Népsport: Donogán István a harctéren edződött

Ha a 19. század utolsó huszonöt évében született neves sportolók pályafutásának egyeneseit és kanyarulatait követjük, óhatatlanul meg kell állnunk az első világháború jelentette stációnál. Ritka eset, ha nem kell feljegyeznünk az illető ilyen-olyan színű-fokozatú vitézségi érmét, kitüntetését, ám az esetek többségében nem tudjuk hősi cselekedetekkel összekapcsolni a vélhetően jól megérdemelt elismeréseket. A szokásos hivatalos indoklás – az ellenséggel szemben tanúsított bátor helytállás – mögött rejtőző tett túlnyomórészt felfedezetlen marad, így aztán meg kell becsülnie a makacsul kutató újságírónak, ha drámai epizódra, azaz lövészárokba, füstbe-vérgőzbe vesző hősre bukkan.
Mint ezúttal a napvilágot 125 éve meglátó Donogán Istvánra, az első magyar Európa-bajnoki érmes dobóatlétára, akinek pályája éppen a nagy háború miatt indulhatott megcsúszva, mégsem késett le semmiről.

A Zentán született szálfatermetű, robusztus Donogán korán elvesztette szüleit, és ahogy De Sgardelli Caesar  A Délvidék hadtörténete 1914–1918 (Hadtörténeti Intézet, 1942) című munkájából megtudhatjuk, 1914. augusztus 9-én, azaz nem egészen 17 évesen vonult be önként (vélhetően Szabadkán) a 86. gyalogezredbe, és október 14-én már kivitték az orosz frontra. 1915. február-márciusban Jablonkánál kard által megsebesült, felgyógyulva rá egy évre visszatért a hadszíntérre, és többek között részt vett az oroszok által 1916 júniusában indított, az osztrák-magyar seregeknek pótolhatatlan veszteséget okozó Bruszilov-offenzíva elleni védekezésben. Itteni hőstettérőlA magyar nemzet aranykönyve(Budapest, 1921) ír: „Sikerült az ellenségnek a 86-osok arcvonalának egy szakaszába betörnie. Az oroszok ez alkalommal elfogták Donogán István századparancsnokát, Fischer főhadnagyot és zsákmányul ejtették a század egyik gépfegyverét. Donogán, aki a század másik gépfegyverének volt az irányzója, néhány emberével rávetette magát az állásba betört ellenségre és öldöklő kézigránát-harcban kiszorította az oroszokat. Megmentette századparancsnokát és visszavette a század elzsákmányolt gépfegyverét.”

A zentai harcos a Krakkóhoz közeli Mogila erődnél sem ismerte a félelmet. A magyar rohamszázad a német 32/III. Landwehr-zászlóalj egy részétől támogatva 1917. januárban rajtaütést kísérelt meg egy előretolt orosz támpont ellen, ám erős ellenséges tűz alá került. „A 86/II. géppuskás osztag az állásból támogatta a rohamosztag vállalkozását. Midőn ez az orosz ellentámadás hatására meginogni látszott, Donogán István gyalogos, aki már a Worobijówka-i harcokban megszerezte az arany vitézségi érmet, géppuskájával a mellvédre ugrott és onnan tartotta heves tűz alatt az orosz vonalat. Minthogy a vállalkozás nem érte el a célját, a Molnár főhadnagy parancsnoksága alatt lévő rohamcsapat, alaposan meggyengülve és megtépázva, kénytelen volt visszavonulni” – tudhatjuk meg Gaksch József könyvéből (Budapest, 1940), amelyben megelevenedik a 86. gyalogezred 1882 és 1918 közötti története. A többek között az arany vitézségi éremmel és az első osztályú ezüst vitézségi éremmel kitüntetett Donogánt 1917 júliusában hazaküldték kiképző altisztnek, és szolgált a Horthy Miklós által 1919 nyarán Szegeden létrehozott Nemzeti Hadseregben.

