésben a Kárpát-medencén belüli, majd az azon túli magyar vonatkozású emlékhelyeket gyűjti össze, s teszi megtalálhatóvá és útvonaltervező segítségével felkereshetővé. Szeretnénk e rendszert oly módon is kinyitni, hogy aki talál olyan emlékhelyet a Kárpát-medencében, amely még nincs a rendszerünkben, azt a saját mobil eszközén át felajánlhassa, feltölthesse.

– A meglévő hatezer védett sír milyen feltételekkel bővíthető?
– A Nemzeti Sírkertbe sorolást, s ekként az állami védettség megszerzését nem mi döntjük el, az az 1999-ben alakult Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság joga, amelynek mi a munkaszervezete vagyunk. A bizottság első elnöke Jókai Anna írónő volt, őt Boross Péter korábbi kormányfő követte egészen tavaszig, amikor Harrach Péter országgyűlési képviselő, korábbi miniszter vette át a vezetését. A bizottságban olyan szaktekintélyek dolgoznak, akik fel tudják mérni, hogy az elhunyt, akire javaslat érkezik akár testületektől, állampolgároktól is, a nemzet szempontjából valóban maradandót alkotott-e. Idén tavasztól a bizottság szakértők véleményét is kikéri, ha olyan emberről van szó, aki kevésbé közismert. A létszámgyarapodás üteme nincs rögzítve, tehát nincs meghatározva, hogy egy évben hány sírral bővülhet a Nemzeti Sírkert.

– A sporthoz köthető személyiségek esetében mennyire jellemző, hogy a sírjuk védelem alatt áll?
– Az olimpiai bajnokok az elsők között kerültek be e körbe. Jellemző, hogy például a tavaly elhunyt háromszoros olimpiai bajnok Kárpáti Györgynek, aki a Nemzet Sportolója volt, a végső nyughelye anélkül is megkapta a védettséget, hogy a síremléke elkészült volna. Szóba került a sporttal kapcsolatban a huszadik századi emlékek felfrissítése, hogy azoknak a jelentős személyiségeknek a sírjai, akik a múlt század magyar emlékezetének pozitív oldalát erősíthetik – legyen szó sportolókról, edzőkről, sportvezetőkről, de sportújságírókról is – szintén védettséget kaphassanak, erről azonban minden esetben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak kell döntenie.

– A Nemzeti Sírkerthez tartozó sírok, ahogy említette, több mint hétszáz helyen találhatók szerte az országban. Van-e adatuk az állapotukról?
– Arra nincs lehetőség, hogy valamennyit rendszeresen végiglátogassuk, viszont kapcsolatban állunk minden érintett temetkezési hellyel. Túlnyomó többségük temető, de vannak köztük templomok, altemplomok, kripták, parkok is. Ha tőlük olyan jelzést kapunk, hogy egy sír méltatlan állapotba került, és senki sem gondoskodik helyben a felújításáról, akkor azt mi elvégezzük. Intézetünk évente hetvenötmillió forintot költhet erre a célra. Egy-egy munka olykor néhány százezer forintos tétel, ugyanakkor lehet tízmillió fölötti is, ha sok személy nyugvóhelyét jelentő régi síremlékről van szó, amelyen olyan szobor vagy dombormű is van, amelyet művészettörténeti kutatás után lehet csak restaurálni.

