Népsport: Móna másfél deci barackkal is megbirkózott

Sorsdöntő volt a magyar bajnokság az öttusa-világbajnokságon induló csapat kijelölésénél 1963-ban. Balczó András és Török Ferenc helye biztos volt, a harmadik helyre Móna István és Nagy Imre pályázott. Aztán a bajnoki végeredmény (1. Balczó, 2. Móna, 3. Török) eldöntötte, hogy Móna lesz a harmadik.

Egyébként is ő lett volna, mert Balczó és Török, illetve Nagy nem ettek egymás tenyeréből, ha úgy tetszik, Balczó és Török keresték a harmadik embert. Hegedűs Frigyes szövetségi kapitány támogatta az ötletüket, Móna pedig Törökhöz fordult, segítsen neki a beválogatásnál, és csapatemberként viszonyul majd hozzájuk. (Így is lett, Móna haláláig úgy beszélt hármójukról, hogy ő volt a harmadik – a csapatért kellett mindent megtennie. Meg is tett.)

A világbajnokság előtti Népsport-cikkből kiderül, hogy Balczó klasszisát már akkor is nagyra tartották:      „Érdekes, hogy nálunk a köztudatban Balczó és az öttusa jóformán egyet jelent. És amikor a legnagyobb világversenyeken más magyar öttusázó jobban kivágta a rezet Balczó Bandinál, akkor a jogos öröm és büszkeség mellett mindig ez volt a kérdés: »És mi volt Balczóval?«”

De a világ is így volt vele. Nem véletlenül mondta a szovjet szövetség főtitkára, Arszenyij Szokolov: „Balczó fiatal, erős, küzdőképes, Novikov mellett csak a nagyobb tapasztalat szól. Kérdés: mennyire tudja összeszedni magát?”Nos, Igor Novikov végül 207 pontot kapott Balczótól, ez egyéniben bronzot, csapatban ezüstöt jelentett neki.

Ezzel kicsit előreszaladtunk, de ha már itt tartunk, eláruljuk: Balczó és a magyar csapat nyerte meg a világbajnokságot.

A jelenben böngészve az eredményeket, tulajdonképpen simán. Valamennyi szám után megelőztük a Szovjetuniót, egyéniben pedig Balczó és Török vívott kiélezett csatát az aranyéremért.

Sorba menve, a vívást mi nyertük, valamint Balczó és Török holtversenyben. A lövészettel sem volt gond, mindhárman hozták magukat, ráadásul Balczó csak egy körrel maradt el a számot megnyerő keletnémet Hunkétől.

A szám előtt Mónát féltette Hegedűs kapitány, ezért Ferdinandy Gézára bízta, aki az akkor divatos „célzóvízzel” igyekezett megnyugtatni, miközben Móna sohasem ivott alkoholt. „Géza bátyám belém öntött két részletben, éhgyomorra másfél deci borzalmas, büdös barackpálinkát, és várta a gyógyhatást. (…) Én mondtam, hogy addig sem voltam ideges, viszont kezdek berúgni”      – emlékezett Móna.

Úszásban sem volt gond, majd jött a lovaglás. „Igazi lovasszemmel megépített 20 akadályos pályán, kitűnően előkészített lovakon” versenyeztek az öttusázók a berni lovaslaktanya hatalmas parkjában, megjegyzendő, akkor még terepen, 20 akadályt leküzdve.

Ebben a számban Móna volt a legjobb a mieink közül (1060), Török elmaradt a várakozástól (1010), Balczó Törökkel azonos eredményt ért el, de neki volt a legnehezebb dolga, hiszen Riavuta nyergében az első körben az olasz Putz csupán 726 pontot ért el. A lényeg, hogy a magyar csapat növelte előnyét a Szovjetunióval szemben, 345 pont lett a különbség, ami azt jelentette, hogy 1:56 perccel jobban álltunk a futás előtt. Egyéniben Török állt az élen, mindössze öt ponttal előzte meg Balczót, ami előrevetítette utóbbi világbajnoki címét.

„Az öttusa-világbajnokság utolsó számára, a 4000 m-es terepfutásra még a nap is kisütött a komor felhők mögül és a háttérben a napfényben fürdő havasok gyönyörű panorámát nyújtottak”– kezdte beszámolóját a Népsport tudósítója, joggal igyekezett „színezni”, hiszen – maradva a képnél – a nap ránk sütött ebben a számban is.

