Videó: nyolc embert elütött a magyar snowboardos, négyen megsérültek

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.06. 09:18
null
Négyen is megsérültek az ügyetlen magyar snowboardosnak köszönhetően...<br />
Címkék
Hihetetlen jelenetsornak lehettek szemtanúi a snowboardozni és síelni vágyók az ausztriai Kreischberg pályán: egy magyar tinédzser előbb helytelenül, nagy nehézségek árán próbált feljutni egy meredek szakaszra a csákányos felvonóval, majd elesett, és a visszacsúszás során letarolta a mögötte érkezőket. Az esetben négyen is megsérültek, egyiküket mentőhelikopter szállította kórházba – számolt be róla a Sielok.hu.

Szerda délelőtt 11 órakor egy magyar snowboardos egyedül indult fel a Rosenkranz nevű csákányos lifttel. Ahogyan az a mellékelt felvételből is kiderült, a 18 éves hódeszkásnak nem kis problémái akadtak a csákánnyal, amely kicsúszott a lábai közül, így két kézzel fogta azt. Egy meredek szakaszhoz érkezve azonban elesett, a mögötte érkezőket pedig letarolta.

A nyolc elütött ember közül négyen megsérültek, egyiküket mentőhelikopter vitte el, míg hárman saját maguk jutottak el a kórházba – a sérülésekről egyelőre nem közöltek részleteket. A baleset okozója segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt, néhány óra múlva azonban a rendőrség megtalálta őt. A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozást lezárták.

Legfrissebb hírek

Gyilkosságok megszervezése és kábítószer-kereskedelem miatt körözik a korábbi olimpikont

Téli sportok
2025.03.07. 13:03

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!

Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Gyász: 26 évesen elhunyt a svájci olimpikon

Téli sportok
2024.12.25. 08:39

Hódeszka ob: a férfi szlalom hozta a legizgalmasabb versenyt

Téli sportok
2023.02.20. 18:27

Csupasport: a snowboard már csak hobbi Gyarmati Panka életében

Téli sportok
2023.02.14. 20:56

Versenyzés helyett filmet forgat a magyar snowboardos

Csupasport
2023.01.27. 20:33

Téli EYOF: Tóth Lili Anna hetedik lett snowboard crossban

Téli sportok
2023.01.26. 19:04

A Formula–1 sztárjai a sípályákon is otthon érzik magukat

Csupasport
2023.01.22. 10:22
Ezek is érdekelhetik