Népsport: Cheo Morejón a börtönt is megjárta

A negyvenes évek legelején került Budapestre, és csaknem öt évet élt a fővárosunkban a csokoládébőrű kubai Cheo Morejón, aki ökölvívóként és pankrátorként átlagon felüli népszerűségre tett szert a magyarok körében. Keresetét úgy egészítette ki, hogy filmekben szerepelt, sőt időnként színpadra is lépett. A háború vége felé összeütközésbe került a törvénnyel, fél évet töltött a rács mögött, a német megszállás alatt pedig internálták – a rejtői figura ezt is, azt is kibírta.

Morejón születési ideje nem ismert, a születési helye az egyik internetes forrás alapján Kuba harmadik legnagyobb városa, Camagüey (ahol a nagy kubai költő, Nicolás Guillén is világra jött). Otthon összesen tucatnyian ültek az asztalnál, a szülőkön és rajta kívül még négy fiú, öt lány. Mint a család férfi tagjai, ő is gyárban dolgozott, mígnem tizenhat évesen belekóstolt az ökölvívásba. Rögtön kiütötte ellenfelét, a néhány perces verekedésért több pénzt kapott, mint amennyit egész héten keresett a gyárban. „A második meccsen is kiütéssel győztem, amiért 200 pezót fizettek. Így lettem profi bokszoló” – árulta el egyik első magyarországi interjúja alkalmával.

A Boxrec internetes adatbázis 99 profi mérkőzését tartja nyilván, ebből 53 a győzelem, 31 a vereség, 13 a döntetlen, továbbá két olyan meccse van, amelyen nem hirdettek eredményt. A vereségei közül csupán hat a kiütéses, ami bizonyítja álla remek ütésállóságát. Alapvetően középsúlyban versenyzett. Kubai mérkőzései többségéről nem tudni, hogy pontosan hol és mikor vívta őket, az biztos, hogy az 1927 és 1932 közötti időszak alatt. Innentől viszont jól nyomon követhető a karrierje, melyet 1932 őszétől Spanyolországban folytatott, Barcelonában, Madridban és Palma de Mallorcán lépett ringbe. A spanyol polgárháború előtt egy időre elhagyta az országot – Algírban, Párizsban, Budapesten bokszolt eközben –, majd a belga, a brit, valamint a luxemburgi bokszvilágban szerzett tapasztalatot (és pénzt). A harmincas évek végén ismét állomáshelyet változtatott, a kontinens nyugati feléből Közép-Európába tette át a székhelyét: Romániában, majd Magyarországon tűnt fel.

Hogyan került Morejón az országunkba?

Nos, a vakszerencsének köszönhetőn. Úgy, hogy túlélte az 1940-es romániai földrengést – amely a 20. század legerősebb földmozgása volt a mai Románia területén. November 10-e hajnalán pattant ki, magnitúdója 7.4 volt a Richter-skálán, a nem hivatalos adatok szerint ezer halálos áldozattal járt. „A legmegrendítőbb szerencsétlenség Bukarest szívében történt. A román főváros felhőkarcolója, a tizenkét emelet magas Carlton-palota a földrengés hatása alatt, mint egy kártyavár, úgy omlott össze. A Carlton-palotában rendezték be Bukarest legmodernebb szállóját”, itt lakott a kubai is, aki közvetlenül a földrengés előtt összerúgta a port valakivel, és elköltözött onnan. S ha már megmenekült, úgy döntött, szerencsét próbál Budapesten.

A menedzserek azonnal megrohanták, közülük is Tasnádi József szabadfogású birkózó Európa-bajnokunk (1930), a frissen megalakuló Első Magyar Sportorganizáció vezetője volt, aki meccset kötött le neki – „tekintélyes gázsival” – 1940. december 28-ára. Morejón ellenfele a kőkemény középsúlyú, Csiszár Ferenc volt, aki kettejük első találkozása (vagyis Morejón 1935-ös budapesti vendégfellépése) során győzelemmel távozott a szorítóból. A kubainak azonban sikerült visszavágnia a Nemzeti Lovarda porondján. Az MTI jelentése: „A tizedik menet végén Csiszár a néger jobbkezesétől ismét földre került, megroggyant, s csak a gong mentette meg a kiütéstől. A mérkőzés Cheo Morejon pontozásos győzelmével végződött.” A Filmhíradók Online nevű weboldalon egyébként meg lehet nézni a találkozó rövid összefoglalóját, amelyhez a következő szöveget fűzték hozzá: „A Magyarországon tartózkodó Morejon kubai ökölvívó a Nemzeti Lovardában megtartott ökölvívóesten a magyar Csiszárral mérkőzött. A néger boxoló legyőzte magyar ellenfelét.”