Elsőnek Móna vágott neki a távnak a magyarok közül, kilenc másodpercet kapott csak Viktor Minyejevtől, ami már szinte biztossá tette a csapatgyőzelmet.

„Balczó húsz másodperccel jobb nálam, ő nyer – jelentette ki Török, még mielőtt Balczó rajthoz állt volna”, majd teljesen kimerülten ért célba remek idővel (13:45.6). Novikov „híres futótudása kicsit bizony már megkopott, csak 14:05.3-ra telt az erejéből, így most már biztossá vált, hogy a világbajnokság sorsa a két magyar fiú között dől el”.

Úgy is volt, és végül Balczó volt a jobb. „Frissen, nagyszerű erőben hajrázott, és még mielőtt célba ért volna, mindenki tudta, hogy megnyerte a világbajnokságot. Sőt, rövidesen kiderült, hogy a futást is, mert 13:16-os idejét Mokejev csak megközelíteni tudta.”Hét másodpercet vert Balczó a csodafutónak elkönyvelt Albert Mokejevre, de ezt csak a tények kedvéért.

A lényeg ugyanis a kettős győzelem. A csapat tagjait azonnal méltatta a Népsport. E szerint Balczó „eddigi legnagyobb teljesítményével az utolsó számban vívta ki a győzelmet a világ legjobbjai felett”, Töröknek „a sikert nem adták könnyen, kétszer nyert országos bajnokságot, de sokáig csak tartalékként szerepelt a »nagyok« mögött”, Mónára pedig „első világbajnoki szereplése alkalmával nagy feladat várt, hiszen olyan kipróbált versenyzőt kellett helyettesítenie, mint a most csak tartalék Nagy Imre, s legnagyobb dicsérete, hogy kitűnően oldotta meg ezt a feladatot”.

A magglingeni diadal Hegedűs Frigyest igazolta, így az ellene áskálódók kénytelenek voltak hátrébb lépni. A Népsport szerint ugyanis: „A válogatott megváltozott felkészüléséhez tartozott, hogy ebben az évben mind az öt sportágban szakedző vette kezébe az edzések irányítását. Munkájuk egybehangolását a szövetségi kapitány minden elismerésre méltóan oldotta meg. Ugyanakkor legjobbjaink soha még ennyi versenyen nem vettek részt – Balczó és Móna 10, Török dr. 8 komoly versenyen indult ebben az évben a vb-ig – és talán még maguk sem hiszik el, hogy mennyi munkát is végeztek az elmúlt hónapok alatt.”Központi felkészülés keretében, ezt támadták főként a huhogók.

Hegedűs elegáns volt (mint mindig), nem vágott vissza, ellenben elmondta, milyenek voltak a körülmények a világbajnokságon: „Az a katonai fegyelem, amelybe valamennyiünket beskatulyáztak, már több volt, mint humoros. A reggelit például háromnegyed hattól negyed hétig szolgálták fel. Aki ebben az időben nem jelentkezett, mehetett máshová reggelizni. Vacsora hat órakor. Később mentél? Nem kaptál vacsorát. A katonai iskola napirendjébe kényszerítették a mi napirendünket, s ez persze elsősorban szakmai szempontból volt teljes abszurdum. Ha késtünk egy percet, a »parancsnokság« legteljesebb felháborodását zúdítottuk magunkra. De ők késhettek. Egy ízben például hat órakor bejelentették, hogy még nincs kész a vacsora. Jöjjünk később. Nekünk azonban hétkor dolgunk volt, másutt vacsoráztunk. Másnap kifizettették velünk a vacsorát, amelyet meg sem ettünk.”

A Képes Sportban Peterdi Pál Balczóról szólva elmondta, hogy naponta hét-nyolc órát dolgozott a páston, a hegyekben, a medencében, a lőállásban és az akadályok között. Ez a munkamennyiség – írta – új távlatokat nyithatna más versenyzők körében. Szinte elképzelni sem lehet, hová fejlődhetnének az atléták, úszók, urambocsá' a futballisták, ha saját műfajukat ilyenfajta, öttusás dózisokban gyakorolnák. A legfontosabb azonban: „Persze a világklasszis nemcsak tricepsz, mellékvesekéreg és tizedmásodperc. Elsősorban és legfőképpen ember.”

A nagy hármasra ez feltétlenül igaz.