Vívó-vb: Egyéniben nyertem ezt-azt, de a csapat más érzelmeket mozgat – Szilágyi

Vágólapra másolva!
2023.07.28. 20:50
null
A mieink a világbajnoki cím kiharcolásának pillanataiban (Fotó: MTI)
Mint beszámoltunk róla, a magyar kardcsapat 45:42-re legyőzte a címvédő Dél-Koreát a Milánóban zajló vívó-világbajnokság péntek esti döntőjében, ezzel 16 év után újra aranyérmes lett. Íme, a világbajnokok gyorsértékelése!

 

SZILÁGYI Áron: – Tizenhat évvel ezelőtt gimnazista voltam, most pedig már harminchárom éves családapa vagyok, mégis ugyanolyan gyermeki örömmel ünneplem ezt a világbajnoki aranyat – talán éppen azért, mert már régóta vártunk erre a győzelemre. És ez független attól, hogy közben én egyéniben nyertem ezt-azt, a csapat más érzelmeket mozgat meg.

SZATMÁRI András: – Az egyéni verseny után nagyon mélyre kerültem, és még a csütörtöki csapatselejtezőben is küszködtem, de talán éppen ezek kellettek ahhoz, hogy a nyolc között már ilyen jól vívjak. Így kellene vívnom máskor is, mert tudom, hogy képes vagyok rá, akkor talán nem egy egyéni vébécímem lenne, és nem most szereztük volna meg az első csapataranyunkat egy világbajnokságon...

GÉMESI Csanád: – Tudtuk, hogy nagyon komolyan kell vennünk a japánok elleni negyeddöntőt, mert ha elég magabiztosan nyerünk, az hatással lesz a későbbi asszóinkra. Így is történt. Volt, aki kudarcként fogta fel az Európa-bajnoki negyedik helyünket – mi is. De nem az Eb miatt, afféle válaszként vívtunk ilyen jól Milánóban, hanem azért, mert ez egy vébé, és ez kellő motivációt jelentett a számunkra.

DECSI Tamás: – Amikor tizenhat évvel ezelőtt nyertünk a szentpétervári világbajnokságon, sokakat megleptünk. Azt hiszem, ez a milánói arany nem meglepő, hiszen az évek során szerzett érmek megalapozták azt, hogy elérjünk idáig. Voltunk már egészen közel Dél-Koreához, arra a négy évvel ezelőtt budapesti vébére és az egytusos vereségre sokan emlékeznek – ez az arany halványítja azt a döntőt. Megérdemelten nyertünk.

Legfrissebb hírek

Vívás: negyedik a férfi kardcsapat a padovai vk-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:41

Vívás: Gémesi Csanád a nyolcaddöntőig jutott a padovai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.03.07. 16:28

„Sokkal többet láttam magamban akár Párizsban, akár Tokióban” – Szatmári András az olimpiai szereplésről

Egyéb egyéni
2025.02.26. 19:28

Vívás: ezüstérmes a női kardcsapat a plovdivi világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
2025.01.26. 17:54

Vívás: öt férfi kardozónk a 64 között a plovdivi vk-n

Egyéb egyéni
2025.01.24. 18:22

Vívás: négy magyar a 64 között a férfi kardozók tuniszi GP-viadalán

Egyéb egyéni
2025.01.11. 15:47

Szilágyi Áron: A világelitet célzom meg újra, nem is gondolok másra

Egyéb egyéni
2025.01.09. 07:49

„Bennem van, hogy nem nyertünk az olimpián, és nem tudom, hogy el fog-e múlni” – Szatmári András a Sportrádióban

Egyéb egyéni
2024.12.22. 13:59
Ezek is érdekelhetik