A Tisza-parti nagyvárosban ismerkedett meg az atlétikával, egészen pontosan az alkatához illő súlylökéssel és diszkoszvetéssel. Első alkalommal a BBTE 1924. áprilisi fővárosi újoncversenyén keltett feltűnést, amelyen 36.65 méterre hajította a diszkoszt a Szegedi TK-t képviselve. A Szózat a jövő nagy súlyatlétájának titulálta a 26 éves rendőrt, valamint hozzátette: „Teljesen kiforratlan, stílustalan őserő, aki rövidesen a legelső lesz, ha lelkiismeretes tréner kezébe kerül.”Donogán gyorsan fejlődött, amire bizonyíték, hogy részt vehetett az 1928-as amszterdami olimpián, de nem alkotott maradandót, 41.78 méteres dobása csak a 17. helyre volt elegendő. Tehetségét látván ez év nyarán Budapestre helyezték, hogy jobb körülmények között edzhessen, ám fővárosi munkája hátráltatta a tréningezésben: a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy 1928–1929 telén hónapokat posztolt harmincfokos hidegben a Duna-parton, és bár májustól a főkapitányságra osztották be, ott 24 óra szolgálat és 24 óra pihenés váltogatta egymást. Ekkor már 45 méter feletti eredményre volt képes a feleségével és kisfiával Újpesten lakó, a BTC színeiben sportoló balkezes Donogán – 1931-ben, 34. életévében aztán eljött az áttörés ideje: egy júniusi próbaviadalon 47.99 méterre javította a magyar rekordot (Remetz József mindjárt 1932-ben túl is szárnyalta), és megszerezte első bajnoki címét.

Noha logikusnak tetszett indulása, első szándékból nem akarták kiküldeni a Los Angeles-i olimpiára, végül Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter közbenjárásának is köszönhetően utazhatott el. Harmadmagával, Remetz-cel és Madarász Endrével próbált szerencsét a 18 tagú mezőnyben, s az első három kísérlet alapján legjobb magyarként, 47.08 méteres eredménnyel folytatta a fináléban, amelyben hat versenyző (két-két amerikai és francia, valamint Donogán és Madarász) újabb három dobással igyekezett továbbsrófolni az eredményét. Donogán nemcsak hogy nem tudott javítani, mindháromszor (!) kilépett, így érvényes kísérlet nélkül tudta le a finálét – más kérdés, hogy a 47.08 méterrel így is ötödik helyet szerzett, és a legjobbnak bizonyult a kis magyar atlétacsapatban. Megemlítendő, hogy 1931 nyara óta a MAC-ban edzett, de a kötelező egyéves kivárás miatt átigazolás alatt állónak számított, hivatalosan csak az olimpia ideje alatt került a griffesek kötelékébe. A klub 1929–1932-es évkönyve szerint egy nappal Los Angeles-i versenyzése előtt, augusztus 7-én lett papíron is MAC-os, csakhogy a diszkoszvetést augusztus 3-án rendezték...

Donogán 1934 augusztusában a margitszigeti nemzetközi viadalon repítette legmesszebbre, 48.86 méterre a diszkoszt karrierje során, szeptemberben pedig történelmi tettet hajtott végre: a harmadik helyet 45.91 méteres teljesítménnyel elérve, a magyar dobóatléták közül elsőként léphetett dobogóra Európa-bajnokságon, ráadásul a torinói viadal volt az első a sportág kontinenstornái sorában.
Korábban nagy hipochonderként emlegették(„Panaszkodott az idegeire. Beképzelte, hogy szívbajos. A pulzusát minden pesti villamosvezető ismerte. Egyszer a gerincében észlelt olyan érzést, mintha cérnát húznának keresztül a csigolyáin.”), ugyanakkor 1934 novemberében vakbélműtétet hajtottak végre rajta, 1937-ben pedig alattomos ízületi gyulladás kínozta.

De ennél is jobban próbára tehették magánéletének szerencsétlen történései.

Noha az 1936-os berlini olimpiára sem akarták nevezni, a 400 pengős önköltséget álló budapesti rendőrfőkapitánynak, Ferenczy Tibornak köszönhetően zöld lámpát kapott – mégsem élt az alkalommal, úgy döntött, hónapok óta betegeskedő felesége mellett marad. Levéltári iratok (házastársi elhagyás tanúsítása) arról árulkodnak, hogy (első) házassága 1940–1941-ben tönkrement, fia pedig 1943-ban, 17 évesen a Dunába fulladt.

Donogán nem hagyta abba a versenyzést, 1941-ben is dobókörbe állt, sőt a háborút követően sem állt le, 1947-ben csaknem ötvenévesen Szekszárdon dobott 40.50 métert – igaz, a diszkosz húsz dekával könnyebb volt az előírtnál…

A csaknem 190 centi magas, mázsán túli diszkoszvetőbajnok az Egyesült Izzó lakótelepi gondnoka volt az 1940-es évek második felétől, 1950-ben tagja lett a peremvárosok (és -községek), így Újpest Budapesthez csatlakozásával újonnan megalakult fővárosi önkormányzati szervnek, a képviseleti bizottságnak. Az úgynevezett „üveggyári házak” egyikében, szoba-konyhás lakásban élt, amelyhez kert is tartozott, 1961-ben még csatornázásra várt a 150 családnak otthont adó telep.
Donogán István nyugalmazott rendőr főtörzsőrmester hosszú betegeskedés után 1966. november 25-én hunyt el, november 30-án búcsúztatták a Megyeri temetőben.