Birkózás: az Eb nyitó gálája előtt felavatták a Mesteredzők falát

Vágólapra másolva!
2022.03.27. 22:06
null
A Mesteredzők fala (Fotó: Róth Tamás/MBSZ)
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) vasárnap, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) csepeli bázisán felavatta a Mesteredzők falát, majd megtartotta a hétfőtől vasárnapig a budapesti BOK-csarnokban zajló birkózó Európa-bajnokság ünnepélyes nyitógáláját.

A 42 birkózó-mesteredzőt ábrázoló falat a KIMBA legfelső szintjén adták át. Az eseményen megjelent az MBSZ elnöke, a nevelőműhely alapítója, Németh Szilárd, a Magyar Edzők Társasága elnöke, Molnár Zoltán, az MBSZ ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter, az MBSZ főtitkára, Ancsin László, a KIMBA kurátora, Süle László, a KIMBA szakmai igazgatója, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Lőrincz Tamás, valamint az öccse, az olimpiai és vb-ezüstérmes, Eb-győztes Lőrincz Viktor.

Az MBSZ korábbi főtitkára, Farkas Tibor köszöntő beszédében kifejtette, régi adósságot „törlesztettek” ezzel a fallal, hiszen sok éve tervben volt már a felállítása.

„Negyvenkét mesteredzőnk van, ez a szám is jól tükrözi a sportágunk sikerességét. Az ő munkájuk precizitása és pontossága kellett ahhoz a számos olimpiai, világ- és Európa-bajnoki éremhez, amelyeket a magyar birkózók nyertek. Reméljük, hogy a még ma is élő tizenöt mesteredző tanításai mentén még több sikert érünk el a folytatásban mi, magyarok. Örömmel jelenthetem, hogy a budapesti Körcsarnokban e fal másolatát is elhelyeztük, így az ott edző válogatottak is nyerhetnek motivációt belőle” – mondta Farkas Tibor.

Molnár Zoltán beszédében kiemelte, ez a második alkalom, amikor egy sportági szövetség megemlékszik a legkiválóbb mestereiről, s emléket állít nekik. Elmondta, mindezt nagyon nagy öröm látnia, s ezután hosszasan méltatta a magyar birkózást, a sportághoz köthető kedvenc történeteit is felidézte.

Az MBSZ vezetői ajándékkal lepték meg az eseményen megjelent mesteredzőket, Székely Pált, Varga Jánost, Maróthy Istvánt, Hegedüs Csabát, Klinga Lászlót, Paulicska Bélát, Tóth Lajost, Kiss Kálmánt, Gulyás Istvánt, Bacsa Ferencet és Nagy Lajost.

Az Európa-bajnokság nyitó gáláján az MBSZ már említett képviselői mellett köszöntötték Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkárt, dr. Schneller Domonkost, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárt, a nemzetközi szövetség európai szekciójának (UWW Europe) német vezetőjét, Karl-Martin Dittmannt, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát, Fábián Lászlót.

Ezt követően a kilátogatók megtekinthették a Puskás, a musical című előadás rövidített változatát, amelyben a klasszis Lőrincz testvérpár is szerephez jutott, Tamás és Viktor játszotta az angol intézőt.

Az Európa-bajnokság tehát hétfőn kezdődik, s a nyitó napon négy szabadfogású versenyzőért, Muszukajev Iszmailnak (65 kg), Antal Dánielnek (70 kg), Vida Csabának (79 kg) és Bajcajev Vlagyiszlavnak (97 kg) szurkolhatunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik