Népsport: toledói anziksz – két arany, egy bronz

Gyorsan tisztázzunk valamit: ez a Toledo nem az a Toledo. Mármint nem Spanyolország, egészen pontosan Kasztília egyik leghíresebb történelmi települése, a helyi katolikus egyház központja, a három kultúra városa, hanem több mint háromszor akkora népességű névrokona, s egyben testvérvárosa, amely az USA Ohio államában található.

Az elnevezésen kívül valóban nincs sok közös vonásuk, mindenesetre hat évtizede, 1962 nyarán – majd négy esztendővel később is, azóta viszont soha – az Erie-tó délnyugati partjánál fekvő amerikai ipari és közlekedési központban rendezték meg a birkózóvilágbajnokságot, először a szabad-, majd a kötöttfogásúak küzdelmeit.

Előbbiek között a mindkét szakágat magas szinten űző Varga János érte el a legjobb eredményt, hiszen bronzérmet szerzett az 57 kilósok között. Egy évvel korábban ezüstérmes volt Jokohamában, szintén szabadban, egy évvel később világbajnok Helsingborgban, de már kötöttben, s utána erre szakosodott. A toledói kötöttfogású küzdelmek még nem alakultak szerencsésen a 22 éves ifjú titán számára, vitatható módon kikapott a későbbi második szovjet Amari Egadzétől, és végül a hatodik helyen zárt     . „Legalább döntetlen eredményre számítottunk...”      – írta az akciódús mérkőzésről a Népsport 1962. június 28-i számának címlapján megjelenő helyszíni távbeszélő-jelentésében Matura Mihály, a válogatott vezetőedzője, néhány hónap múlva már a hazai szakszövetség (MBSZ) elnöke.

Szerencsére azért mást is írhatott, például azt, hogy a többi magyar (nyilván a távolság és a költségek miatt csak négy versenyzőnk indult) jól menetelt az előcsatározások során. Polyák Imrétől, mondjuk, elvárhattuk mindezt, elvégre kereken egy évtizede, az 1952-es helsinki olimpiai ezüstjével berobbant a pehelysúly (63 kg) elitjébe, s maradt is ott. Ekkor már három ötkarikás második helynél és két vb-aranynál – 1955: Karlsruhe, 1958: Budapest – járt, utóbbiból is érett a harmadik. A görög Jonnanideszt szoros pontozással, nagy hajrával verte meg („Váratlanul erős ellenfél volt a görög fiú” – írta tudósításában Matura mester), az argentin Maldonadót dupla járommal tusolta, majd a végig passzív NSZK-beli Tauert is pontozással múlta felül. A vb-címvédő Gurics György két vállra fektette a japán Marajamát, majd döntetlent birkózott a svéd Perssonnal, s Polyákhoz hasonlóan két hibaponttal állt.
Ám Kozma István még jobban, csupán eggyel! Pici, a kosárlabdázóból „átnevelt” nehézsúlyú óriás húszévesen az 1960-as római olimpiai negyedik hellyel mutatkozott be a válogatottban, 1961-ben vb-bronzérmet akasztottak a nyakába Jokohamában, Toledóban pedig még feljebb kapaszkodott.

Bemelegítésként hátsó kiemelés után tusolta a román Balót, majd két tiszta mögékerülés után pontozással verte meg a svéd Svenssont. A célegyenesre tehát reális dobogós eséllyel fordulhattak rá a mieink. Mások rosszabbul jártak, például a románok, hiszen két favoritjuk, Pirvulescu és Bularca egyaránt kiesett, s történt egy súlyos incidens is.

„Az iráni Rajibi verekedni kezdett a Jilmaz elleni mérkőzésen, s mire leléptették, olyan súlyosan bántalmazta a törököt, hogy Jilmaznak is vissza kellett lépnie a további küzdelmektől” – írta Matura. A büntetés sem maradt el, a magáról megfeledkezett perzsát a nemzetközi szövetség elnöksége kizárta a versenyből, és két évre eltiltotta.

Az utolsó, mindent eldöntő napra megtelt a 4600 fős toledói egyetemi sportcsarnok („Még a lépcsőn is ültek”), s a nézők láthatták, hogy Gurics a török Kisszel és a szovjet Kirovval is megosztozott a pontokon, így hiába zárt veretlenül, negyedik lett. Nem úgy a többiek! Polyák a szovjet Virupajev elleni rangadón döntetlent ért el, s már csak azt kellett kiszurkolnia, hogy a török Dogan pontozással múlja felül a bolgár Ivanovot, mert akkor további meccs nélkül világbajnok.