A magyarországi pályafutását tekintve Morejón máris sínen volt, a szervezők kapkodtak utána, minden magyar ökölvívó őt akarta megverni, minek nyomán a karibi öklöző országjáró körútba kezdett. 1941 februárjában a legjobb hazai bokszolónak kikiáltott Gárdos Lászlót ütötte ki a Royal Varietében, aztán legyőzte Kőrösi Sándort, Trummer Józsefet is, mindenkit, aki elé került. A főváros után Debrecenben, Nagykanizsán, Kassán és Miskolcon húzott kesztyűt, miközben KO-győzelmet aratott a Csiszár elleni harmadik összecsapásán a Beszkárt-pályán. Ezek a meccsek, akárcsak a háború végéig rendezett többi fellépése egyetlen kivételtől eltekintve, nem kerültek be Morejón hivatalos mérlegébe – bemutató-, illetve edzőmérkőzéseknek könyvelték el őket.

Hősünk immár együtt tréningezett az amatőr válogatott keret tagjaival (a sparringban segített nekik), míg 1941 végén a  „Kamara Varieté a fekete ökölvívó számára külön revüt íratott, amelyben Morejon néger csapost személyesít meg, s ebben a minőségben egy hivatásos ökölvívóval többmenetes, szabályszerű boxmérkőzést folytat a színpadon”.  Ezzel el is érkeztünk a színészi tevékenységéhez, a mértékadó Internet Movie Database (IMDb) online adatbázis szerint hat filmben tűnt fel a vásznon. Az 1933-ban Spanyolországban készült Mercedes  című filmben Morejón nem meglepő módon ökölvívót alakított, majd két évre rá egy újabb spanyol moziban, az Aventura oriental-ban láthatták a nézők. Utoljára az 1957-es Delincuentes (Bűnözők)   című alkotásban játszott, karaktere „az emberkereskedő megbízható embere” volt – írja az IMDb. Magyarországon három játékfilmben állt a kamera elé. Az 1941-es Európa nem válaszol-ban  utast alakít, az ugyanebben az évben bemutatott Életre ítéltek! -ben színes bőrű merénylőt (mindkét esetben Joe Morejon néven). A harmadik magyar film, amelyben szerepet kapott, a Legény a gáton  1943-ból. Bónuszként, még mindig 1943-ban, énekes revücsillagként jelent meg a szorítóban a Nemzeti Sportcsarnokban. Imádta a közönség.

Csillaga azonban hamarosan leáldozott. Tulajdonképpen már 1942-ben elindult a lejtőn, amikor júliusban meglepetésre kikapott az 1934-es középsúlyú Európa-bajnoktól, a veterán Szigeti Lajostól, s az év hátralévő részében átnyergelt a pankrációra. A következő év váltakozó bokszeredményei után a bokáját is megütötte: Kern Adolf szűcsmesternek megígérte, hogy „bundát szerez, tőle 2900 pengőt át is vett, azonban utóbb egy átjáróházon keresztül megszökött”, amiért a hoppon maradó Kern feljelentette, a bíróság meg jogerősen hat hónapi börtönre ítélte 1943 szeptemberében. Mire leülte a büntetését, bevonultak a németek, és Morejón rövidesen ismét őrizetben találta magát, internálták.

A kubai bunyós nemcsak ökölvívásunk és filmművészetünk történetének a része, ittléte, alakja hatást gyakorolt a magyar irodalomra is. Aki nem hiszi, olvassa el Heltai Jenő háborús memoárját (Négy fal között – Naplójegyzetek 1944–1945) vagy Karinthy Ferenc A néger című novelláját.

Romániai magyar emlékek

Bogdán Kálmán olvasói levele A Hét című magyar nyelvű bukaresti lap 1976. február 6-i számában: „Cheo Morejon 1939-ben jelent meg Kolozsváron. (Hajófűtőként került Európába, bokszolni otthon Kubában, majd az USA-ban tanult meg.) Azonnal bekapcsolódott a sportéletbe, és így igen jó barátságba kerültem vele. Kedves, közvetlen és szerény sportember volt, imádta a gyerekeket, a bokszolást és a szőke nőket. Nagy lelkesedéssel, önzetlenül foglalkozott az akkori nagyszerű kolozsvári ökölvívókkal: Pálffy Viktorral, Hartig Jancsival, Doriannal, Chendreannal. Esténként lokálokban szteppelt, ebből tartotta fenn magát. A bécsi diktátum is itt találta. Az ökölvívó-szövetség tudomást szerzett róla, és Budapesten alkalmazták sparringpartnernek (a profi ökölvívók pofozógépei). De edzői feladatokkal is foglalkozott. Növendéke, Torma II később, 1948-ban csehszlovák színekben olimpiai bajnokságot nyert. Abban az időben ő volt az egyetlen néger a Duna-parti metropolisban, nem csoda, hogy hamar közismert lett. 1945 tavaszán, az első alkalommal visszajött Bukarestbe. Még vívott néhány ragyogó mérkőzést, amíg egy Constantán rendezett meccs alkalmával a kikötőben meg nem pillantott egy kubai hajót. Pár szót beszélt a kapitánnyal, és már búcsúzott is a régi sporttársaktól.”