Népsport: ami Fuchs fejsebén kívül még tudható…

 

A nagy port kavaró, szenzációt keltő történéseket oly sokszor zenésítik meg, oly gyakran élveznek kizárólagosságot az emlékező írásokban, hogy idővel a tárgyalt személyek egyedüli ismertetőjegyei, arcra égetett maszkjai lesznek, árnyékba száműzve a teljes alakot.

Így vagyunk valahogy a két olimpiai bajnok kardozó, Fuchs Jenő és Gerde Oszkár 1910. márciusi párbajával, amikor is Gerde mintegy hatcentis sebet ejtett válogatott társa fején. Az esetről – amely egy versenyen támadt szóbeli konfliktus végkifejlete lett – megannyi bőrt lehúztak már, így azt is tudjuk, hogy 1911 januárjában párbaj vétsége miatt az ügyész vádindítványára 4-4 nap államfogházra ítélték a két haragost, büntetésüket a váci börtönben töltötték le.

S hogy melyikük az árnyékban maradt ember? Egyértelműen a 140 éve, 1883. július 8-án született Gerde, akihez a mantrázott statisztikai adaton – kétszeres olimpiai bajnok kardcsapatban – és az említett tiltott párviadalon kívül nem köthet mást a közvélemény. A páston nála nagyobb hatást kifejtő kortársai életrajza jóval gazdagabb, ismerősebben cseng Fuchsé mellett Békessy Béla, Berty László, Mészáros Ervin, Tóth Péter vagy Werkner Lajos neve. A miértre talán a legkézenfekvőbb sportszakmai válasz, hogy nem nyert egyéniben jelentős versenyt, legjobb eredménye két negyedik hely (1908, 1909) a magyar bajnokságban, amelynek döntőjébe is csak e két alkalommal jutott be – igaz, általában el sem indult, mint ahogy Fuchs is ritka vendég volt az ob-n, ugyanakkor ő két egyéni olimpiai aranyat is összegereblyézett a két csapatelsőség mellett.

Mindössze két említésre méltó viadalra bukkantunk, amelyen a fortélyokat Fodor Károlynál elsajátító, később mindvégig a MAC színeit képviselő Gerde végzett az élen: a BEAC gróf Vay Lajos mester 25 éves jubileuma alkalmából rendezett háziviadala 1903-ban, valamint az először életre hívott főiskolai bajnokság 1907-ben. Érdekesség, hogy az első, 1904-ben szervezett egyetemi bajnokságon Tóth és Fuchs mögé szorult a harmadik helyre, és ugye négy esztendő múltán mindhárman kivették részüket a magyar vívás első olimpiai győzelméből, amely az 1960-ig tartó piros-fehér-zöld karduralom nyitó állomása lett (kényszerű kivétel az 1920-as nyári játékok, amelyre a nagy háború következményeként nem kapott meghívást Magyarország).

„Gerde Oszkárnak nem a második helye, de vívásának színvonala keltett óriási feltűnést. A vívóember nem szereti vívótársát dicsérni, de Gerde vívása után egyhangú volt a nézők és versenyzők véleménye, hogy ily szépen vívni végig egy versenyt még alig láttak. Nyugalmas biztonsága és kezének gyorsasága páratlan, riposztjai egyenesen csodaszépek”– jellemezték a MAC 1910. februári háziseregszemléje után az akkor már olimpiai aranyérmes ügyvédjelölt teljesítményét. Apropó, olimpia: az 1908-as játékokon három mérkőzést kellett megnyerni a korona elhódításáért: a németek (9:0 – az ellenfél itt feladta), az olaszok (11:5) és a csehek (9:7) is megadták magukat, Gerde két, három, majd újra két asszóban diadalmaskodott, egyéniben azonban furcsa körülmények között maradt le a nyolcas fináléról. Az egy győztes asszóval álló 44 éves Sante Ceccherini (ő győzött 1896-ban Budapesten a híres millenniumi vívótorna kardviadalán) visszalépett, így Gerde elvesztette az ellene szerzett győzelmét, ugyanakkor Jetze Doorman megszabadult az olasztól elszenvedett vereségétől, a már biztosan továbbjutó cseh Vilém Goppold von Lobsdorf pedig megverette magát a hollanddal. Így aztán nem hat, hanem „csak” öt magyar villogott a döntőben, s nagy izgalmak közepette Fuchs vitte el a pálmát Zulawsky Béla elől.