„Talán még többet izgultunk ezen a mérkőzésen, még nehezebb pillanatokat éltünk át, mint amikor Polyák küzdött a szőnyegen” – fogalmazott tudósításában Matura. A magyar imák meghallgatásra találtak, a bolgár megúszta a tust, s így Polyák Imre első magyar birkózóként triplázott a vb-dobogó tetején.

S ha egy üzlet beindul! Kozma István a legnehezebbek között döntetlenezett török Kaplannal, majd űzte-hajtotta, s legyőzte a végig menekülő olimpiai bajnokot, a nyugatnémet Dietrichet, így neki szintén vb-aranyérmet akasztottak a nyakába. Egészen pontosan maga Matura Mihály a nemzetközi szövetség (FILA) elnökségi tagjaként.

„Csütörtökön a világbajnokság résztvevői látogatást tesznek egy közeli farmon” – harangozta be ugyanakkor a sportvezető a verseny záróakkordját a Népsport olvasóinak. A lap mindenesetre már a tudósítás napján, június 29-én jegyzetben ünnepelte a birkózók kiváló eredményeit, megemlítve a rengeteg gratuláló telefont és táviratot, amely a szerkesztőségbe érkezett. Igaz, Kozma helyett egy helyen „Komza” István szerepel, úgy látszik, a sajtóhiba ördöge hatvan éve sem aludt...

Július 5-én a hazaérkezésről is beszámolt a Népsport címlapja: „Menny­dörögve, valóságos forgószelet csapva fordul a főépület elé a hatalmas, négymotoros repülőgép. (...) Amikor a ferihegyi betonon megálló IL-18-as ajtajában feltűnt az első kék kabátos versenyző, egy pillanatra a más gépeknél szorgoskodó munkások kezében is megállt a csavarhúzó, az éppen feladandó csomag.” Az akkori bevett stílust követő riport nem is tagadja, hogy a megfelelő „spontán” fotók elkészítése miatt sportolóinknak többször is vissza kellett menniük a lépcsőre „megérkezni”, így készülhetett el például az MTI, egészen pontosan Petrovits László híres képe: Kozma integet, előtte áll Polyák, karjában a kislányával. Borbély Pál cikkében nincs sok meglepetés, Matura Mihály ezúttal már interjúalanyként büszkélkedik azzal, hogy most először nyert vb-t egyszerre két magyar birkózó, a záró bekezdés pedig tökéletesen leképezi a hangulatot: „Csupa nevetés, vállveregetés és kézszorongatás a nagy csarnok. Hazaérkeztek birkózóink...”

A július 6-i számban Matura szakmailag is értékelte a szereplést, s milyen érdekes, mintha nem teltek volna el évtizedek, hiszen kezdésnek a szabályváltozások beválásáról beszélt, illetve arról, hogy miért volt rájuk szükség: „A szabadfogásban nagyszerű mérkőzéseknek voltunk tanúi. Kívánni sem lehetett érdekesebb összecsapásokat... Kötöttfogásban azonban még mindig kevés az akció.” A továbbiakban szót ejtett a sportág népszerűségének növekedéséről, új országok megjelenéséről, fejlődéséről, az addigi első japán kötöttfogású világbajnoki aranyéremről, a távol-keletiek kevésbé tudatos, inkább ösztönszerű birkózásáról.

A július 13-i számban is téma a toledói világbajnokság, s megint Matura Mihály az interjúalany. A szakaszos felkészülés taglalása talán nem annyira érdekes téma, viszont az igen, hogy a már 33 éves Gurics György amolyan másodedzői feladatokat is ellátott, amikor Maturát nemzetközi sportvezetőként a zsűriasztalhoz szólította a kötelesség. Tehát nem véletlenül lett később a válogatott sikerkapitánya...
Matura egyénileg is értékelte az indulókat, kiemelve természetesen a két világbajnokot, s a későbbiek ismeretében váteszinek mondható néhány megállapítása. Polyákról: „Minden adottsága megvan ahhoz, hogy végre olimpiai aranyérmet is nyerjen. Nála a legnagyobb probléma továbbra is a súlytartás. A jövőben csak a nagy versenyekre fogyasztjuk le.”

Kozmáról: „Végre beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Óriási tehetség, a toledói teljesítményénél is több van benne, de a cél érdekében önmagától is többet kell dolgoznia.” S mit ád az ég, Polyák Imre két év múlva, Tokióban valóban feljutott végre három ezüst után az ötkarikás dobogó tetejére, Kozma István pedig, elhivatottságának is hála, az eddigi egyetlen magyar kétszeres olimpiai bajnok (1964, 1968) birkózó lett.