A könyvből azt is megtudhatjuk, miért volt Béka a beceneve a 2014-ben, néhány nappal a 76. születésnapja előtt elhunyt bunyósnak. A zuhanyhíradó korábban úgy tartotta, a tősgyökeres kispesti Török a klottgatyás haverokkal a helyi strandra járt, és a mindössze 161 centis srácot a többiek beledobták a vízbe, ő pedig levegőért kapkodva, kalimpálva próbált a medence szélére vergődni – éppen úgy, mint egy béka. Pedig a történet egyszerűbb: Törököt a grundon focizók nem választották be egyik csapatba sem, oldalt állva, gesztikulálva szitkozódott, méltatlankodott, mire megkapta, úgy ugrál, mint egy béka. Más kérdés, hogy a hirtelen haragú pöttöm móresre tanította a nála fejjel nagyobb labdatulajdonosokat... Ugyanakkor az erény időnként hátránnyá válik, mert bár a szövegnek egyrészt jót tesz a kíméletlen őszinteség – „Ha egyszer elkezdek piálni, nagyon nehezen tudom abbahagyni. Valahogy semmi sem számít” –, másrészt azért ront az értékén, hogy minden utcai csetepatéból és konfliktusból a később a szorítóban már a beugrásból ütött balhorgairól híres Béka kerül ki győztesen... E tekintetben a kevesebb több lett volna, az viszont tény, az egykoron Kispesten a futballpályától kőhajításnyira, a Tulipán utcában lakó Török egy olyan világgal ismertet meg bennünket, amely mára már letűnt. Az utcagyerekek között annak volt becsülete, aki rafinált volt, az első ütés pedig fél győzelmet jelentett...
Rezső-lángok simogatják lelkünket – a legetikusabb magyar vadász összegyűjtött írásai |
Franciaországi rögbikalauz, nem csak sportfogyasztóknak |
Kimondottan lebilincselő része a könyvnek a Kispesti AC bokszedzőjeként dolgozó, később legendává váló Fogarasi Mihállyal való megismerkedése, egyáltalán a vonzódása a sportághoz – az utcán kiosztott pofonokat leszámítva. Idővel Békát a Papp László utáni időszak legnagyobb klasszisának tartották, más kérdés, hogy nemcsak a ringben volt fékezhetetlen, az életben is zabolázhatatlan. Zseniális bokszoló volt, ugyanakkor problematikus ember, utóbbi – noha olimpiai aranyérmes, Eb-2. (1959), ötszörös magyar bajnok légsúlyban és harmatsúlyban, a Vörös Lobogóval csapatbajnok – nagyban gátolta sportemberi kiteljesedésében. Üstökösként robbant a honi bunyóséletbe, Rómát követően a kallódás időszaka következett, már-már úgy nézett ki, végleg elvész a sportág számára, majd újra összekapta magát, s az 1964-es tokiói ötkarikás játékokon egy szerencsétlen sérülés fosztotta meg attól, hogy még fényesebb karriert fusson be. Életére jellemző a könyv egy mondata, amely az ő szájából hangzik el: „Mikor volt divatban a perifériákon a seriffhez futni, ha valakinek vitás ügye akadt?”
A könyv 1971-ben jelent meg, amikor Török – nem először – megfogadta, hogy jó útra tér. Mit lehet ehhez hozzátenni? Megváltozott, rövid ideig dolgozott a válogatottnál Szántó Imre mellett, a boksztermen kívül a megjelenésére mindig adó Béka stílusával rendre remek hangulatot teremtett maga körül.
(Szugyeczky József: Béka a szorítóban, Sport Kiadó, 1971)
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. április 22-i lapszámában jelent meg.)