– Mennyire élő, közösségi helyszínek manapság a sírkertek?
– Válasszuk szét a temetőket aszerint, hogy ott folyamatos zajlanak-e temetések; a legtöbb egyébként ilyen. A Fiumei útnak annak ellenére igen intenzív az élete, hogy a szóróparcellától eltekintve kevés a temetés. A szeretteikhez kilátogatók mellett a história iránt érdeklődők a nagy történelmi személyiségek nyughelyeit keresik fel, sokaknak pedig a programkínálatunk kelti fel az érdeklődését: ingyenesek a tematikus vezetett sétáink, csatlakoztunk a múzeumok éjszakájához, mindenszentekkor pedig, amikor a Hagyományok Házával közösen hat különböző helyszínen, hat Kárpát-medencei személyiség sírjánál az adott földrajzi területhez tartozó gyászénekeket, halottkísérő zenét, siratókat mutattuk be profi népzenészek közreműködésével, tízezernél több látogatónk volt. Vannak olyanok is, akik csak sétálni, meditálni akarnak ebben az ötvenhat hektáros parkban. A Covid idején különösen nagy volt a forgalmunk, az otthoni bezártságból igen sokan itt kapcsolódtak ki.

– Vannak-e kifejezetten a sportolók, sportvezetők sírjaihoz szervezett vezetett sétáik?
– Igen, van egy csodálatos programunk, a „Gyorsabban, magasabbra, erősebben – olimpikonok a Fiumei úti sírkertben”. Viszont a többi közéleti területhez képest ritkábban tartunk sétát, mégpedig azért, mert nálunk kevés sportoló sírhelye található. A Fiumei úton 1950 és 1989 között csak a kommunista rendszer kiváltságosai temetkezhettek. Az ebben az időszakban elhunytaktól nagyon gyakran Farkasréten vettek végső búcsút, ha az illető nem akart saját szülőhelyén nyugodni. Sportéletünk, illetve a művészvilág kiválóságai manapság is elsősorban ott szeretnének temetkezni, ahol a kortársaik sírja található. Ez a Farkasréti temető, amely a Budapesti Temetkezési Intézethez tartozik. Hozzáteszem, 2016-ig így volt ez a Fiumei úti temetővel is, akkor kapta meg a vagyonkezelését a Nemzeti Örökség Intézete a Salgótarjáni utcával és a Nemzeti Gyászparkkal együtt. Nálunk az említett okok miatt összességében kevesebb, a Nemzeti Sírkerthez tartozó védett sír található, mint Farkasréten.

– Két évvel ezelőtt nagy visszhangot váltott ki a Nöri akkori vezetőségének ötlete, hogy hivatalos futóútvonalat jelöl ki a Fiumei úti sírkertben. Mi lett ennek a sorsa?
– Kollégáim visszaemlékezéseiből tudom, hogy ez kísérlet volt a futók útvonalának szabályozására. Futók, kocogók ugyanis naponta felbukkannak a sírkertben. Az elképzelés azonban nem aratott osztatlan sikert, ezért a futókör jelöléseit el kellett távolítani. Hivatalos futóútvonal tehát már nincs, a futók viszont maradtak, s mivel van egy nagyon szép, kitisztított, nekik megfelelő út a temető falai mentén, senkit sem zavarva tudnak edzeni.

– S igazgató úr szokott-e edzeni?
– Fiatalon a KSI-ben kosárlabdáztam, az egyetemi éveim végén a maratoni távot is lefutottam. A kosarazással járó ugrások, kitámasztások utóhatását sajnos érzem a térdeimben; ha az ízületeim engedik, manapság focizom, illetve túrázom. Ez az évem meglehetősen sűrű volt, viszont a 2022-re jelentős fogadalmaim vannak: ráállok a szobai és az országúti biciklizésre, amivel megerősíthetem a térdeimet is. Egyébként az egész családunk rajong a labdajátékokért. A két fiam és a két lányom is sportolt, édesapám pedig a Fradiban kézilabdázott. Az ificsapat kapitánya volt, így aztán a testvéreimmel természetesen mi is a zöld-fehér színekért rajongunk gyerekkorunk óta. Meccsekre is jártunk apukánkkal, amire manapság nem nagyon van időm, bár a válogatott néhány mérkőzésére azért eljutottam. Van egy fiúunokám, remélem, néhány éven belül őt kézen fogva újra gyakrabban járhatunk az Üllői útra.

A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. december 18-i lapszámában jelent meg.)