Gólöröm felhajtott reverendában – kiállítás mutatja be a piaristák és a futball kapcsolatát

Ugyan a világ nagyszínpadán ezekben a hetekben az olykor zavarba ejtően steril, máskor ijesztően uniformizált, de jobb pillanataiban a szívet és a lelket még mindig íziben összegubancolni képes labdarúgó-világbajnokság „társulatának” előadása látható, vigyázó szemünket érdemes a monstre sportesemény hatására létrejövő (de éppen ezért sokszor annak árnyékában ragadó), megannyi önálló kis műhely „fociműsor-kínálatára” vetni. Nem is gondolnánk, miféle kincsekre akadhatunk a globális általánosságát a lokális specifikumával ötvöző, mélyen személyes (futball)történetek megismerésekor.

Ilyen kincs a Piarista Múzeum kifejezetten a katari világbajnokság rajtjára „élesített”, a piaristák és a futball 1896 és 1948 közötti kapcsolatát bemutató időszaki kiállítás is, amely azon túl, hogy fantasztikus korabeli szöveges és vizuális dokumentumokat hozott felszínre (a száz évnél is régebbi mérkőzés- és csapatfotók erősen hatnak a befogadóra, akárcsak a rajzok és a karikatúrák, különös tekintettel Agárdy Gyula Mester-meccs című munkájára), a futball magyarországi elterjedéséről is tud újat mondani.
A piarista szerzetesrend a XVII. század derekán jelent meg a történelmi Magyarország területén, 1721-ben jött létre az első magyarországi rendtartomány, de a Kalazanci Szent József alapította tanítórend ekkorra már több településen is önálló iskolát működtett - a budapesti Piarista Gimnázium például 2017-ben ünnepelte fennállása háromszázadik évfordulóját. Itt, a belvárosi intézmény (amely több mint egy évtizede kapta vissza eredeti épületegyüttesét a Piarista utcában) ötödik emeletén talált otthonra az évszázados emlékeket és dokumentumokat őrző és rendszerező Piarista Múzeum, amely a rendtörténeti relikviák állandó kiállítássá formálásán túl igyekszik alkalmi összeállításokkal aktualizálni és köznapi témává tenni az „idők szavát”. A Mennyei gólöröm – a piaristák és a foci című tárlat megvalósulását és időzítését is a jelen, konkrétan az első „téliesített” világbajnokság ihlette, s ezt szemlátomást értékelik a gimnázium tanulói, akik ottjártunkkor érdeklődve ismerkedtek az intézmény futballtörténelmével, arra viszont, noha találkoztunk Portugáliának és Ghánának is szurkoló diákkal, nem vállalkoztak, hogy tippeljenek a katari világbajnokság győztesére.

Hogy ilyen változatos gyűjtemény áll össze, azt a Piarista Múzeum vezetője, egyúttal a kiállítás kurátora, Borbás Péter is legfeljebb csak titkon remélte. A négy darab rollupon megjelenített anyag, amely az eredeti terveknek megfelelően afféle vándorkiállítást képezve járja körbe az ország piarista oktatási intézményeit (ugyanakkor a Piarista Múzeum Facebook-oldalán minden érdeklődő megtalálja a kiállítási anyagnál gazdagabb, virtuális portfoliót), nemcsak történeti áttekintést ad, hanem egyúttal betekintést is enged a piarista lelkületbe és szellemiségbe. Mert ugyan hogyan másként magyaráznánk, ha nem a rend tagjainak korokon átívelő fejlődési igényével, nyitottságával, bátorságával és szociális érzékenységével, hogy az első hivatalos magyarországi labdarúgó-mérkőzés (1897) után két évvel, Temesváron sor került az első piarista focimeccsre is. Az 1899. június 25-én rendezett partit az iskola VI. és VII. osztálya vívta az iskolai ünnepségen, fájdalom, gól nem esett a történelmi összecsapáson. Vagy azt, hogy alig másfél évtizeddel később (a gimnázium 1911–1912 tanévi értesítőjében megjelent statisztika szerint) a 650 budapesti piarista tanuló közül 295 futballozott, fokozatosan háttérbe szorítva ezzel a még a századfordulón is „megingathatatlan” népszerűségű füleslabdát.

Persze a támogató közösségen túl a törvényi szabályozás is jót tett a labdarúgás középiskolai térhódításának (saját iskolai sportkörök, majd önálló labdarúgó-szakosztályok megszervezése), arról nem is beszélve, hogy azért a piarista rendben akadtak olyanok is, akik nem a jótékony hatását látták labdarúgó-revolúciónak. „A szegedi piarista gimnáziumban Prelogg József igazgató például ellenségesen viszonyult a futballhoz és szigorúan tiltotta az iskolai növendékek körében      – hoz ellenpéldát Borbás Péter –, mivel azt tartotta, hogy a labdarúgás »hanyagságra és jellemdurvulásra vezet«. Ki is csapott miatta diákokat.” A futball térhódítását persze ő sem tudta megakadályozni, amit nagyszerűen példáz az alábbi szegedi történet a húszas évek elejéről, a legendás Öveges tanár úrral a főszerepben.

„Minden héten egy-egy délután az egész iskola kivonult az újszegedi játszótérre. Ilyenkor a diákok egy része a liget legrejtettebb részén futball labdával kézilabdázott, ami a labdarúgás imitációja volt. (...) Egy alkalommal a Prelogg igazgató urat valami verekedés elszólította a térség egy másik részére, így a kézilabdázókra csupán Öveges tanár úr figyelt. Pillanatok alatt lekerült a kézről a labda. Remek átadások pattogtak lábról lábra. Öveges tanár úr leeresztette a könyvet, és mosolyogva figyelte a játékot. Hirtelen valakiről kipattant a labda, és pontosan az ügyelő tanár felé gurult. Ő balkezével fölfogta reverendája szélét, majd odakiáltott a kapusnak: »Jóska, védd!«, aztán jobbal kapásból megszúrta. A labda bombaként süvített a képzelt jobb felső sarokba, de Jóska remek robinzonáddal vetette rá magát, és védte a lövést. Óriási taps és üdvrivalgás tört ki, de egyszerre, mindenkiben meghűlt a vér. A pálya szélén ott állt összehúzott szemöldökkel Prelogg igazgató úr. »Majd én elveszem a kedveteket a tapsolástól – mondta. – Szombaton nem mentek színházba!«”

Érdekesség, hogy az a bizonyos Jóska a Szeged, a Ferencváros és az Ungvár későbbi ötszörös válogatott kapusa, Pálinkás József volt, aki 1938-ban tagja volt (bár pályára nem lépett) a franciaországi világbajnokságon ezüstérmes magyar nemzeti együttesnek. Hozzá hasonlóan piarista diák volt (méghozzá eminens) Springer Ferenc, a Ferencvárosi Torna Club majdani alapító-elnöke, Stofián János, négyszeres magyar válogatott, kétszeres bajnok „gólautomata”, vagy Manno Miltiades sportpolihisztor, a labdarúgó NB I első két idényének gólkirálya. Igaz, ő végül nem a kegyes atyáknál fejezte be a tanulmányait, mert ahogy osztályfőnöke, Firtinger Jakab az 1891–1892-es tanév végén minősítette: „Előadások alatt nyugtalan, társait háborgatja, rendetlen magaviseletű”. Ezek a tulajdonságai mondjuk később éppen kapóra jöttek a pályán, az ellenfél védőivel szemben...

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 10-i lapszámában jelent meg.)