„Adj hálát Istennek!” – hite és tehetsége repíti előre az olimpiai és világbajnok Rebeca Andradét

„Az lehetetlen, hogy esténként úgy hajtsd álomra a fejed, hogy előtte ne adj hálát Istennek!”

Rebeca Andradénak szoros a kapcsolata a Mindenhatóval, aki – hite szerint – segítette eddigi útján, ám ahhoz, hogy felérjen a világ tetejére, a Jóisten segítsége önmagában kevés lett volna, kellett hozzá a brazil lány alázata, kitartása.

És a hite mellett hite – önmagában.

„Álmodj, élj, és légy hálás mindennap.”

Ez is olyan kijelentés, amely megmutatja, hogyan is él Rebeca Andrade.

És hogy milyen is valójában.

Kislányként még csak az elképzelhetetlen kategóriájába tartozó álmok jutottak neki, hiszen hét testvérével nőtt fel Sao Paulo állam második legnépesebb városában, Gua­rulhosban. Édesanyja egyedül küzdött a család megélhetéséért, de nem adta fel, és mindent megtett azért, hogy gyermekei ne találkozzanak a hétköznapokban a nehézségekkel (persze a helyzetből fakadóan nem tudta teljes mértékben megvalósítani...): házakat takarított, s azért járt gyalog a sokszor messze lévő lakásokba, hogy Rebeca lánya tornaóráit kifizethesse.

Bizony, a kis Rebeca már korán megismerkedett a sportág alapjaival, ám ezt tulajdonképpen a véletlennek köszönhette: nagynénje egy edzőteremben dolgozott, s néha-néha magával vitte a kislányt. Aztán egyre gyakrabban, Rebeca pedig beleszeretett a tornába.

A folytatáshoz persze kellett a brazil állam segítsége is, Rebeca bekerült egy olyan programba, amely lehetővé tette, hogy sportolhasson.

„Mozgékony kisgyerek voltam, ezért is vitt el a nagynéném abba a terembe, ahol dolgozott. Ott kezdtem el tornázni. Csodálatos volt, az edzőterem akkor nekem egy vidámparknak tűnt. Azt hiszem, ha nem így történik, ha nincs az a program, senki sem vette volna észre, hogy van tehetségem a tornához. Maradtam volna egy lány a sok közül, aki az utcán játszik” – emlékezett vissza a kezdetekre.

REBECA ANDRADE ARANYÉRMES GYAKORLATAI UGRÁSBAN A NAGY VILÁGVERSENYEKEN

De olyannyira felfigyeltek a tehetségére, hogy Rebeca kilencévesen Curitibába költözött, hogy megfelelően tudjon edzeni, majd egy évvel később már Rio de Janeiróban találta magát, ott is a híres Flamengo sportklubban. Dolgozott, mint egy megszállott, s 13 esztendősen pódiumra léphetett a juniorok pánamerikai bajnokságán hazája korosztályos válogatottjának tagjaként, és sokat tett azért, hogy Kanada mögött ezüstérmes lett a brazil csapat – egyéniben megnyerte az összetett versenyt, nyert ugrásban és talajon, gerendán pedig harmadik lett.

A nemzetközi belépője tehát pazarul sikerült, és ugyanígy folytatódott, aztán 2014-ben eltört a lábujja, így néhány hónapra távol került a pódiumtól, de látva a következő éveit, még ez a sérülése volt a legenyhébb. Merthogy 2015-ben a jobb térde elülső keresztszalagja szakadt el, s ugyanez megtörtént vele két évvel később (közben volt egy bokasérülése is), majd a 2019-es brazil nemzeti bajnokságon újra – hogy mindannyiszor visszatért, ráadásul úgy, hogy a csúcsokat ostromolta és ostromolja, a mi Kovács Zsófiánkat talán meg is nyugtathatja valamelyest, de mindenképpen példaként szolgálhat, hogy igenis, vissza lehet jönni ebből a sérülésből. Háromszor is...

„Sokkal érettebb lettem. Emberként és sportolóként is. Azt persze nem mondom, hogy hálás vagyok a sérülésekért, de azt mégiscsak kijelenthetem, hogy a velem történtek hozzájárultak ahhoz is, hogy felnőttem” – jegyezte meg Andrade.

