„Xavi rám nézett és felhorkant: Viktor?!" – megjelent Kassai Viktor önéletrajza

Önéletrajzi könyvet írni többféleképpen lehet. Népszerű megközelítés manapság a gátlástalan, már-már zavarba ejtő kitárulkozás: a szerző szinte hívatlanul is berántja az olvasót élete féltett zugaiba, magánszférája addig láthatatlan világába, betekintést nyújtva hálószobájába, bankfiókjába, szennyesládájába.

Na, a Kassai-könyv nem ilyen. És valljuk be, furcsán is venné ki magát, ha ilyen lenne: a „tegnapig” még aktív játékvezetőként dolgozó, bírói pályafutását 2020 legelején befejező Kassai Viktor munkaköri kötelességéből adódóan évtizedeken át szigorú kommunikációs szabályok szerint nyilvánult meg, patikamérlegen adagolta szavait, ha egyáltalán a körülmények lehetővé tették a mégoly visszafogott kommentárt.

Ehhez képest most itt van a kezünkben 288 oldalnyi Kassai-monológ személyes mozzanatokról, szakmai műhelytitkokról, a közismert futballesemények hátterének részleteiről (a kötet olvasmányos stílusa, a szöveg dinamikus felépítése a történetet szavakba öntő Somogyi Zsolt kollégánkat dicséri).

Világos azonban, egy professzionális játékvezető még akkor sem vetkőzik ki szerepéből, ha éppen elmeséli eddigi 46 évét, Kassai Viktorra pedig különösképpen jellemző az önfegyelem, józan mérlegelés, távolságtartó kimértség. Megmutat mindent, ami az ő helyzetében megmutatható: magabiztos eleganciával nyit ajtót az olvasónak, lesegíti kabátját az előszobában, bevezeti nappalijába, leülteti a látogatónak szánt fotelbe, és mértéktartóan, pontosan, udvarias nyitottsággal szóval tartja. Körben pedáns rend, a vitrin előtt régi fényképek, nyolcvanas évekbeli közös fotó a hímzett párnán elpihenő édesanyával, vidám balatoni emlék a korán elveszített testvérrel, játékvezetői jelenet az édesapával az 1992-es Dad–Bokod meccs előtti percekből és nem hiányzik a páros kép a feleséggel, Kulcsár Katalin játékvezetővel sem.

Az ajtaját eddig a nyilvánosság elől kettős zárral elreteszelő házigazdától tiszteletre méltó ez a bizalom, akkor is, ha esetleg némely szaftos sztorira kiéhezett vagy éppen támadási felületet kereső vendég bizonyára szívesen lesne az idegennek előkészített nappalinál beljebb. És talán kapna is több magánéleti érdekességet, ha egy életével maradéktalanul számot vető, nyugdíj előtt álló nagypapa unokáknak szánt, tét nélküli elbeszéléseit adták volna nyomtatásba. A tatabányai lakóteleptől a BL-döntőig alcímet viselő könyv azonban egy pályáját rendkívül tudatosan építő, sportvezetői ambíciókat dédelgető, élete új szakaszát éppen csak megkezdő sportember átgondolt összegzése az eddig történtekről.

És ilyen tekintetben hiánytalan: visszaadja a tatabányai gyerekkor hangulatát, érzékelteti a sportrajongó tinédzser útkeresését, csodálatos időutazást kínál a kilencvenes évek elejének megyei futballkörnyezetébe (a pályakezdő partjelző fiú megkapóan tökéletlen fotóemlékeivel), majd fejezetről fejezetre haladva részletezi a különleges játékvezetői pályafutás állomásait. Alapos és árnyalt beszámolót kapunk egyebek mellett az NB I-es beavatást hozó 1999-es ZTE–BVSC mérkőzésről, a 2008-as olimpiai döntőről, a 2010-es világbajnoki kiküldetésről és a Spanyolország–Németország (1–0) elődöntőről, a csúcsot jelentő 2011-es londoni Barcelona–Manchester United (3–1) Bajnokok Ligája-döntőről, valamint a 2012-es és a 2016-os Európa-bajnokságról.

Persze, a donecki ukrán–angol Eb-meccsen (0–1) elnézett gólt, a 2017-es Real Madrid–Bayern München (4–2) BL-negyeddöntő hibáit meg az itthon kapott kritikát nyilván elkeni két-három sorban! – gondolhatják némelyek rosszmájúan, ám a kétkedőknek csak annyit mondhatunk: a könyvet kinyitva meg fognak lepődni. A szembenézés, az önkritika alapos és tárgyilagos, nem keres felmentést. A kötet talán legemberibb epizódja éppen azt festi le, ahogyan a 2013-as francia–spanyol (0–1) vb-selejtezőn Kassai a második félidőre készülődve, a párizsi játékoskijáró televízióján az érintett labdarúgókkal együtt nézte vissza súlyos mulasztását, a spanyolok tévesen elmaradt büntetőjét.

„Kínos helyzet. A hibámmal szembesülni egyedül, egy lesötétített szobában sem kellemes, de a kárvallott futballisták társaságában? Ráadásul a szünetben? Xavi rám nézett és felhorkant: Viktor?! De inkább volt értetlenség a hangjában, semmint számonkérés. Nem volt benne indulat. Látszhatott rajtam, hogy teljesen magam alatt vagyok, mert Arbeloa mellém lépett, a vállamra tette a kezét, és azt mondta: – Keep continue! Good luck, ref!”

(Kassai Viktor, Somogyi Zsolt: Kassai, Alexandra Kiadó, 2021)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. december 11-i lapszámában jelent meg.)