Cselgáncs Eb: Sipőcz Richárd az ötödik helyen zárt

Vágólapra másolva!
2022.05.01. 17:34
null
Sipőcz Richárd (jobbra) nem bírt a holland Roy Meyerrel (Fotó: AFP)
A +100 kilogrammos Sipőcz Richárd ötödik lett a szófiai cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Az élete első felnőtt Eb-elődöntőjében szereplő magyarra a harmadik helyért kiírt mérkőzésen a holland Roy Meyer várt. A 30 éves rivális imponáló eredménysort mondhat magáénak, kétszer volt harmadik világbajnokágon, Eb-n egy bronzot szerzett, a World Tour-sorozatban pedig 19-szer állhatott dobogóra.

A Széchenyi Egyetem SE dzsúdósa jobbára korosztályos kontinenstornákon vitézkedett eddig, WT-viadalokon két bronzot gyűjtött. Első összecsapásukon a 21 éves Sipőcz hasztalanul kereste a fogást hatalmas fizikumú ellenfelén, aki másfél perc elteltével belső combdobásra vazarit kapott. A holland továbbra is aktívabb maradt, és bár kétszer intették kilépésért, végül ő örülhetett a harmadik helynek.

A 11 fős magyar válogatott így Özbas Szofi (63) és Ungvári Attila (81) révén két bronzéremmel zárta az Eb-t.

Legfrissebb hírek

Tóth László: Új csapatot építünk a magyar dzsúdóban

Egyéb egyéni
2025.02.17. 08:53

Özbas Szofi először nyert aranyérmet a World Touron

Egyéb egyéni
2025.02.15. 16:16

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

A szövetségi kapitány szerint a magyar dzsúdónak ki kell másznia a gödörből

Egyéb egyéni
2025.02.12. 12:45

A cselgáncsozó Pupp Réka az azeri Grand Slamen lép először tatamira idén

Egyéb egyéni
2025.01.28. 20:58

„A szívem azt mondja, hogy induljak” – Mészáros Anett a cselgáncs-vb-ről

Egyéb egyéni
2024.11.29. 13:17

Cselgáncs: Máthé Bence ezüstérmet szerzett Prágában

Egyéb egyéni
2024.09.28. 18:43

Japán edző kellett az áttöréshez – Tuncsik József 75 éves

Egyéb egyéni
2024.09.23. 08:37
Ezek is érdekelhetik