Népsport: orvosként futott be szép pályát a sprinter

Angol kapcsolatait kihasználva a Magyar Athletikai Club (MAC) a szigetországból importált trénert az első újkori olimpia előtt, mint ismert, a munkát már 1895 őszén elkezdő, állandó jelleggel 1896 februárjától Budapesten dolgozó Harry Perry a futball és a vízilabda megismertetésével is fontos szerepet játszott a magyar sportélet kibontakozásában. Perry 1898 végén visszatért hazájába, és legközelebb 1901-ben futott át a gondolat a MAC vezetői fején, hogy ismét angol trénerre bízzák a klub atlétáinak felkészítését. A választás a 100 yardon (1899) és negyed angol mérföldön (1899, 1901) brit bajnok Reginald W. Wadsley-re esett, akinek 1901. szeptemberi színre lépése gyakorlatilag egybeesett a MAC margitszigeti modern sporttelepének megszületésével.

Az új szisztémájú tréningek jótékony hatása azoknak az atlétáknak a teljesítményén látszott meg, akik megbarátkoztak a korábbinál szigorúbb edzésekkel. Ilyen volt a rúdugró Kauser Jakab, az egy mérföldön fürge Brédl Pál és a 140 éve, 1883. július 11-én született Mező Béla, aki éppen 1901 őszén csatlakozott a MAC-hoz, miután a szombathelyi premontrei gimnáziumban tett érettségije után felvették a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karára.

A MAC december 8-i téli versenyén, amelyen jobbára a fiatalok tették próbára magukat, rögtön felhívta magára a figyelmet: „Különösen kivált Mező Béla fiatal atléta, ki előny nélkül a hármasugrásban 13 méter és 22 centimétert ugrott. Ezzel az eredménnyel megjavította az eddigi országos rekordot.”

Első alkalommal 1902-ben indult a magyar bajnokságon, és Hellmich Miksa mögött a második helyen ért célba 100 yardon, a nagy kiugrást pedig a következő esztendő tartogatta: diadalmaskodott 100 yardon, valamint a csúcsot megdöntve, 676 centiméterre repülve győzött távolugrásban a bajnokságon. Ebben az esztendőben még négy rekordot állított fel (részletesen lásd a névjegyben), 100 yardon például 10.1-re javította Dáni Nándor kilenc éve érinthetetlen 10.3-as idejét.

„Rövid távú futásokban, az úgynevezett sprintversenyekben (100–200 yard) Mező Bélának (Magyar Athetikai Club) hozta meg a múlt szezon a megérdemelt dicsőséget. Minden szezonnak megvan a maga sprintere. Ha most magyar sprinterekről beszélgetnek sportsmanek, mindenki első sorban, mint legjobbra: Mezőre gondolnak. (…) Legnagyobb sportértéke talán mégis a 100 yardos rekordjának van, november 1-én tett rekordkísérlete alkalmából ugyanis a 100 yardon 10 1/10 mp. alatt futott be és ezzel új magyar rekordot statuált”– értékelt az 1903. november 29-i Sport-Világ.

Logikusnak tetszett, hogy az 1904-es St. Louis-i olimpia közeledtével Wadsley élesítheti az indulásra esélyes griffmadarasok formáját, ám a MAC nem újította meg a szerződését! Egy biztos, az olimpia évében Mező nem tudta megismételni, főként túlszárnyalni korábbi eredményeit.

Az 1904. június 12-i bajnokságon maga mögé utasította a mezőnyt 100 yardon, és bár távolugrásban kikapott Vargha Páltól, a MAC hagyományos hó végi tavaszi viadalán ismét uralta a számait. A kritikák össztüzébe a július 9–10-i olimpiai próbaverseny miatt került. „Mező Bélában is csalódtunk. Benne egy par excellence sprintert, egy önálló klasszist képviselő rövidtávfutót láttunk. S a 100 méteres futásban mi történt?”Bizony, kikapott az akkor már kétszeres válogatott labdarúgó Borbás Gáspártól – aki az FTC első bajnoki találatát és a válogatott első gólját szerezte –, de távolugrásban is megszégyenült: a 675 centivel nyerő Vargha mögött csak 629-re volt képes. A Sport-Világ hasábjain Speidl Zoltán felvetette, nem edzett kellő lelkiismeretességgel, és kritizálta a döntéshozókat, hogy – a BEAC magasugrója, Gönczy Lajos mellett – a próbaverseny eredményei ellenére őt nevezték az olimpia atlétikai viadalára.

Speidl igazolva láthatta magát, mert Mező leszerepelt St. Louisban: a 60 méter harmadik előfutamában előbb kiugrott, másodszorra előreesett, így büntetésből másfél yarddal hátrábbról kellett indulnia, és utolsó lett. Nem járt jobban 100 méteren és távolugrásban sem, ám gyengélkedésében a külső körülmények is szerepet játszottak: „A subtropikus klíma az expedíciónak valamennyi tagját alaposan megviselte, legjobban Mező Bélát, aki teljesen formán kívül volt és az utolsó napon már nem is indulhatott. A nagy hőséghez még hozzájárult az ihatatlan ivóvíz és az általános jéghasználat. Minden elővigyázat dacára valamennyien kólikát kaptak”– írta a Nemzeti Sport. (A két aranyat szerző úszó, Halmay Zoltán óvatosságból víz helyett végig teát szürcsölt, megelőzve a bajt.)

A fiumei megérkezés után Mező nem tartott Budapestre a többiekkel, hanem Vas megyébe, szüleihez igyekezett, ugyanakkor amerikai tapasztalatairól részletesen beszámolt az október 16-i Nemzeti Sportban. Ezt követően letűnt a színről, ugyanis orvosi tanulmányait Strasbourgban, majd Berlinben folytatta. A MAC 1906. márciusi közgyűlésén ugyan meglebegtette, hogy diplomája májusi megszerzése után visszatér az atlétikai pályára, ám nem kezdte újra sportkarrierjét, helyette igen szép pályát futott be orvosként.

A sebészi oklevelet 1909 októbe­rében nyerte el, és az urológia területén érvényesítette újításra fogékony tehetségét. Az Új Szent János kórház gyermekosztálya sebész-rendelő orvosává nevezték ki 1914 októbe­rében, egyúttal ő vezette a kórház fertőző sebészeti osztályát a háború alatt. Egyetemi magántanárként 1919 őszétől a „Húgyivarszervek sebészeti megbetegedései”című tárgykörben adott elő, megannyi dolgozata jelent meg szaklapokban, elsősorban a Mező-Boari hólyagplasztikával, valamint a hipermangán-bórsavas műtéti kézmosással és hólyagöblítéssel írta be a nevét az urológia történetébe.

Amikor 1942-ben megüresedett az urológiai tanszék vezetői posztja, az orvoskari tanártestület őt jelölte elsőnek a hét pályázó közül – végül más lett a klinika igazgatója... A miniszter felterjesztésére 1944. augusztus 23-án Horthy Miklós kormányzó „a tudományos szakirodalom művelése és az orvosképzés terén szerzett érdemei elismeréséül”az egyetemi rendkívüli tanári címet adományozta Mező Bélának, aki már tizedik éve vezette a Szent István közkórház II. sebészeti osztályát. A második világháború után, 1945 áprilisában felfüggesztették állásából, megvonták illetményeit, 1946 szeptemberében pedig a 3. létszámcsökkentési bizottság azonnali elbocsátását rendelte el.

Hét és fél év múlva, 1954. április 17-én délben hosszú szenvedés után hunyt el, Farkasréten temették el – felesége, két fia, négy unokája, két még élő testvére gyászolta.