Címlapsztori: Az egyéni vb-aranyért nem adnak csapatkvótát – Koch Máté

– Szokja már, hogy világbajnok lett?
– Azt mondják, a sikert nehezebb feldolgozni, mint a kudarcot, erre a jövőben készülnöm kell... Világbajnok lettem, hihetetlen! – válaszolta Koch Máté, a milánói vb egyetlen magyar egyéni aranyérmese. – Nehéz kizárni a győzelemmel együtt járó felhajtást, de igyekszem ugyanúgy élni az életemet, ahogyan eddig. Az a baj, hogy nem nagyon tudok aludni: vasárnap érkeztünk haza, és hiába akartam korán elszunnyadni, csak hajnali három körül sikerült. Kavarogtak a gondolataim, fel is hívom a pszichológusomat, mert úgy érzem, ezután még nagyobb szükségem lesz rá.

– Azért az arany csak ad némi erőt is, nem?
– Hogyne adna! De nem akarok bele­kényelmesedni, hogy most én vagyok a világ legjobb férfi párbajtőrözője. Arról nem is beszélve, hogy ezért a világbajnoki címért nem adnak olimpiai kvótát csapatban...

– Mert az a legfontosabb?
– Nincs nála fontosabb. Ez persze terhet is tesz a vállunkra, de akkor is ez a legfontosabb kötelező feladatunk.

– Azok közé a sportolók közé tartozik, aki már gyerekként kimondta, olimpiai bajnok akar lenni?
– Már az is a véletlennek köszönhető, hogy egyáltalán rátaláltam a vívásra. Több sportágat kipróbáltam gyerekként, aztán édesanyám 2007-ben levitt a Vasasba. Egyébként tőrözőként kezdtem, csak három évvel később váltottam párbajtőrre. És nem mondhatnám, hogy szerelem volt első látásra... Kudarc követett kudarcot az elején, többször abba is akartam hagyni, de valami mégis hajtott, mindig az volt bennem, hogy nem szabad feladnom, azt éreztem, a kezdeti nehézségek ellenére ebből még lehet valami. Aztán el is kezdtek jönni a sikerek – már párbajtőrözőként. Megszerettem a győzelem érzését, mert elmondhatatlanul jó! Ha meg veszítesz, az nagyon rossz. Az életünk igazi lelki hullámvasút, viszont meg kell élni a vereségeket is – és tovább küzdeni. Magamban persze már eljátszottam a gondolattal, de sohasem mondtam ki hangosan, hogy olimpiai bajnok akarok lenni – inkább csak mindig a következő versenyre figyelek. Ha meg ott leszünk egy olimpián, már az lesz a következő feladat. Csak legyünk ott.

– Maradjunk még egy kicsit Milánóban, és az egyéni versenyen. Hitt benne, hogy nyerhet?
– Nem az adott napi forma dönti el, hogy ki győz. A döntőig vezető úton persze nagyon sokat számít, ám egyfelől a párbajtőr már csak olyan, hogy apróságokon múlik, ki nyer meg egy-egy asszót, másfelől a döntő mindig más. Lassan kezdem megszokni az érzést: győztem már hazai válogatón, magyar bajnokságon és most már világbajnokságon is. Az érzés, amely ilyenkor ott van az emberben, egészen különleges. Ha legközelebb is döntő közelébe kerülök, biztosabban fogom tudni, milyen is nyerni. Milánóban újabb, ráadásul jó nagy lökést kaptam e tekintetben.

– Azt mondják, lehet valaki jó vívó, ha nem tud versenyt nyerni...
– Így is van. Három éve dolgozom mentáltrénerrel, ő nagyon sokat tett ezért a sikerért, értem. A sok szenvedés után végre kijött belőlem, amit tudok. A világbajnoki cím egyértelműen visszaigazolja, hogy jól döntöttem, amikor Boczkó Gábort választottam mesteremnek. Tudtam, éreztem, rá van szükségem, az ő tudását akarom magamba szívni. Gábor nem engedi, hogy az edzéseken lazítsak, leszid, ha észreveszi. Neki is a vívás az élete, ahogyan nekem is.

– Nem okoz ez néha feszültséget kettejük között?
– Nekem az edzés ugyanolyan, mint a verseny. Előfordul, hogy kiabálunk egymással edzéseken, de egy-egy iskolázás során is megteszünk mindent, hogy imitáljuk a versenyhangulatot. Tényleg komolyan veszek minden egyes asszót, ez annyira igaz, hogy amikor az Európa-bajnoki csapatarany után Hódmezővásárhelyen bekötöttem Siklósi Gergő ellen, és tizenöt hatra kikaptam, sírva fakadtam. Az edzőm kapart össze...

– A vívásban élők mind azt mondják, Koch Máté egy másik bolygóról jött. Ez mit jelent?
– Nem tudom szavakkal visszaadni – de valóban ezt mondják rólam. Én is tudom, hogy nem vagyok könnyű eset, de senki kedvéért sem fogok megváltozni: ha elfogad valaki, akkor köszönöm szépen, ha nem, akkor nem fogunk beszélgetni. Én mindig önmagamat adom.

– Az egyéni arany mellé ötödik helyet szerzett a csapatversenyben. Csalódott emiatt?
– Annak örülök, hogy az egyéni győzelem után sikerült kizárnom a külvilágot és átmenteni a formámat a csapatversenyre. Sajnos a negyeddöntőben kikaptunk Venezuelától, innentől életbe vágó volt az ötödik hely megszerzése, ami fontos pontokat jelent nekünk a kvalifikációs rangsorban. Pedig olyan jó lett volna megosztani a srácokkal az örömöt... Azt akartam, hogy ők is átéljék, amit én. Siklósi Gergő már vívott főpáston világbajnokságon, ám Andrásfi Tibor és Nagy Dávid nem – csak juniorként.

– Kiegyezhetünk abban, hogy majd Párizsban megosztja társaival az örömöt?
– Teljes mértékben. Ezzel az ötödik hellyel nagyot léptünk Párizs felé, de sokat kell még dolgoznunk, várnak már ránk fontos versenyek – minden esélyünk megvan rá, hogy az utolsó futamot úgy intsék le: a magyar férfi párbajtőrcsapat olimpiai induló.