Cselgáncs WT: négy magyar érem Portugáliában

Vágólapra másolva!
2023.01.29. 19:25
null
Tóth Krisztián második lett (Fotó: NEmzeti Sport – archív)
Tóth Krisztián ezüst-, a szintén 90 kilogrammos Gőz Roland és a 100 kilós Vég Zsombor pedig bronzérmet nyert vasárnap a portugáliai Almadában rendezett cselgáncs Grand Prix-n, így a magyarok összesítésben négy éremmel zártak.

Az olimpiai kvalifikációs viadalon a nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint az olimpiai harmadik Tóth dél-koreai, brazil és tadzsik ellenfelet verve jutott a négy közé, ahol intésekkel bizonyult jobbnak a kazah Dider Hamzánál. A fináléban az MTK versenyzője a bolgár Ivajlo Ivanovval szállt szembe, akinek a leszorításából még sikerült kibújnia, de az ellenfél másfél perc elteltével egy térdelő helyzetből indított válldobásra ippont kapott, és nyert.

Súlycsoport- és klubtársa, a junior vb-második Gőz grúz, holland és japán riválison keresztül jutott a negyeddöntőbe, ahol ipponnal alulmaradt Ivanovval szemben. A vigaszágon a 23 éves magyar előbb hosszabbítás után legyűrte a belga Karel Foubert-t, majd a bronzcsatában egy támasztott válldobásra kapott vazaarival verte meg a Tóth által is legyőzött Hamzát.

A 100 kilósoknál a tavalyi, budapesti Grand Slamen harmadik Vég Zsombor brazil, osztrák és szerb ellenfelet búcsúztatott, majd az elődöntőben hosszabbítás után kikapott a japán Dota Arajtól. A bronzmérkőzésen az ukrán Anton Szavickij várt a ceglédi sportolóra, aki a meccs derekán kiemelte és földhöz vágta riválisát – erre vazaarit kapott –, majd rögtön fojtást kezdeményezett, amit az ukrán azonnal lekopogott.

Ugyanebben a kategóriában a kétszeres olimpikon Cirjenics Miklós hetedik lett.

Szombaton a 70 kilós Gercsák Szabina harmadik lett a 100 ezer euró (41 millió forint) összdíjazású évnyitó World Tour-viadalon, amelyen 81 ország 555 versenyzője indult.

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Tóth Krisztián egyelőre a jövő évi, hazai világbajnokságig tervez

Egyéb egyéni
2024.09.26. 13:27

Sáfrány Péter aranyérmet nyert a zágrábi Grand Prix-versenyen

Egyéb egyéni
2024.09.15. 18:56

Párizs 2024: francia címvédés a cselgáncsozók csapatversenyében

Párizs 2024
2024.08.03. 19:00

Tóth Krisztián: Óriási dolog, hogy a csapat kijutott az olimpiára

Párizs 2024
2024.08.03. 11:05

Tóth Krisztián is kikapott, az olasz cselgáncsozók jutottak tovább

Párizs 2024
2024.08.03. 09:31

Vég nem bírt Pirellivel, vezetnek az olasz cselgáncsozók

Párizs 2024
2024.08.03. 09:04

Párizs 2024: sorozatban negyedik olimpiáján is aranyérmes Teddy Riner

Párizs 2024
2024.08.02. 18:24
Ezek is érdekelhetik