A harmadik sérülése miatt kénytelen volt kihagyni a 2019-es stuttgarti kvalifikációs világbajnokságot, Brazília pedig megérezte a hiányát, a csapat nem szerezte meg a tokiói kvótát.

Visszatérését hátráltatta a koronavírus-járvány, a brazil tornászok a Covid tombolása miatt Portugáliában találtak maguknak edzéslehetőséget, így Andrade fel tudott készülni a három sportág küzdelmeit (torna, ritmikus gimnasztika, gumiasztal) magába foglaló pánamerikai bajnokságra, amelyen meg is szerezte az úgynevezett kontinentális kvótát a tokiói játékokra.

A brazil válogatottal már ott volt Rióban is, és a csapat be is jutott a döntőbe, ott a nyolcadik helyen végzett, Andrade pedig a harmadik helyen kvalifikálta magát az egyéni összetett fináléba, ám talajon nagyot rontott, így végül tizenegyedikként zárt.

Ötkarikás tapasztalata tehát már volt, Tokióban pedig valóra váltotta az álmát.

„Nem minden próbálkozás hozza meg a sikert, de a fejlődéshez újra és újra neki kell rugaszkodnod. Sohasem szabad feladni, mert a győzelem sokszor közelebb van, mint gondolnád” – hangzatos megállapítás, ez kétségtelen, csakhogy Andrade valóban így áll hozzá mindenhez.

A tokiói olimpián a második helyen jutott be az egyéni összetett fináléba, ám miután az amerikai Simone Biles visszalépett, már a legjobbként léphetett a pódiumra a döntőben, s két szer után vezetett is, aztán megint jött a talaj, s ha nem is hibázott akkorát, mint Rióban, kétszer kilépett, s ez elég volt ahhoz, hogy a második helyre csússzon. Ám így is ő lett az első brazil tornásznő, aki érmet szerzett a nyári játékokon.

Kisvártatva jött az újabb sporttörténelmi eredmény: Andrade talajon és ugrásban is döntőbe jutott Tokióban – talajon megint elkövette ugyanazt a hibát, mint az egyéni összetett fináléban, ismét kilépett kétszer, így az ötödik helyen végzett, ugrásban viszont szárnyalt, és... ő lett a brazil női tornasport első olimpiai bajnoka!

„Ez az arany nemcsak az enyém, hanem egész Brazíliáé. Szeretném inspirálni a kisgyerekeket a teljesítményemmel.”

A szavait ezúttal is tettek követték, hiszen Tokiót követően Andrade nem állt le, a szintén Japánban megrendezett világbajnokságon újfent aranyérmet ünnepelhetett, és ismét ugrásban. Akárcsak egy évvel később, Liverpoolban (az ugrás mellett egyéni összetettben is nyert), és akárcsak az idei vb-n, Antwerpenben, ahol már ott volt a pódiumon a több mint két évig mentális nehézségekkel küzdő szuperklasszis, Simone Biles is, ám az amerikai elhibázta a nagy ugrását, beleállás helyett „belefeküdt” a Jurcsenko dupla szaltó bicska mozdulatba, Andrade viszont repült a szeren, s megérdemelten nyert. Mindent elmond a döntő utáni nyilatkozata: „Örülök az aranynak, de szomorú is vagyok Simone hibája miatt, hiszen mindannyian tudjuk, mennyit dolgozott azért, hogy egyáltalán meg tudja csinálni ezt az elképesztően nehéz ugrást.”

Antwerpen igazi sikersztori volt Andradénak és a brazil női tornászválogatottnak: csapatversenyen először szerzett vb-érmet, mégpedig ezüstöt, Andrade pedig egyéniben az ugrás aranya mellett begyűjtött két ezüstöt (egyéni összetett, talaj) és egy bronzot (gerenda) is.

Ott, Belgiumban állítólag azt is megbeszélték Simone Bilesszal, hogy Párizs után sem hagyják abba, hiszen kölcsönösen motiválják egymást. És csodálják. Ezzel persze nincsenek egyedül a világban.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. október 28-i lapszámában jelent meg.)