„Gerde kiesése nagy kár, mert óriási formában vívott, az idegenek egyenesen őt tippelték a győzelemre” – sajnálkozott a Nemzeti Sport.

Négy év múltán a londoniak közül hatan próbaverseny nélkül kapták meg az olimpiai indulás jogát, és Stockholmban újra a magyar csapat, illetve Fuchs ment a mennybe. A jóval népesebb mezőnyben már öt meccset kellett sikerrel letudni a címvédéshez – Gerde a nyolc között a németek (13:3), a négyes döntőben (amelyben a csehek harc nélkül adták meg magukat nekünk) a hollandok ellen (13:3) szerepelt, és három-három sikerrel járult hozzá a magyar vívás második ötkarikás csapataranyához.

Végül nem lépett ügyvédi pályára, hanem a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában lett segédfogalmazó 1912-ben, majd feljebb lépegetve a ranglétrán 1930-tól a szervezet titkáraként a jogügyi osztályon tevékenykedett. Az első világháború okozta dermedt állapotot és a Tanácsköztársaságot követően 1920-ban pezsdült fel újra a vívóélet, Gerde ezekben az években szerzett három csapatbajnoki címet a MAC-cal, miközben rendszeresen zsűriskedett – ebben a minőségében delegálták az 1924-es és 1928-as olimpiára is. Jósként sem vallott szégyent, hiszen a Nemzeti Sport 1924. június 24-i számában az esélyeket latolgatva nyilatkozta, hogy Pósta Sándorban szunnyadnak azok a tulajdonságok, amelyek a puszta tudáson kívül nélkülözhetetlenek a nagy diadalokhoz. Hogy, hogy nem, három és fél hét múlva a párizsi olimpián Pósta igazolta Gerdét!

Több kezdeményezéssel vétette észre magát, például a Magyar Vívószövetség 1926 márciusában némi módosítással elfogadta ötöszsűri-tervezetét, amellyel alkalmazkodtunk a nemzetközi normákhoz, vagy a teniszből példát véve, 1926 októberben felvetette a versenyeken szerezhető pontok alapján felállítandó erőlista ötletét. Sportdiplomataként is számítottak rá. Bár 1924 végén még visszautasította a neki szánt nemzetközi előadói posztot, 1926 februárjában elfogadta kinevezését a budapesti Eb-t előkészítő bizottság élére, jó két évre rá pedig már a szövetség alelnökeként tűnt fel. Tisztségéről 1932 februárjában mondott le, amikor az ellenzék egyre erélyesebben lépett fel a MAC hegemóniája ellen, illetve nem felejtették el neki, hogy az 1931. évi bajnoki címről döntő Piller György–Petschauer Attila párharc főbírójaként 4:4-nél a MAC-os Pillernek adta meg az aranytust, aminek helyességét szinte minden hozzáértő megkérdőjelezte.

El is tűnt a sportszínpadról (kivételként 1934 januárjában megjelent az Országos Testnevelési Tanács szakbizottsági ülésén), ugyanakkor a néhai MAC-os társ és bajnok, az egykori ügyvezető szövetségi elnök Krencsey Géza koporsójának eleje Tóth Péter és az ő vállát nyomta 1934 márciusában, amikor elindult a gyászmenet.

Kamarai titkárként itt-ott megjelent hivatalból, 1942-ben nyugalomba vonult, 1944. október 8-án hunyt el szívszélhűdés következményeként Budapesten – azaz minden valóságot nélkülöz a most is rengeteg helyen olvasható információ, hogy a mauthauseni koncentrációs táborban vesztette életét. A Kerepesi úti (ma Fiumei úti) temetőben búcsúztatták el, ám sírját felszámolták (az 1980-as évek derekán már biztosan nem volt meg), kegyeletünket a Farkasréti temetőben 1991-ben felállított feketemárvány-obeliszknél róhatjuk le emléke előtt.