Los Angeles 2028: a lakosság több mint háromnegyede örül az olimpiának

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.17. 14:28
A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a Los Angeles-i lakosok 76 százaléka támogatja a 2028-as nyári olimpia megrendezését – írj a Magyar Távirati Iroda.

A Los Angeles Times által végzett felmérés végeredménye azért is figyelemre méltó, mert tiltakozó csoportok korábban hangos bírálatokat fogalmaztak meg amiatt, hogy az amerikai nagyváros ad otthont a bő hat év múlva esedékes ötkarikás játékoknak - írta elemzésében az insidethegames.biz portál, kiemelve, hogy az esemény támogatottsága a színes bőrűek körében 79, a fehérek körében pedig 71 százalékosnak bizonyult.

A kaliforniai város harmadik olimpiáját és első paralimpiáját szervezők bejelentették, hogy mivel a versenyhelyszínek túlnyomó többsége már megépült, a fiatalokat érintő és a befogadást célzó közösségi projektekre összpontosítanak, így a 160 millió dollárt is elérheti az az összeg, amennyit a gyermekek sportolási lehetőségeinek bővítésére fordítanak. Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti közlése szerint akár 1 milliárd dollárt is képesek biztosítani arra, hogy 28 közlekedési beruházás időben, még a 2028-as olimpia előtt megvalósuljon.

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
19 órája

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
20 órája

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

A győztes, aki ott sem volt

Népsport
2025.03.13. 07:56
Ezek is érdekelhetik